Cságoly Péterfia Béla: Az ukrán-orosz konfliktus kirobbantásának igaz története

/Ha Önnek elege van az „összeesküvés elméletekből”, ne olvassa el!/

Amikor Oroszország és Ukrajna most vívott háborújáról mondanak véleményt az írott és az elektronikus sajtóban, a valódi okok, a valódi célok és a konfliktus kirobbantásának pontos behatárolása valahogy eddig kimaradt a híradásokból. Sokan a tájékozatlanabbak közül azt sem értik, főleg a polcorrect nemzetközi sajtó álhíreinek köszönhetően, hogy a két szláv gyökerű, elsősorban ortodox keresztény nép miért vív most oly véres és elkeseredett harcokat. Az okok pedig végtelenül prózaiak, egyrészt az emberi hiszékenység, másrészt minden háborúnak, mindig voltak-vannak vannak örök nyertesei, az uszítók, a „business man”-nek álcázott nyerészkedő dögkeselyűk és háborús hiénák. Ennek nyomán próbálok most rávilágítani a kezdetekre, a kirobbanás valódi okaira.

     Európa nyugati birodalmai már az ezerötszázas évek végére, a nagy földrajzi felfedezésekkel párhuzamosan részben gyarmatosították, és így felosztották egymás között az akkor ismert egész világot. A gyarmatbirodalmaknak erre prózai okok miatt volt szüksége, mert Európában az igyekvőbb királyok és földesurak ekkora már gyakorlatilag elhasználták a pénzveréshez oly szükséges nemesfémeket, elsősorban az aranyat és az ezüstöt. Így volt ez a Magyar Királyságban is, ahol a Thurzók és a Fuggerek (hogy ők hogyan lettek magyar nemesek, az is megér egy külön „misét”) eddigre szinte teljesen kiaknázták a bányákat, már csak főleg rezet és esetleg itt-ott ezüstöt termelhettek ki. A nagy gyarmatbirodalmaknak ez nem okozott gondot, hiszen az elfoglalt Dél-Amerika vagy India mesebeli mennyiségű drágakövekkel, nemesfémmel, illetve mindig aranyra váltható egyéb termékkel, például fűszerekkel, teával rendelkeztek. A kereskedők oly mértékben meggazdagodtak, hogy már rég nem az uralkodók vagy nemesek, hanem ők diktáltak. Hozzájárult ehhez az is, hogy az európai uralkodóházak politikai okokból egymás közt házasodtak, szinte belterjessé, szellemileg és testileg gyengévé váltak, valamint az is, hogy az uralkodóházak az egykori, törzsökös arisztokráciát az új „nemesek” hatására ellenségükké tették, a „nemzet” értelmében vett központosítást szorgalmazták (előbb Franciaországban, majd Angliában), így megásva saját sírjukat. Az „igazi uralkodó, birodalmi természet éppen az, akinek birtokában van az a magasabb létmennyiség – állította Julius Evola – amely közvetlenül egy másik létmennyiséget jelent, a virtust; benne – egy egész nemzetség, egy egész tradíció, egy egész történelem ragyog fel”. Így elmondható, hogy a XVI. század végére „Nyugat (már) nem ismeri az államot. Az érték-állam, a birodalom, mint spiritualitás és királyság szintézise, mint a „világfeletti világ” felé vezető út, ahogyan azt minden nagy ókori kultúra – Kínától Egyiptomig, Irántól Rómáig és a Német Nemzet Szent Római Birodalmáig – ismert: a rabszolgák és a kereskedők trösztjének polgári nyomorúságába süllyedt”. Ezért volt lehetséges, hogy 1600. december 31-én minden ellenvetés nélkül kiállította I. Erzsébet angol királynő, György, Cumberland earlje, valamint 215 lovag, elöljáró és polgár számára azt a kiváltságlevelet, melyben engedélyezte a Brit – akkor még Angol – Kelet-indiai Társaság megalapítását. Az állam által biztosított katonai erőfölény biztosította ez által egy szűk réteg hihetetlen meggazdagodását, megjegyezve, ekkor még maga a Brit Birodalom és mindenkori uralkodója is ebből hatalmas hasznot húzott. E folyamat kezdetén, a régi, törzsörökös brit nemesség átadta helyét, mert ekkortól csak az számit „akinek az arany (vagy drágakövek) van a birtokában és ért hozzá, hogy megsokszorozza (kapitalizmus, indusztrializmus), így virtuálisan eljut a hatalom megragadásához – írta könyvében a már említett Evola. A Kelet Indiai Társaság oly erőszakosan, oly mohón szipolyozta ki Indiát, Pakisztán, Kína partvidékét, Hong Kong, Taiwan és Jáva, a Perzsa öböl, Burma, Szingapúr vagy éppen Madagaszkár egy részét, hogy előbb-utóbb mindenhol helyi forradalmak és véres lázadások törtek ki. Ennek hatására – fő okként az indiai szipoly lázadás miatt – a brit korona az ezernyolcszázhetvenes évek elején végleg elveszi a koncessziót. A meggazdagodott vagy éppen meggazdagodni vágyók ezt nem szívesen vették tudomásul, ezért újabb ötletekkel álltak elő. Ekkor tűnt fel, a britek által szintén megszállt Dél-Afrikában Cecil John Rhodes, aki 1884-ben megalakította a De Beers nevű hatalmas vállalatot, ami arany és gyémánt kibányászásában „utazott”. Cecil Rhodes örökségének egyik része lett, hogy saját, többszörözött érdekében. helyi háborúkat kirobbantva (mint a búr szabadságháborúk [1880-1881; 1899-1902; itt zárták elsőnek /a Hitler találmányának hirdetett/ gettóba a világon a búr asszonyokat és gyermekeket], a katonaságnak is felszerelést szállított, eközben másik kereskedőháza, a British South Africa Company Fokföldön, királyi belegyezéssel államot szervezett. Cecil Rhodes, aki szabadkőműves volt(és akinek halála után Rhodesiának keresztelték el a társasága után uralt afrikai területet (ma Zimbabwe), a világ nyersgyémánt kereskedésének több mint 90 %-át uralta) örökségéből vagyonának kezelését alapítványára bízta, a „Round Table” hálózatra, amely a nemzetek ellenében ma is uralja a globális világot, legfontosabb leágazása pedig a New York-i Council on Foreign Relations, a Külkapcsolatok Tanácsa, amely lényegében megpróbálja megszabni az „új világrend” irányát. Elnöke valamelyik Rothschild, irányítói pedig Moses Mendelshon, Warburg és más vagyonos bankár klánok. E hálózat tagjai immár több mint száz éve a kisebb és nagyobb háborúk örök nyertesei, s ide tartozik Soros György, Kelet-Európa legnagyobb kufárja is. Már 1907-óta a J. P. Morgan Bankház segítségével uralják az Egyesült Államoknak pénzforgalmát és aranytartalékait, mert az amerikai kormánynak, bár érdekeltségei vannak a Federal Reserve Banks-ban, mint adómentes, szövetségileg létrehozott eszközökben, amelyek nyeresége a szövetségi kormányt illeti, de ezt az érdekeltséget nem irányíthatja, nem az övé.
Az eddig „normálisnak” tekintett hagyományos háborús cselekmények megváltozása, légitámadások, bombázások, egyszerre hirtelen megérintette a lakosságot az I. világháború kirobbanása után, a falvak és városok elpusztításával, és a fronton levők, ha szabadsághoz jutottak az Antant vagy a Monarchia katonái, magyarok, csehek, osztrákok, odahaza elképedve látták ennek ellentettjét, háború ide vagy oda, egy szűk réteg hirtelen mértéktelen gazdagodását mindkét oldalon. Erre a kirívó kontrasztra hívta fel a hánytatott sorsú, Szibériában-hadifogságban elhunyt Gyóni Géza, dabasi evangélikus költő is a figyelmet.

    Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
    Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek;

    /Csak egy éjszakára,- részlet/

Azzal pedig nem voltak- nem lehettek tisztába, hogy az első világháború anyagi nyereségén kívül, a „Round Table” hálózat milliárdosai a harcok befejezésével egy időben de facto megsemmisítették, forradalmakba kergették vagy igájukba hajtották Európa nagy uralkodóházainak maradékát, majd létrehozták a versaillesi illetve trianoni „békét”, amelyekkel lényegében elvetették a II. nagy világégés magvait. Vélhetőleg ekkor, már Németország 1938-as hadba lépése után támadt az ötlet, hogy még több „jó üzlet” kell, az u. n. „háborús jóvátételek” brutális összegén és a fegyver, egyéb felszereléseken szállításán felül, újabb áldozatokra- újabb bevételekre tegyenek szert immár világszerte. Előbb Anglia, a Churchill vezette Brit Birodalom, majd a sztálini Szovjetunió kényszerült rá, hogy halasztott fizetéssel, az ún. Lend-Lease program keretében vásároljon hadianyagot és élelmet is Az Egyesült Államoktól, amelyhez az anyagi forrásokat „természetesen a Round Table” bankárcsoportja biztosította. A nagy kereskedelmi társaságok évtizedekre a háborús befejezése után is újabb bevételekhez, illetve a Marshall terv keretében Németország ipari megszerzéséhez is hozzájutottak. Mint látható az ötlet bevált, azonban a tartós béke ismét útban volt a gátlástalan haszonszerzés útjában. Ennek kiküszöbölésére találták fel előbb a „helyi konfliktusok” ürügyét, pl. Korea, Vietnám, Kuba, Chile, majd Irak, Afganisztán vagy éppen Szíria megtámadásával, különböző, mint például a „emberi jogok” vagy egyéb hamis ürügyekkel. Ukrajna a „narancsos” forradalom és Amerika korrumpálta kirobbantói óta, e tőkéscsoport új gyarmatává vált, amelyben jelentős részt hasított ki a jelenlegi amerikai elnök családja és baráti köre is. Hirtelen megjelentek a génmanipulált vetőmagok és vetésük, egyes stratégiailag fontos, kiemelten környezetszennyező anyagok gátlástalan kibányászása és előállítása. A nem várt tényezők hatására, mint a kínai és az orosz befolyás növekedése, lépéskényszere sarkalta az amerikaiakat. Ukrajna ma csak egy újabb, ködbeburkolt orosz-amerikai (sakk) játszma a washingtoni külügyminisztérium boszorkánykonyhájában, az a külpolitika – amely milliók szenvedését és halálát okozta 1945-óta – csak a fenti szűk „elit” érdekeit szolgálja. Megbuktatták az oroszbarát politikusokat és ezzel párhuzamosan folyamatos katonai fenyegetésnek tették ki pl. biológiai-fegyverlaborokkal a „Minszki orosz-ukrán szerződésben” már rég nem bízó Vlagyimir Putyint, akit folytatólagosan provokáltak, a PC sajtóban háborús paranoiával vádoltak. Kétségtelen tény, erre az orosz elnök láthatólag is vevő volt, elhitte, számára ez csak újabb ukrán-orosz konfliktus lesz. Pedig az USA és közvetlen csatlósainak egy része már rég beszállt a „buliba”. Ezért az Egyesült Államok politikusai pedig a háttérhatalom, Cecil Rhodes örököseinek utasítására folyamatosan hergelik, lefizetik és fegyverekkel látják el az ukránokat. Ismét két legyet ütnének egy csapásra, eladósítják és adósrabszolgává teszik a Lend-Lease program keretében évtizedekre az ukránokat, és ezzel párhuzamosan próbálják bedarálni az önálló Oroszországot. Ehhez minden eszközzel próbálják belekényszeríteni a már félig vazallussá tett Európát, a NATO-szövetségesek jelentős részét. Ne legyenek kétségeik, ha ez sikerül, a szép új világ ismét új célpontot keres majd, a mely vélhetőleg a külön utakon járó és gazdaságilag már lassan az Egyesült Államok elé törő Kínai Népköztársaság vagy a feltörekvő India lesz. Ez pedig – Isten mentsen minket – előbb vagy utóbb atomháborúhoz és bolygónk végső pusztulásához vezet. Így támogassuk hát a sohasem volt ukrán műállamot, a harminc százaléknyi ukrántól, a majd ugyanennyi oroszoktól, a magyaroktól, a huculoktól, a ruszinoktól, a románoktól, a jiddis- galíciai zsidóktól és lengyelektől, a krími tatároktól lakott, összebarkácsolt, majd külföldről egymásnak uszított „önálló” Ukrajnát. Mert a tartós békéhez csak egyetlen út vezet, emberszámba venni az orosz érdekeket és a nemzetet is…, akármennyire nekünk magyaroknak sajnos nincsenek szép emlékei róluk.
     Amióta fegyveres harcok dúlnak Ukrajnában vagy Donbaszban, újra felsejlik a II. világháborúban itt elesettek árnya, magyar honvédek és munkaszolgálatosok, akik ukrán sztyeppe gabonaföldjének lösztakarójával váltak eggyé, jeltelen magányban. Akik ismerten vagy ismeretlenül is onnan intenek: ez a háború, nem a magyar nép harca! A magyar nemzet alattomos beolvasztásának kísérlete, az brüsszeli bürokratahad vezetésével az Egyesült Európai Unióba, a Round Table billiárdosai parancsára, láthatjuk napi gyakorlat. Mindenáron ránk erőltetnék a „szép új világ” immár száz éves vizióját. És még valami. Amikor fiatal voltam, hol a vietnámi háború, hol más nemzetközi konfliktusok híre foglalták el a hírek nagy részét. Rántottam egyet a vállamon akkor, messze volt, kit érdekel. S most, ma őszülő halántékkal ráébredtem a szomszédban dúló háború okán, pénz, rang, dicsőség, ezek mind gyerekes dolgok, ha nincs béke!