135 éve született Áprily Lajos
A József Attila-díjas költő, műfordító, tanár, Áprily Lajos, Jékely János Lajos néven látta meg a napvilágot Brassóban, 1887. november 14-én szász polgári családban.
Felmenői között ötvösöket, zenészeket, könyvkötőket, tanítókat találunk. Egy évvel később Parajdra költözött a család, magyarul, németül és románul egyaránt folyékonyan beszélő édesapja az ottani német tulajdonú gyufagyárban kapott könyvelői állást. Parajdi gyermekkorának természetélményei elkísérték egész életére és jelentős hatást gyakoroltak költészetére. Szülei, Jékely János Lajos és a pilseni német családból származó Ziegler Berta egymás közt a német nyelvet használták, kisgyermekként még ő maga is németes akcentussal beszélt magyarul.
A pandémia első esztendejében a virtuális térbe kényszerült, a másodikban a várbeli üvegkupolában miniatűr változatban várta látogatóit, idén azonban – a járványügyi intézkedések lecsengésével – eredeti helyén, a Nemzeti Színház előcsarnokában teljes pompájában születhetett újjá a marosvásárhelyi nemzetközi könyvünnep. Az olvasást értéknek, kalandnak, ajándéknak tartó látogatók pedig nem is maradtak távol az egyedi hangulatú szemlétől, amely zsongásával, színes vásári és programkínálatával a távolról érkezett vendégekben is évről évre az otthonosság érzetét kelti.
Aranymálinkó. Kenyérhéjmagyarság. Málnahabos fa. Hogy jönnek ezek össze? Úgy, hogy ma ünnepeljük a magyar nyelv napját.
(Tovább folytatódik az őshonos nemzeti közösségek kisemmizése. Több mint egymillió aláírás sem volt elegendő, hogy emberszámba vegyenek. Az EU törvényszéke is elutasította kérésünket. A nemi rendelleneséget propagálókat védelmezik és támogatják, de az emberi alapértékeket kisemmizik.)
Európa ma a világ első számú kereskedelmi hatalma, gazdasági teljesítménye szerint pedig a második. Az Európai Unió egymagában a világ bruttó hazai termékének egynegyedét állítja elő. Archeológiai, történeti, irodalmi, zenei, technikai-tudományos értékeit tekintve a földkerekség leggazdagabb térségei közé tartozik. Területén jött létre a filozófia, és a maga eszményeivel és szellemi alkotásaival csaknem 3000 éve táplálja folyamatosan az emberi gondolkodás egyik fontos áramlatát.
Az indiános történetekben az olvasó is nyomokat keres, melyek igazi kincsekhez vezetnek, de ezek a csillogó dolgok nem az indián törzsek rejtett aranyai, hanem a náluk is fényesebb és értékesebb gyerekkori emlékeink. Ezeket idézik meg A Medveölő fia, A Sós sziklák völgye, a Milu az indiánok között és az Egy indián, mint te meg én című nagyszerű történetek is.
Az első világháború kitörésének esélye az európai erőviszonyok átrendeződésével 1900 után folyamatosan erősödött fel, s végül 1914-ben tört ki. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a kortársak az 1914. év elején jobban tartottak volna egy olyan háború kitörésétől, amely alapjaiban forgatja fel a megismert világot, mint egy vagy két évvel korábban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Európa nagyvárosaiban, így Budapesten is számos olyan beruházást terveztek, amelyek kivitelezésére végül pont az első világháború miatt nem került sor. Cikksorozatomban olyan nagyberuházásokkal foglalkozom, amelyek teljesen vagy részben elmaradtak; első alkalommal a Nemzeti Színházról írok.
Közel száz, egy évtizeden keresztül az államvédelem állományában szolgáló nő személyi dossziéi alapján végzett történeti-szociológiai kutatás.
Nyolcvannégy esztendővel ezelőtt rajtunk volt a világ szeme, amikor az első bécsi döntést követően a kormányzói hadparancsban foglaltak szerint a Magyar Királyi Honvédség csapatai Isten és a haza nevében megindultak, hogy visszavegyék a Felvidék déli és Kárpátalja délnyugati részét. Az isteni Gondviselés jóvoltából ez volt a XX. századi magyar történelem egyik legszebb pillanata.
Erdélyi magyar nőírók – ezzel a címmel látott napvilágot nemrég az a tanulmánykötet, amelyet Balázs Imre József szerkesztett. A kolozsvári irodalomtörténész a Krónikának elmondta, rengeteg izgalmas élettörténet van a könyv mögött, és ezek az erdélyi irodalom fogalmát is tágítják.
„Kezeteken ékszer a ránc”
Uzoni örményekről, a Verzár-kúriáról
A nemzeti gyásznapon (november 4.) immár huszonharmadik alkalommal hajtottak fejet az egykori barcaföldvári „haláltáborban” elhunyt magyar és német foglyok utolsó tömegsírja fölé emelt emlékműnél, melyet Ungvári Barna András református lelkész és Benkő Levente újságíró, történész kitartó bátorságának köszönhetően állítottak 2000-ben. Ebben az esztendőben mintegy hetvenötön rótták le kegyeletüket a román átállást követően (1944. augusztus 23) kizárólag nemzetiségük miatt idehurcoltak és az embertelen körülmények miatt életüket vesztettek emléke előtt.
„Meggyőződésem, hogy a közép-európai népeknek kötelessége, amikor független országot ér katonai agresszió, egyértelműen és világosan beszélni. Szerintem bennünket, magyarokat 1956 miatt különösképpen terhel ez a kötelesség” – Orbán Viktor 2008-as kijelentése nem pusztán helyes, de mára, az ukrajnai háborúra sajnos elfelejtett erkölcsi alapállás. Egyben a magyar külpolitikai gondolkodás egyik legállandóbb hagyománya. Wesselényi Miklóstól Deák Ferencen és Tisza Istvánon át Antall Józsefig a legtöbb magyar államférfi világosan látta az orosz nagyhatalmi politika veszélyeit. Történelmi tabló november 4-én, a magyar forradalmat leverő szovjet támadás 66. évfordulóján.
Közreműködő: Borbás Andrea irodalomtörténész, a PIM muzeológusa
