Cságoly Péterfia Béla: Antirasszimus avagy lassan kicsorbul a tőr

Az évtizedek óta dresszírozott különféle bomlasztó ideák, [genderelmélet, prularizmus, vagy a feltétel nélküli másság, a támogatott homoszexualitás, az egynemű „szülők” paradoxonja, és a legújabb elmebajról nem is szólva, miszerint nem szabad a várandós hölgyeket többé „kismamának“ hívni, mert azzal sértik a transzszexuális polgárok jóérzését; az évtizedek óta öngyűlölet [antirasszizmus] béklyójába kényszerített európai, őslakos fehér rassz a színes bőrű bevándoroltak egyre fokozódó fizikai terrorjának van napról-napra, évről-évre kitéve. A politikailag korrekt [PC] újságírás és Hollywood agymosodájában felnevelkedett, liberális, kozmopolita- szociáldemokrácia béklyójában vergődők, az ebben szocializálódó nemzedékek megdöbbenve tapasztalják, hogy helyzetük a tömeges és kierőszakolt migráció felgyorsulásával immáron készséges befogadóként is tarthatatlan lett. Így válhat be az évtizedekig Londonban élő Határ Győző egykori borúlátó jóslata, lassan beigazolódik, hogy az európai fehér rassznak „… csupán az élesztő szerepét szánta a történelem ..., de mint faj – eltűnésre ítéltetett”...

     Németországban kisebb belpolitikai patáliát kavart, hogy kiderült, az elmúlt évben a migránsok családegyesítésekor bevándorolt idegenek nem számítanak újabb migránsnak, így ezért emelkedett legalább 50 százalékkal, 105 000 vízumot adtak ki, ami csak a plusz segélyek révén önmagában évi 126 millió euróval emeli a német büdzsé terheit. Ugyancsak január elején látott napvilágot, hogy 2016 karácsony előtt a németországi Brühl városában az egyik templomot a felismerhetetlenségig szétverték az oda betörő muszlimok, továbbá a kereszténységet és Krisztust gyalázó szövegeket firkáltak a falra. A rendőrségi jelentések szerint több, történelmi szempontból is értékes tárgyat egyszerűen elloptak. Minden igyekezet ellenére már azt sem lehetett eltitkolni, így világszerte óriási botrányt okozott, ahogy a Facebook-Live nyilvánossága előtt megerőszakolnak egy nőt Svédországban Uppsala város egyik lakásában. Göteborgban, az ország legnagyobb bevásárló központját szabályosan elfoglalták a migránsok: a folyosókon árulják a drogot, lányokat zaklatnak és rendőröket félemlítenek meg. E cselekedetek világra kerülésekor érdemes megemlíteni, hogy a hitetlenek családjának leigázása és a nők ágyasként való használata, vagyonuk elkobzása a saría, az iszlám jog szilárd alapjain nyugvó gyakorlat. A tömeges erőszakhullám, az iszlám dzsihád őrjöngését megtapasztalók mára kiutat és felelősöket, és ezzel párhuzamosan megoldásokat kerestek, vagy ellenállást hirdettek a migránsok befogadása ellen. Előbb csak alkalmi plakátokon, majd a nyugati társadalmakban egyre inkább felelőtlenül fetisizált közösségi oldalakon is. [Egy napokban világot látott újságcikk alapján elmondhatjuk, hogy hatalmas profit is rejtőzik ebben, üzletelnek a közösségi oldalakat óvatlanul /bizalmas vagy személyes adatokat közlő/ felhasználók kárára. A riport szerint a „Global Research Partners egy év alatt hatalmas adatbázist épített, ami ma negyvenmillió amerikai Facebook-használó pszichológiai profilját tartalmazza. Az adatok túlnyomó részét egy online munkaerő-közvetítő, feladatmegoldó és erre megoldásokat keresők piacterén toborzott jelentkezőktől gyűjtötték, egy dollárt ígérve azoknak, akik hajlandók voltak kitölteni egy pszichológiai kérdőívet, és egyúttal hozzáférést biztosítottak a Facebook-profiljukhoz is. A profilokon keresztül hozzájutottak a felhasználók gyanútlan ismerőseinek adataihoz is. Egy Facebook-felhasználónak 2014-ben átlagosan 340 ismerőse volt...] Az önszerveződő, a bűnöző migránsokkal szembeni kemény fellépést [pl. fegyverrel vagy vegyi kasztrációval] és a rend helyreállítását követelő csoportok létszáma napról-napra nő, így visszájára fordult e virtuális közösségek létrehozásának eredetileg eltitkolt célja, a tömeges agymosás, a felejtés képlete, a virtuális tér és a valóság egybemosása, mert a környezetükben előfordult lelki vagy fizikai agressziókat, atrocitásokat és a rohamosan növekvő szexuális abúzusok tényét a tagok megosztották egymás közt szerte a világon. Dugába dőlt ezáltal a Világhatalom parancsa a sajtó felé, hogy minden körülmények közt eltitkolják vagy marginalizálják súlyát a bevándoroltak erőszakos cselekedeteinek. Mára egyértelműen bebizonyosodott, az európai népeket egyaránt fenyegeti a fehér rassz erőszakos beolvasztása, etnikai identitásuk elvesztése, vallási és kulturális kreativitásuk kimerülése a kozmopolitizmus, az afrikanizáció, az iszlamizáció, az amerikanizáció súlya alatt. Már az egyébként liberális Frankfurter Allgemeine Zeitung publicistája is kényszert érzett, hogy felvesse, miért nem talál megoldást maga az Állam a menekülthelyzet normalizálására? Súlyos problémának tekinti, hogy a „menekültek származási országukba történő visszaszállítása még mindig nehezen megy a hivataloknak, tartományi kormányoknak és sok polgárnak is – még úgy is, hogy az egyébként szintén aggályokkal küszködő bíróságok megállapították az esetről, hogy jogos”. Érdekes módon a kor nyavalyáiért felelősök megnevezésének kérdése és az adott problémák megoldására megvalósítható válaszokat adók névsora már az 1920 évek vége felé felvetődött. „Ahol a gondolkodás, ott lakik a lelkiismeret is: nem a lábban vagy kézben, hanem a fejben. A nagy tömeg tétlen és vak, mint a test volna fej nélkül; megy, amerre viszik; neki nincsenek problémái a fizikai megélhetés problémáján kívül. A Kor lelkét az írástudókban kell keresni. Ők mozgatják e „század lépteit”; hatalmuk egyre nagyobb e papiroskorban”, állapítja meg Julien Benda (1) francia filozófus, kritikus. Ez okokat kereste lelkiismereti alapon majd’ hatvan évvel később, a teljesen más ideológiai attitűdöket felvonultató, évtizedekre börtönbe zárt, önmagát Hitler harcosának tekintő dr. Franco Giorgio Freda, az olasz újfasiszta „Edizioni di Ar” illetve a Fronte Nacionale alapítója és vezetője. Kifejtette, hogy: „gyűlöljük a kereskedés Európáját; és így a liberális civilizáció Európáját; Európa oda degradálódott, hogy az USA kolóniája legyen – kulturális, politikai, katonai és gazdasági tekintetben is.” Hogy hányszor bukkantak fel az utóbbi kilencven évben ezen megállapítások a világ nagy bajai okát keresve, nem tudni. Vélhetőleg ugyanez a gondolatkör sarkalta Döbrentei Kornélt is Budapesten, 2004. február 26-án a Tilos Rádió előtt tartott tiltakozáskor, amikor beszédében állította, „Óriási tévedés azt hinni, hogy mindig egy többség rekeszt ki egy kisebbséget, olykor bizony ez fordítva van. Egy kisebbség akarja hozott, meg nem élt, akár kultúráját, akár anyagi, politikai szándékait, törekvéseit ráerőszakolni egy népre, amely talán éppen tehetetlenségi ereje, vagy éppen a saját magában való hite, ezer éves kultúrája révén, nyilvánvalóan védekezik és elutasítja. Ezt a fajta erkölcsi védekezést kik jelenítsék meg, ha nem az írók...” Napjainkban a színes rassz és a rejtett dzsihád által Nyugat-Európában leginkább érintett Franciaországban unták meg elsőnek a túllihegett antirasszizmust, a mára már tarthatatlan helyzetet. Az egyik legjelentősebb francia író és esszéista Pascal Bruckner könyve 2017. január végén jelent meg, ahol „Képzeletbeli rasszizmus” című esszéjében a politikai korrektségből adódó eltévelyedésekről olvashatunk gondolatokat. Egykor, a nemesi származású, ugyancsak francia Georges Vacher de Lapouge [aki egyébként ateista és harcos antiklerikális marxista volt], az eugenetika egyik apostola állította, ha egyszerűen és megkülönböztetés nélkül növeljük a gyerekek számát anélkül, hogy ismernénk egy nemzet rassz-szövedékének állapotát, következményei katasztrofálisak lesznek. A „másság” kontroll nélküli sztárolására szakosodott amerikai filmekből megismert néger szupermenekről ráadásul évtizedünkben, Európában is, többször kiderült, mégsem a humanizmus, a tisztesség és a becsület Kerekasztalának-lovagjai. Miközben a fekete rassz szószólói és támogatói világszerte egyenlő jogokat követelnek, másoknak nincs bocsánat, a volt afrikai gyarmatokon intenzív fehérellenességet támogatnak az épp uralmon levők. Ez év januárja óta Hollandiában és Nagy-Britanniában petícióhoz gyűjtenek aláírást azért, hogy a fehérek menekültként visszatérhessenek Európába oda, ahonnan felmenőik Afrikába mentek. Csak, az antirasszista propagandával évtizedek óta támogatott Nelson Mandela hatalomra jutása óta, Dél-Afrikában, eddig több mint 4000 afrikaans fehér farmert gyilkoltak le brutálisan és tízezreket űztek el, hogy elfoglalhassák az eddig szépen megművelt farmok földjét és felszereléseit. A még ott élők közül is mára már igen sokan nyomorban kerültek a fekete dél-afrikai kormány diszkriminatív munkavállalási politikája eredményeként. A fiziológiai Nobel-díjas James Watson meglepő kijelentést tett egy bő évtizede az Independentnek adott interjúban. Eszerint az afrikai országokkal kapcsolatos politika azon a szerinte hibás elméleten alapul, miszerint a fekete bőrű emberek ugyanolyan intelligensek, mint fehér bőrű társaik. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kutatások ennek ellenkezőjét bizonyítják. „Szociális politikánk azon a tényen alapszik, hogy az ő intelligenciájuk azonos a miénkkel. Azonban a tesztek mást mutatnak” – idézte az Independent a tudóst. „Volt egy természetes vágy, hogy mindenki egyenlő, de azok, akik feketéket alkalmaznak, tudják, hogy ez nem igaz” – fogalmazott. Azért e megállapításban lehet valami igazság. Az 1901 óta Svédországban, hat kategóriában átadott Nobel díjat 654 díjazottnak ítélték eddig oda. Feltűnő aránytalanság, hogy eddig összesen csak nyolcszor, a néger rasszba tartozónak, de ebből hétszer, az erősen szubjektív megítélésű „Béke” Nobel-díjat… Az antirasszista bili azonban leginkább idén januárban borult ki, amikor nyilvánosságra került, hogy az egekig magasztalt afroamerikai amerikaifocisták nagyjából bármit megtehettek, összesen 52 nemi erőszakot követtek el az utóbbi négy évben csak Kaliforniában, ebből 5-öt csoportosan, és legalább 31 különböző játékos érintett volt az ügyekben.

    Európában a kilencvenes évek elején telesírták a médiát „romavédő” egyesületek, előbb a magyarországi „cigányüldözések”, majd az oda emigrált magyarországi és romániai oláhcigányok bűnözői tevékenysége miatt megjelent francia híradások kapcsán. „Az igazság tehát rasszista lenne?”, tette fel akkor a kérdést tettetett naivsággal Guillaume Faye politikai közíró, és néhány olyan, cigányokkal, színesbőrűekkel és muzulmán bevándoroltakkal kapcsolatos adatot idézett, amelyekre az antirasszista médiaértelmiség különösen érzékeny. Az „igazság odaát van” volt az X akták nagysikerű filmsorozatának alcíme, a rasszizmus elleni harc gyökereit, erre figyelve, az észak amerikai földrészen kell keresnünk. Benjamin H. Freedman New York-i anticionista üzletember már 1960-ban azt állította: „Itt, az Egyesült Államokban a cionisták és hitsorsosaik teljes mértékben ellenőrzik kormányunkat. Számos körülményből adódóan ennek túl sok és túl összetett oka van, s ennek részleteibe nem érdemes most belemennünk. A cionisták és hittestvéreik úgy uralkodnak az Egyesült Államok felett, mintha ennek az országnak abszolút uralkodói lennének.” Ezek után nem okozhat meglepetést, a néger rassz esetében a pozitív diszkrimináció elmélete csak az 1970-es években vált vezérfonallá a „szabadság és esélyegyenlőség őshazájában” az Egyesült Államokban. Ennek oka a legagresszívabb cionista szervezetek, mint az Anti-Defamation League [Rágalmazásellenes Liga] kommunikációs paradigmaváltása, amely receptet évtizedünkben Magyarországon is követetett [elsősorban az általuk felvásárolt médiák segítségével] a Köves Slomó vezette galíciai eredetű ultraortodox zsidó szekta, az egyre erőszakosabban terjeszkedő lubavicsi chászid EMIH. Visszatekintve is érdekes adalék az önmagát nyíltan cionistának valló zsidó entellektüel, Alain Finkielkrautnak több mint egy évtizede tett kijelentése, hogy „az antiszemitizmus időközben áttért a rasszizmusellenesség nyelvének a használatára, s az emberi jogok nevében artikulálódik. A rasszizmusellenesség ideológiává vált,” odáig mentek gyúrásával, hogy felállították [némiképpen a Kommunista Kiáltvány ostobaságait idézve] a rasszizmus ideológiai kiskátéját. (3) Így az eredetileg a csak zsidókra kifejlesztett „áldozati” szerepkört átmenetileg átadták – taktikai okokból – annak az afroamerikai érvrendszernek, hogy – talán a kannibalizmus kivételével – lényegében minden ezeréves bajukért a fehéreket teszik felelőssé szerte a nagyvilágban. Mégis a maga is zsidó felmenőkkel bíró Alain Finkielkraut francia filozófus fogalmazta meg a jelenséget legtökéletesebben, szerinte az antirasszista ideológia leegyszerűsíti a valóságot az emberi jogok és a diszkrimináció ellentétére, és ez az, ami valódi kirekesztéshez vezet.

    Arra még az ötletadó éceszgéberek sem gondoltak, hogy az antirasszista propaganda tőre kétélű fegyver. Az évtizedek óta PC magatartásra idomított nyugati társadalmak váratlanul fellázadtak. Tavaly decemberi a német FAZ internetes oldalán megjelent vélemény: „Nem lehet immár tagadni, hogy sok német városban egy többek közt egzisztenciális jellegű konfliktus fog kialakulni a német és a bevándorolt kultúra között”. Szintén tavalyi az az osztrák, immáron össznépi óhaj, hogy „cseréljük le ezt a kormányt, még mielőtt a piros-fekete koalíció végérvényesen kicseréli Ausztria lakosságát, évi ötvenezer további bevándorlóval örvendeztetne meg minket! Mindezt annak ellenére, hogy majdnem félmillió munkanélküli van az országban, és a felelőtlen ’Willkommenskulturt’ is láttuk. Mintha nem lenne elég gond az integrációval, mintha nem lennének párhuzamos- és ellentársadalmak, mintha a társadalom bizonyos részei nem iszlamizálódnának radikálisan”. Tény, a PC, az antirasszista ideológia és az „idegen szép” őrületével manipuláló politikai elittel párhuzamosan igyekszik a még fennmaradt rendi értékrendszert is megroppantani a lopakodó dzsihád. Így, a még pár évtizede kizárólag klasszikus, keresztény értékrendet követő Ausztriában, az osztrák szocialista [muszlim vallású, befogadott palesztin] államtitkárnő – az arcot eltakaró viselet, a burka betiltásáról szóló szabályzás miatt kirobbant vita ürügyén – el akarja távolítani a kereszteket az iskolából és a bírósági termekből. E rákos sejtként terjedő agyrémek okán beérett a PC értelmiség által oly gyűlölt radikális, antiliberális és tradicionalista Julius Evola olasz filozófus egykori megállapítása, hogy „… szükséges, hogy határozottan állástfoglaljunk azzal a rasszelmélettel szemben, amely minden szellemi képességet és minden értéket a biológiai értelemben vett rassz puszta következményének tekint, és ezáltal megalázó módon a magasabbat az alacsonyabbról vezeti le…” A már említett világhálós eszközökön egyszerűen nem lehetett eltitkolni a tényeket, hogy az izraeli ortodox és cionista tömegnek, miközben gyakran és hangosan beszélnek arról, hogy békére vágynak, sohasem volt világos, mit is jelent számukra egy nem szemita faj tisztelete vagy maga a béke. Kiváltképp arra gondolva, hogy a zsidó állam által épített fal árnyékában a palesztinoknak is ugyanazokat a nemzeti jogokat „garantálják”, mint amit maguknak egyébként követelnek. Az általánosságban Izrael-barát brit sajtóban jelent meg – körülbelül tíz éve – a londoni zsidóság nagy felháborodására, hogy megunva a palesztinok faji alapú elnyomását, Tom Paulin oxfordi költő kijelentette, a ciszjordániai zsidó telepeseket agyon kellene lőni, miközben versében pedig „cionista SS-nek” nevezte a gázai zsidó telepeseket. Kétségtelen tény, hogy az államilag gerjesztett terrorizmus legszebb példája maga Izrael állam. Ciszjordániában mintegy 350 ezer zsidó telepes él, és további 200 ezer pedig a megszállt Kelet-Jeruzsálemben. Izrael az 1967-es háború óta elfoglalva tartja ezt a két régiót. Eddig 100 izraeli telep létesült palesztin területeken. A muzulmán dzsihadisták és a cionisták egyetlen dologban vallanak azonos nézeteket. Mindketten úgy tartják, ők a kiválasztott faj, hogy az egész föld az ő Istenüké, aki azoknak adja, akiket kiválasztott. Ne higgyük azonban, hogy a dzsihád csak a merényleteket és a fegyveres konfliktusokat kihasználva tör előre. Francia- és Németországban európai muszlim közéleti személyiségek [tán éppen a „Nagy-Izrael” modellt mintázva] egy EU-kompatibilis iszlám kitalálásán fáradoznak, amely felhasználja a liberális demokráciák eszköztárát és ízlésvilágát, illetve mindazon egyéni igényeket és hiányokat, amelyet a nők is, férfiak is egyaránt érezhetnek napjaink nyugati társadalmaiban.  Az iszlám marketingje most pont a filoszemita- liberális társadalmak hanyatló kereszténységét, elirányítását a rendi társadalom és tradíciók oltára elől elmebaját kihasználva igyekszik iránytűként feltűnni egy olyan közegben, amelyet egyre inkább az értékvesztés, a nemi szerepek elmosódása, a családok és közösségek atomizálódása jellemez. Maga a török elnök Tayyip Erdoğan sem titkolta minap, hogy eszközként tekint a muzulmán vallásra: „A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink”. Így nem csoda a Közel-Keleten immár évszázadok óta dúló folytonos viszály és vérontás zsidók és muzulmánok között. A Szózat havilap eszmeisége tiltja, hogy kizárólag faji vagy vallási alapon ítéljen el népek vagy nemzetek különböző cselekedeteit, hogy vitassa a szólás és véleményszabadság korlátlan jogát, az azonban mégiscsak feltűnő, hogy a megkérdezett izraeliek több mint fele szerint a konfliktus „megoldása” az etnikai tisztogatás, mely során a palesztinokat az általuk elfoglalt területekről szomszédos arab országokba űznék. Miközben cinkos kacsintással példaképp emlegetik az [egyébként mindenben rivális] muzulmán törökök egykori örmény holokausztját, ugyanakkor a nemzetiszocialista Drittes Reich által ugyancsak faji alapon elkövetett shoá részleteiben és egészében is vitathatatlan érv a zsidó gondolatrendőrség eszköztárában. Ráadásképpen szerte a világon – hazánkban is – a cionista vagy filoszemita értelmiség egyfolytában cikkeket publikál, könyveket ír, egyetemeken tanítva félretájékoztat és nemtelen petíciókat köröz, szinte korlátlan uralmat gyakorolnak a tömegtájékoztatás, a kultúra és a közvélemény fölött, a másképp gondolkozókat revolverezve a populista, nacionalista, rasszista, fasiszta, nyilas és náci jelzők, szitokszóvá emelt, meg nem szűnő áradatával. Magyarországon és Európában nem egyedülálló e meglátásom. A Szózat főoldalán olvasható egy volt rendőr beszámolója Svédországból. Daniel Friberg kijelentette, náluk egy rendkívül szélsőséges balliberális kisebbség tartja kezében a média szinte teljes egészét. Nem tűrnek el semmilyen különvéleményt, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a másképpen gondolkodókat megbélyegezzék és kirekesszék a társadalomból. Ezért nem ajánlott még napjainkban sem idehaza – kódolt zsidózás – beszélni Izrael később vezető politikai elitjébe tartozó Menachem Begin és Jicák Samir vezette ’Irgun’ cionista terrorszervezet által, a Deir Jászinban elkövetett zsidó vérengzésről, 1948. április 9-én.

    Az antirasszista tőr kicsorbításában jelentős szerepet vállalt néhány, a világhálón immár kellően dokumentált tény, hogy mit gondolnak Ábrahám múltbéli és mai gyermekei a más fajokról és a más emberi vallásokról. Az ultraortodox szefárd Jószéf Ovadija főrabbi, a vallásos Sasz párt egykori alapítója és szellemi atyja azt állította, hogy „a nem zsidók olyanok, mint a szamarak, így egyetlen életcéljuk a gazdájuk, a zsidóság szolgálata; a nem zsidók azért születnek, hogy minket [ti. a zsidókat] szolgáljanak, enélkül nem lenne helyük a világban”. Nagy felháborodás követte azt a kijelentést is internetes fórumokon, hogy egy rabbi a tv-ben Ezekiel próféta könyvét idézte: „Ti emberek vagytok, a nem zsidók azonban nem emberek” [olvasható Lazarus Goldschmitt német Talmud fordításában], valamint Eisenberg rabbi egykori szösszenete, [Une histoire des juifs, 1970.] „A zsidó közelebb áll az emberiséghez, mint bárki más”, vagy a gyűlölködésben amúgy is egykor élenjáró ortodox chászid Shneur Zalman rabbi vallásfilozófiai álláspontja, miszerint „a zsidók a teremtés koronája és a nem zsidók a Föld szemetjei” [volt olvasható pár éve a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain]. Részben dokumentálható, hogy ez a mentalitás, ez a faji, nem eszmei alapon történő megkülönböztetés több ezer évre indult ki, még a Közel-Keleten, Palesztinától Mezopotámiáig, ahol a kiemelkedő kulturális eredményeket felmutató turáni rokon nemzetek, a hettiták, kúsok, médek, káldeusok, pártus vagy szkíta népek gazdagságára, bőven termő öntözött földjeire, dús terményeire szemet vetett a tórát lengetve a mohó szemita faj. Megkockáztatom, hogy ez volt a népvándorlással egybekötött avar- hun-magyar kettős [hármas?] visszaáramlás igazi oka itt a Kárpát-hazában. A fentebb ismertetett sunyi propaganda, a mindennemű kontroll gondolatát is elvető filoszemita-neokon – dögöljön meg a szomszéd szamara is – gyűlölködő érvrendszer napjainkra oda vezetett, hogy miközben Izraelben és az Egyesült Államokban is lelkesen támogatják, sőt kötelező a patrióta gondolkodás és cselekedetek, ugyanezeket az eszméket puskacsőként szegezik más nemzetekre, mint „idegengyűlöletre szító nacionalizmus” vagy épp „populizmus” jelszavára hivatkozva. Bizonyítható, a zsidó vérrel kevert, immár más vallásúak [kikeresztelkedettek] is elsősorban szemiták, lásd John Lukács félig magyar származású történész pár éve a Magyar Kurírban előadott egyoldalúan elfogult véleményét. Találó és sokszor bebizonyosodott megállapítás volt a liberális értelmiség által kipellengérezett „nyilas”, Szabó Dezső író egykori kijelentése: az „európai epidermis alatt megtalálod az érintetlen ős zsidót, az ádáz Jehova, a rettenetes Talmud acélos bennszülöttjét, aki a vérnek, az idegeneknek tudatlan ösztönösségével az élet alapkérdéseiben faja minden egyedével azonosan lát, hall, tapint, szagol, ízlel, szeret és gyűlöl.” Ezt a támadhatatlan álláspontot csak megerősíti, amikor az általános zsidó mentalításra úgy is fény derült Heisler András, a Mazsihisz elnöke inkriminált kijelentéséből, hogy egyértelműen leszögezte: „Magyarország, ahol élünk; Izrael, ahol a szívünk van”. A kierőszakolt, a kozmopolita léttel együtt járó gyökértelen migráció párhuzamos jelensége az ideológiai győzködések széles tárháza. Ennek ellenére nem nyilvánvaló, hogy egyáltalán épelméjűnek vagy az Antikrisztus szálláscsinálójának tekinthető, [honfitársa az anarchista Che-Guevara eszméivel láthatóan megfertőzött] Ferenc, Róma megválasztott püspöke sem, aki saját érintett püspökei, bíborosai és papjai figyelmeztetése ellenére is becsukja fülét a katolikus vallás és a fehér rassz számára nyilvánvalóan káros erőszakos migráció, a meggondolatlan „Willkommenskultur”, és a velük lopakodó dzsihád már nyilvánvaló rettenetes következményei dacára.

    Dolgozatom lezárásaként érdemes még néhány ténnyel szembesítenem a tisztelt Olvasót. Egyértelmű, az erőszakos migráció kitervelői és beindítói a PC érvrendszer „kultúrkampfja” révén, érzelmi alapon, a klasszikus keresztény-konzervatív értékrend elleni támadásokkal szeretné leplezni valódi szándékaikat, egyúttal az európai- keresztény- fehér rassz védelmére kelők ellen próbálja fordítani a társadalmakat. Kétségtelen tény, hogy bár szótárukban jelentős szerepet játszik a „vér” metaforája, azonban tételesen másképp, mint a náci vagy cionista fajelméletben. Ugyanis e metafora erejét és gyakorlati szükségszerűségét mi sem jellemzi jobban, mint hogy a jobboldali-konzervatívnak egyáltalán nem nevezhető Thomas Mann maga is érvrendszerébe építette egykor 1930-ban, a „Deutsche Ansprache” című előadásában. Nem biológiai, hanem – akárcsak Ernst Jünger vagy Julius Evola – spirituális jelentőséget tulajdonítva neki. Szerinte a „vér a teljesítmény, nem pedig a tisztaság révén legitimálódik”. Európa és így a Kárpát-haza fehér rasszának akkor van esélye fennmaradnia, ha egyrészt elvetve a folyamatos „gazdasági növekedés” természetromboló gyakorlatát, helyette sokrétű és naprakész tudást sajátítanak el a fenntarthatóság megvalósításához, másrészt visszatérnek a klasszikus keresztény értékrend uralta rendi társadalom rendszeréhez. „Korunknak jutott ki a szerencse, hogy a szellem olyan papjait lássa, kik azt tanítják, hogy a gondolkodás dicséretes formája a nyájszellem s hogy a független gondolat megvetni való” állapította meg a feljebb már szintén idézett Julien Benda. Ezen idea jegyében szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy ennek az elemzésnek és a két [már a Szózat főlapján megjelent], önálló, de mégiscsak összekapcsolandó dolgozatnak a célja – minden esetleges más állítással szemben – nem a fajgyűlölet szítása, nem a fehér rassz vagy a katolikus- keresztyén vallás felsőbbrendűségének hirdetése, hanem a tények, az igazság feltárása a mindenkori és korlátozhatlan véleményszabadság jogán. Megelőzendő azt a tragikomikus jelenséget, hogy „a szándékos vakság a legveszélyesebb ideológia”, ahogy azt Európa jelenét meghatározó, néhai Maurice Schumann francia, kereszténydemokrata politikus, az EU egyik ősatyja állította (4) könyvében.

1. *1867-†1956 író, esszéista, kritikus, Az írástudók árulása [La trahison des clercs. Paris. 1927] Fordította Babits Mihály
2. 1961. Washington
3. https://hu.wikipedia.org/wiki/Rasszizmus#A_rasszizmus_megnyilv.C3.A1nul.C3.A1si_form.C3.A1i
4. Une grande imprudence [Nagy óvatlanság]