Egy szó mint száz – Tirpákok
A tirpák szó eredetileg a török korban elnéptelenedett Szabolcs megyei területekre beköltözött, elmagyarosodott szlovákság (ön)gúnyneve volt. Még pontosabban: a Békés megyéből Nyíregyházára telepített tót ajkú nép, amellyel a Felvidékről és külföldről jövő, szintén tót ajkú telepesek egybeolvadtak.
A pejoratív értelme pedig a következő (sajnos): műveletlen, udvariatlan, faragatlan, otromba, hülye ember; nyíregyházi ember. (Ebben az értelemben még a futballstadionban is gúnyolják az ellenfél csapatának a drukkerei a nyíregyházi labdarúgókat.) Nos, ezt az értelmét, hangulatát kellene megváltoztatni e szónak. De hogyan? Egyrészt úgy, hogy a gúnyolódókat igazándiból megismertetjük a tirpákokkal.
Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy 2022. december 30-án, 77 éves korában, hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár, Esterházy János óta a felvidéki magyar közösség és politikai élet legnagyobb formátumú, meghatározó alakja…
Botházi Mária új könyve szeretettel, empátiával veszi bonckés alá a fenti evidenciát.
Levente élete a színház története maga. Élettörténete összefonódott a vásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi színház nagy korszakaival. A színművészeti főiskola átmeneti korszakot élt akkor, amikor Levente diák volt. Nézem a kevés, ebből az időszakból fennmaradt fotót, és próbálom megtalálni rajtuk azt a Leventét, akit ma ismerek-ismerünk.
A kormányzó magyar jobboldal és a hazai nemzeti-konzervatív szellemi közösség történelmi szövetsége alkotja Magyarország politikai-intellektuális középpontját. Ennek előzményei igen tagoltak és régre nyúlnak vissza, kezdve az elmúlt tizenkét év nemzeti konszenzusának közös kialakításával, folytatva a rendszerváltoztatás óta eltelt harminckét esztendő párhuzamos pártpolitikai és értelmiségszervezési fölépülési munkájával, odáig bezárólag, hogy a modern magyar konzervativizmus kiegyezés óta tartó szerves fejlődése során mindig is a nemzetközpontúságot vallotta és a jobboldallal állt stratégiai szövetségben. A 21. század első negyedében jól látszó külső-belső kihívásokra egy olyan új jobboldal tud hatékony válaszokat adni, amely a régi konzervativizmus elvei mentén, pragmatikusan fogalmazza meg alternatíváit.
1802. december 15-én, Kolozsváron született Bolyai János matematikus és hadmérnök, Bolyai Farkas fia és egyben tanítványa. A magyar tudomány egyik legnagyobb alakjaként, az egyik leghíresebb magyar matematikusként emlékezünk rá, akit a matematika szinte minden ága érdekelt. Sikeresen foglalkozott korának számos alapvető problémájával a tudományos világtól teljesen elzártan, olykor évtizedekkel megelőzve más, nagy nevekhez fűződő felfedezéseket, vagy körülbelül ugyanabban az időben hasonlót alkotva. Több meglátása, kérdésfelvetése, sejtése beigazolódott, illetve bizonyítottá vált.
ter György vagy György barát (eredeti nevén Juraj Utješenić vagy Utišinović, anyja családi nevéről Martinuzzi Györgyként is ismert; 1482. június 18. – 1551. december 17.) pálos szerzetes, katona, országos és erdélyi politikus, helytartó, váradi püspök, majd esztergomi érsek és bíboros.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Fordulatos, színes, izgalmas, a dokumentumértékű jeleneteket megfilmesített képsorokkal, interjúkkal felváltó alkotás készült a huszadik század kezdetének érdekes, művelt, szenvedélyes, bátor, a jótékonyságban jeleskedő erdélyi nőalakjáról, báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Caroláról. A filmet a budapesti premier után november 25-én Kolozsváron mutatták be a Sapientia EMTE Hunyadi Mátyás dísztermében, majd másnap – meghívottak jelenlétében – az egyetem Marosvásárhelyi Karának aulájában is.
Szakács Gábor, aki a Magyar Demokratának – Magyarország egyik nemzeti elkötelezettségű lapjának – volt bő két évtizedig a munkatársa, 70 év 70 írás című könyvében válogatott írásait gyűjtötte, szerkesztette egybe. Feltűnő és szokatlan, hogy a borítón a szerző neve és a cím nemcsak latin betűkkel, hanem ősi rovásírásunk jeleivel is megjelenik. Ha egyéb nem, már ez is felkeltheti a figyelmünket. És rögtön fel is tehetjük a kérdést: miért tarthatta ezt fontosnak Szakács Gábor? Ezzel nemcsak munkásságának egyik ágára, ősi magyar rovásírásunk kutatására, annak megvallására, érte folytatott harcára utal – mert a mi furcsa tudományos „erőterünkben” ezért is harcolnunk kell –, hanem üzenet jellege is van ennek a címnek.
1691. december 4-én adták ki a Diploma Leopoldinumot, melyet – az erdélyi rendek által Bécsbe küldött Bethlen Miklós szorgalmazására – I. Lipót német-római császár és magyar király 1690. október 16-án írt alá, az erdélyi országgyűlés pedig az 1691. február 10–15. között Fogarason tartott ülésén fogadott el. E hitlevél szerint intézték Erdély belügyeit 1848-ig. Mai Történelmünk rovatunkban a Köpeczi Béla főszerkesztésével a budapesti Akadémiai Kiadónál 1986-ban megjelent Erdély Története című mű második kötetéből R. Várkonyi Ágnes történésznek a Diploma Leopoldinummal kapcsolatos alfejezetéből közlünk részleteket.
Luca neve a Lux (fény, fényesség, világosság) szóból ered. A legenda szerint Lúcia az ókeresztény időkben élt, fiatal szűzlányként. Édesanyja egyszer nagyon megbetegedett, és együtt mentek segítséget kérni Szent Ágota sírjához. Lúcia ott elaludt, és álmot látott, minek hatására úgy határozott, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meg is gyógyult, de ennek ellenére sem fogadta el lánya elhatározását. Pogány vőlegényhez akarta adni, s pogány bálványok hódolatára kényszeríteni lányát. Mivel Lúcia nem tágított, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtatni testén, de az állatok megtorpantak lekötözött teste előtt. Végül megégették, így vértanúvá vált.
Düsseldorfi módos zsidó családból származott, textilkereskedő apja őt is erre a pályára szánta. Mikor a családi üzlet csődbe ment, Hamburgba küldték gazdag bankár nagybátyjához. Heinének nem fűlött a foga a pénzügyekhez, inkább jogot tanult és Hegel történelemfilozófiai előadásait látogatta. 1825-ben megkeresztelkedett, és Harry keresztnevét Heinrichre változtatta, erre leginkább az vitte rá, hogy zsidók ekkoriban nem vállalhattak egyetemi oktatói állást – saját bevallása szerint „megszerezte a belépőjegyet az európai kultúrába”.
