Az új esztendő küszöbére
Francois Villon: Ellentétek
Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Hazám földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszuság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.
Vajon miféle csend ülte meg a lelkeket évtizedeken át, hogy szó sem esett azokról, akiknek feledésbe borítása temetővé teheti e földet?
A döbbenet csendje, a félelem csendje, a kiszolgáltatottság csendje?
Az enyészet vagy a belenyugvás csendje? Esetleg a dac és ellenállás, az állhatatosság és kitartás csendje? Az erőgyűjtés és újrakezdés csendje?
Magyar földön hazátlanul, szülőföldön hontalanul!