Cságoly Péterfia Béla: A keresztény fehér faj a migráció árnyékában

Épphogy túl volt a világ az óév utolsó napjaiban elkövetett iszlám merénylethullám, és Európa egyes nagyvárosainak nőlakossága ellen, immár hagyományosnak tekinthető, iszlám gyökerű provokátorok által elkövetett zaklatás és nemi erőszak áradaton, még épphogy eltakarították szerte a szilveszteri bulizások szeméthegyeit, amikor megjelent a világhálón egy döbbenetes videó. Tragikusan bizonyítva, hogy minden más állítással szemben milyen jövő vár a fehér rassz számára, ha maga alá tudja gyűrni a keresztény gyökerű Európát és hagyományrendszerét a harmadik világból jövő színesbőrű bevándorolók és muzulmán migránsok áradata.

niggerfergek    * A Facebook live videón a 18 éves, fogyatékos fehér fiút, négy, afroamerikai – betörésért is körözött – fogvatartója megkötözte, száját leragasztották, majd a ruháját levágták róla. Ezután cigarettacsikkeket nyomtak el rajta, majd késsel vágták le a haját egészen addig, amíg nem vérzett a fejbőre. Kínzói közben nevettek és ettek, és különböző fehérellenes rasszista megjegyzéseket tettek. A megkínzott áldozatot súlyos állapotban vették észre az utcán, miután két napig kínozták. A chicagói rendőrség nem sokkal később megtalálta az elkövetőket: két-két néger férfit és nőt.

    * A szálak az ilyen jellegű atrocitásoknál sokkal régebbre és messzebbre vezetnek világszerte, mint legtöbben gondolnák. E cselekmények – a pozitív diszkrimináció átka, az elrettentő hatású megtorlások elmaradás miatt – szinte hetente ismétlődnek meg Európában is, az utóbbi évtizedben napjainkig. Az áldozat közvetlen környezetének kivételével, például, ki emlékszik vissza arra a Sternben is leközölt esetre, arra az akkor 76 éves nyugdíjas német férfira, akit 2007 karácsonyakor vert félholtra, „shitty Deutsch”(1) kiabálások közben két fiatalkorú, egy, oda pár éve menekült 17 éves görög, és egy már ott született török származású fiú. Eltörték a lábát, leköpték, és eközben súlyos koponyatörést és belső vérzést szenvedett. Mindezt azért, mert rájuk szólt, hogy ne cigarettázzanak a metróban. Biztosan felvetődik önökben a kérdés, mi az összefüggés az ilyen jellegű erőszakos cselekmények, a fehér rassz elleni inzultusok és az iszlám terrorizmus között. Már indíttatása is magáért beszél, gyökere a régmúltba nyúlik vissza. II. Manuel bizánci császár mondta: „Mohamed nem hozott létre semmi újat; csak gonoszságot és embertelenséget; hogy kardal erősítse a hitet, amit prédikál.” Ha az elmúlt egy évtized tapasztalásait vesszük figyelembe szerte a világon, az iszlám előretörésének árnyékában, kétségtelen, hogy a regensburgi egyetemen 2006-ban tartott beszédében XVI. Benedek emeritus pápa nem gyűlöletből idézte ezt a kijelentést. A világ liberális bértollnokai, többek közt az amerikai polkorrekt sajtó gyöngye, a New York Times, azonnal megvádolta az emeritus pápát: „nézeteltérést szít a keresztények és muzulmánok közt”. Ugyancsak ne gondolja senki azt se, hogy itt valami zsigeri muzulmánellenesség vagy iszlám fóbia dolgozatom mozgatórugója. Már a kétezres elején olvasható volt a Princeton Egyetem tanárának, Bernárd Lewisnek azon értekezése, amelyben kifejti: „egyértelműen a keresztény és a muszlim vallási összecsapás” az évtized legtöbb eszkalációjának fő indítéka.

    A politikai korrektség és pozitív diszkrimináció zagyvaságának mantrája miatt a szólásszabadság állítólagos „őshazájában” az USA-ban tilos a feketéket feketének vagy négernek nevezni. Miközben az egyik leghíresebb egyetemen, pontosan egy évtizede, hónapokig nem lehetett tanítani fekete aktivisták miatt Arisztotelészt, Platónt vagy Machiavellit és Kantot fehér bőrszínük okán, [Dead White Males, halott fehér férfiak, gajdolták országnak-világnak] mint az „európai férfiuralom” jelképeit, addig a fekete közösségeknek példaképe már régen nem Martin Luther King néger prédikátor és polgárjogi aktivista. Viszont máig töretlenül népszerű az az Európában alig ismert, az 1952-ben született, kemény bűnözői múlttal rendelkező Malcolm X néger fajvédő; aki a fehér elnyomással szemben a fehérek gyűlöletének volt apadhatatlan szavú hirdetője; a gyilkosságaikról, fehérek elleni támadásaikról elhíresült „ Muslim Mosque”, a  Fekete Muzulmánok alapítója és egyik vezető személyisége. Malcolm áttért szunnita muzulmánként Mekkába is elzarándokolt, agyonlövése után az erőszakos cselekményeikről elhíresült fanatikus muszlim fekete mozgalmak fényes ikonja lett. Véleményem szerint ez az oka egyebek mellett, az ISIS videóiban is feltűnnek az európai nem arabok oldalán, az Egyesült Államokból jött, sok esetben már nem arab, hanem afroamerikai fanatikusok, akik hol Irakban, hol Afganisztánban, Csecsenföldön vagy legújabban Szíriában mészárolják le szakmányban a keresztény vallásúakat. Tapasztalhatjuk, a szálak előbb vagy utóbb mindig keresztezik egymást. Csak látszólag erőltetett felvetésem múltkori elemzésemben az Antikrisztus jövetelének előkészítéséről, a Sátán által elkötelezettek által.(2) Aquinói Szent Tamás a tesszalonikiakhoz írt második levélhez fűzött kommentárjában két eszközt sorol fel, mellyel az Antikrisztus a világot meg fogja téveszteni: Először látszólagos csodái és másodszor – hatalma – „per potentiam saecularem” révén. E hatalom egyik fontos eszköze a világállam és a multikulturális társadalom. Egyértelmű a keresztény [fehér, európai] emberek vallási és kulturális gyökereinek elvesztését, migrációval, a népek összekeveredésével, szemmel láthatóan a háttérből tudatosan segítik elő, sőt szervezetten támogatják. Semmi más nem köti az embert annyira, mint a tradíciók, a vallás és hit, egy nemzetet támogató szakrális erő, egyfelől, az anyaföld, népének ősisége, történelme és kultúrája másfelől. A XXI. század Nostredámusának is nevezhetnénk Guillaume Faye francia politikai közírót, aki az orosz képviselőházban többek közt a fehér európaiak jövőjét vázolta apokaliptikus előadásában. (3) «Szerintem ugyanis nem „bevándorlásról”, hanem gyarmatosításról és invázióról van szó, amely megváltoztatja Európa biológiai és etnokulturális alapját, ugyanakkor úgy vélem, hogy nem kell engedni a reménytelenségnek, mert a harc csak most kezdődött el, és az azonos eredetű népeknek össze kell fogniuk; Az idegen invázió demográfiai mérlege rettenetes Franciaországra és Európára nézve egyaránt; Ezt a tömeges etnikai inváziót a hatvanas évektől kezdve szándékosan provokálta ki a marxista és trockista elvektől megfertőzött jobb- és baloldali politikusok nemtörődömsége, az olcsó munkaerőre éhező gyáriparosok kapzsisága, az értelmiségiek befolyása, akik „többfajú társadalmat” követeltek az emberi jogok vallásának parancsára, amelynek gyökerei az elvilágiasult keresztény erkölcsbe nyúlnak vissza. Az „invázió kollaboránsai” Franciaországban és Európában egy olyan rendszert építettek ki, amely sokkal inkább az idegeneket részesíti előnyben a bennszülött állampolgárokkal szemben. Csak nagyon ritkán fordul elő, hogy az illegális bevándorlókat kitoloncolják, mindenféle társadalmi előnyöket és előjogokat élveznek, a „rasszizmusellenesség” követelménye miatt gyakran büntetlenek maradnak és megkülönböztető törvények védik őket, noha jelenlétük óriási mértékben [ötven év alatt több mint ezer százalékkal!] növelte a bűnözést; A tömeges etnikai gyarmatosítás jelenségéhez társul az a tény, hogy az offenzíva élére az iszlám áll. Ez a totalitárius és agresszív ideológia-vallás 1300 év óta állhatatosan Európa inváziójára törekszik.» 

    Ha ezeket a tíz éve elhangzott állításokat olvassuk, nem kétséges,Faye időben figyelmeztetett, és ezért még szélesebb körű az európai Unió és vezető hatalmai politikusainak mérhetetlen felelőssége a jelenlegi helyzetért. Érdekes adat, hogy az Eurostat 2007-es, tehát tíz évvel ezelőtti felmérése szerint, a tagországokban legalább 18,5 millió fő harmadik világbeli bevándorló tartózkodik, akiknek több mint az egyharmada, 6-8 millióan, illegális tartózkodó. És napjainkban? Ki tudja… Miközben a multinacionális vállalatok ösztönzésére leginkább befogadásra kész államok mára az erkölcsi és közbiztonsági összeomlás szélére kerültek – mint Németország, Franciaország, Svédország vagy Dánia – a nyilvánvalóan felheccelt, elsősorban –csak látszólag – gazdasági indíttatású bevándorlók és járuléka, a migráns bűnözés elterjedése miatt. Mindezek fényében az is kétséges, hogy meddig és kikre terjeszthető ki az európai katolikusok hagyományos szeretete és a korlátozások nélküli befogadása a migránsoknak, még ha Ferenc, a megválasztott pápa, ezt ajánlja is. Világos és egyértelmű lett mára a tézis, az üldöztetésekre hivatkozók áradata valamint a nemzetközi, elsősorban a „dzsihád” gerjesztette iszlám terrorizmus nem egy kriminalizált vallási fanatikus agyának torzszüleménye, hanem egy vallási sugallattal elindított, politikai elképzelésbe illesztett stratégia. A globális terrorizmus igazi élethalálharc, azonban a fentiek következményeként állítható, hogy főbb szervezeteinek kialakulása, mint az Al’Káida, vagy az Isis létrehozása a háttérből gyámkodó amerikai titkosszolgálatnak köszönhető, mint ahogy egykor Carl Schmitt állította: „megkülönböztetni kell a hagyományos partizánt az abszolút partizántól”. Ezt a fajta fegyveres összecsapás mentes mindenféle erkölcsi igazságtól, alapjaiban ellenkezik mindenféle klasszikus ideológiával és logikával. Miért is? Schmittet értelmezve a „klasszikus partizán” egy idea rabja, álmokat –Isten, haza, család – hajszoló, emiatt az „abszolút” fogalmat korunk terroristáira kell vetítenünk. Miközben az USA puritán-kálvinista gyökerű, apokaliptikus látomásokkal agyonterhelt, mára már genetikailag idealista, hiszékeny és így agymosott polgárai a sajtó hatására országukat a szabadság földi zászlóvivőjével, a messianisztikus jóval azonosítja, elnökei a más ideológiákat és eszmeiségeket hordozók, a „gonosz” elleni harcban, a „Pax Americana” természetében megvalósítanak minden nemtelen és erkölcstelen emberiségellenes tettet. Ezért követelik az USA politikusai a feltételek nélküli toleranciát, végzik a mindenkire kiterjedő lehallgatásokat, más országok állampolgárainak ítélet nélküli fogva tartását, vagy akár megkínzását, megölését jogszerűen alkalmazandónak vélik. Megerősítették törvényekkel is, mint a Patriot és a Homeland Security Act, amelyek következmények nélkül lehetővé teszik a minden bizonyítékot nélkülöző vélt cselekvések, a gyanús személyek elleni bármilyen intézkedést. Schmitt úgy vélekedett,[már 1925 körül] hogy egy konkrét nagy tér egyetemessé tétele, [a béke ürügyén] valójában az amerikai imperializmus külpolitikai érdekeinek elfogadtatását szolgálja. Így megvalósulni látszik Aldous Huxley tézisregénye „A világok legjobbika” rémlátomása a totalitárius[világ]államról. De még inkább idecsatolható vissza Szent János, akinek evangéliumában nagyon fontosak az Apokalipszis idevonatkozó részei, melyek azonban már sokkal nehezebben érthetők, hiszen itt látomásokkal van dolgunk, melyek szinte kiprovokálják a többféle értelmezést. Néhány látomásban közülük jelen és eljövendő egyszerre mutatkozik: „A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, akik megtartják Isten parancsait és kitartanak Jézus tanúsága mellett.(4) Fontos látni, hogy az Antikrisztus bár különösen Jézus Krisztus istenfiúságát tagadja, pusztító agitációja elsősorban mégsem a vallás területén működik: „Hatalma [a vadállaté] kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre. A föld lakói mind leborulnak majd előtte.”(5) E „hatalom” legfőbb szolgái pedig az iszlám dzsihád árnyékában bujtogatók, a szabadkőműves páholyok, a B’nai Brith Rágalmazásellenes Liga, az Amerikai Zsidó Bizottság és az Amerikai Zsidó Kongresszus. Kérdés hát, hogyan lesz tovább? Több elemző az erőszakos migráció újbóli fellendülését, számainak növekedését várja a tavasz beköszöntével. A magát demokráciának nevező parlamentáris diktatúrák kormányai, a megvesztegetett államfők és uniós bürokraták nem tudják-, nem akarják megfelelő erő bevetésével kezelni ezt a helyzetet.

    Hazánk és Európa talán még fellelhető becsületes politikusainak fel kell vállalnia a harcot, minden nemzetközi ál humánus tiltakozás ellenére is, akár fegyveres beavatkozással, az embercsempészek elrettentő megbüntetésével, akár kivégzésével, azzal párhuzamosan, hogy a gazdasági menekültek fajra, nemre és vallásra való tekintet nélküli visszatoloncolására intézkedéseket tegyenek. „A keresztény hit forrásaiban a háború és béke fogalmai kettős, lelki és politikai értelemben szerepelnek. A háború a bűn következménye; mivel Isten dicsősége még nem valósult meg teljesen ebben a világban, a háborúnak és békének evilági értelme és jelentősége is van; Krisztus összes hívei érezzék át, hogy saját külön hivatásuk van a politikai közösségben: példájukkal mindannyian mutassák meg, hogy él bennük a kötelesség tudata, és hogy odaadóan szolgálják a közjót.” (6) Olvasható, Szent Tamás e tézisében bizonyos kompromisszumokat teremt, amikor a háborút a „jogos önvédelem” kategóriáján keresztül ítéli meg. Igazságos ok, törvényes tekintély és erkölcsileg elfogadható szándék és eszközök kellenek a háború elfogadhatóságához. A szeretet etikájából kiindulva ítéli meg tehát Szent Tamás a kérdést, mert véleménye szerint a nagyobb jó megteremtése a végső cél, a közjó végső fokon történő biztosítása nagyobb érték, mint a háború által okozott kár. Most 2017-ben, akárcsak Hunyadi János és Szent Kapisztrán János nándorfehérvári hősök korában, Szűz Mária Országának, a katolikus magyarságnak, a kereszténységnek és Európa kulturális gyökereinek megmaradása a tét.

     

  1. 1.szarházi német
  2. 2.http://www.szozat.org/index.php/level-az-olvasohoz
  3. 3.magyarul a teljes szöveg Gazdag István fordításában olvasható: A fehér világ jövője a XXI. században
  4. 4.Jel 12,17 
  5. 5.Jel 13,7
  6. 6. Somfai Béla SJ: Háború és béke a katolikus egyház tanításainak fényében

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf