Líra I.

Fülöp Árpád: Sugárzó gondviselés

Életkorom magaslatáról végig
Ha visszanéz szemem a bölcsős mélyig:
A Gondviselést látja ott felettem,
Hevet és fényt árasztva rám szüntelen.

Ják (Jakubovits) Sándor: Kolomejka

Sejha, sejha,
kolomejka,
vér forrósító,
agyat mámorító
kolomejka,
ejha, ejha…

Szédül, aki járja,
kábul, aki látja,
most támad vágya
fiúnak lányra,
hegedűs vonóját
húzza-rántja,
cimbalmos cimbalmát
üti-vágja,
most támad vágya
lánynak a nászra…

Mert…
Sejha, sejha
kolomejka,
vért forrósító,
agyat mámorító
kolomejka
ejha, ejha…

Kecskés Béla: Üzenethozó

Jövevény vagyok.
Megtettem fényévnyi utat.
Pórusaimban por,
zsebemben egy marék küldetéstudat.

Torkomban papírgombócot csempészek,
a haj alatt koponyámon titkosírás,
arcom ráncai rejtjelek.
Ti fogadhattok be, ki más?

Jövevény vagyok. Ne húzódjatok el.
Nektek hoztam az időből üzenetet.
Sose-hallottat. Nem ócska kópiát.
– De egyedül kell megfejtenetek.

Lengyel Tamás: Mondóka

Remegő roncs állványzatán
hatalmas hordó, hegy dereng.
Benn az ében csönd talaján
a sötét semmi elmereng.
Túl golyóálló falakon
jól megtömött erszény dobog,
s ha feneketlen a flakon,
csak akkor vagytok boldogok.
Rosszindulatú daganat
belsejében rút szél zihál.
Köpd le, üsd agyon magadat,
ki állatoktól plagizál,
te elfuserált rákfene.
Köpd le, üsd agyon magadat.
Vagy elpusztít majd, hiszed-e,
egy világmentő akarat?
Remegő roncs állványzatán
az undor hegye megremeg.
Egyszer csak kihalnak talán
a prototípus emberek.

Pócs István: A fehér semmiben

Már másfél hete nem láttalak.
Üres a világ.
A hontalanság áttetsző színeiben
nincsenek torkoskodó éjszakai fények.
A folyó cinizált sodrásában
nem látok nappalokat.
A lassú lebegés téli álmait
elsodorták a megrokkant viharok.
Fegyelmezetlen fekete fények égetik
tenyerem ráncait,
s megráncosodott asszonyok
kihullott fogaiból áll a jövő is.
Minden éjjel várom, hogy
felcsengjen már az a rohadt telefon,
minden éjjel.
A sima, fehér semmiben
megrezzenő árnyakat
meglopkodják a töredezett,
szennyes jegű tócsák.
– Nem tudom eltakarni a csillogást:
esténként gondolatban
ki-kivágyok
a kies földre,
megcsókolom
és versenyt kacagok a Holddal.
A világot telerakom
hiányoddal.

Gaál Áron: …És, míg, mert, csak

…
és Schönbrunban mókust etettem,
és boldogabb nemis lehettem
volna,

míg jártam a nyitott fák alatt,
míg nem érdekelt, hogy rámszakad,
a holnap,

mert pillanatnak éltem ott,
merta rózsakertben lány dalolt,
mint régen,

mert harmincöt cafka év után,
csak ott éreztem, csak délután,
hogy élek!

/Bécs/

Ernst Ferenc: kop(og)ások

tűz porlik
szét bennem
simítva éget el
lassan száradó
mederben
már a szél seper
halvány
bélyeglenyomat
a nyár
postást
játszik az ősz
mint legót rak
össze
leveleket hord
szét
néz és elidőz
amott
az utcasarkon
befordul már látszik
a tél elé rohan
mélán citerázik
fáj a dallam
mint a hó ropog
ahogy koporsó
fedélen a hant
egyre kopog
csak kopog

Jagos István Róbert: Mondd a folyónak

Mondd a folyónak
Ne folyjon
Mondd meg a nyelvnek
Ne szóljon.
Mondd meg a Napnak
Ne süssön
A harcosnak meg
Ne küzdjön
Mondd az esőnek
Ne essen
Síró embernek
Nevessen
Mondd a madárnak
Ne szálljon
Mondd meg a szívnek
Ne fájjon
Mondd a gyermeknek
Ne féljen
Mondd a koldusnak
Ne kérjen
Mondd meg a vaknak
Vezessen
S nekem azt
Ne szeressem

2009.

Kapui Ágota: Ötlet

Tollam hegyére tűzött gondolat:
a szó gyötrődik
mint gombostűn
a szép szarvasbogár
betűk gubancán babrál
még a sor
és verssé érleli
hajlongó vágyaink
kalászát
a nyár.

Kányádi Sándor: Öreg ének

omladó falú cinterem
repedt harangú torony
korhadó hársfán zümmögő
gyermekkorom
kidőlt-bedőlt idő
süppedt sír mohos kövek
egyszer mindenkit
elfelejtenek

vár volt vár
de még milyen vár
tatár elől török elől
bújtunk mi a kántor elől
alagút is volt alatta
attila király rakatta
ha nem ő hát akkor istván
képében a megyés ispán
ha nem lászló ha nem kálmán
minden köve tiszta márvány
úgy bizony galambom
elszolgált budvárig
de látod-e kincsem
hogy elporlad minden

bim-bam bim-bam
mindenütt csak sír van

1968

Rakovszky József: Ha minden ember összefogna

Míg rádióm
csavargatom,
üzen a széles nagy világ.
Így estelen
figyelgetem
a szörnyű diszharmóniát.
Nyugat s Kelet egymást okolva
ezer bajért, dohogva bőg,
ebként ugatnak napra, holdra,
hasítva szívet s agyvelőt.

Bolond a kor,
s mint láva forr
az emberállat bosszúja.
A szolgaság
rideg vasát
dicséri minden rossz pulya.
A technikát a balgasággal
a bárgyú gnómok egyvelik,
s ha van még tiszta szív, mi szárnyal,
úgy annak vesztét érlelik.

Nyugat s Kelet
nem ád kezet
egymásnak békezálogul,
így annyi vér, s minden babér
oh fájdalom, a sárba hull!
Száz áldásnál szebben ragyogna
a földiekre az atom,
ha minden ember összefogna!
Szép álom; nem is folytatom!

Pilis, 1955. III. 16.

Recsenyédi Fekete Miklós:Jóslat

Az első fecske,
Amelyet az idén láttam,
Magányos volt,
S úgy néztem, beteg.
Hontalan, árva, tépett, vén madár…
A fáma szerint
Egy hosszú esztendőn át
Jómagam is
Még társtalan leszek.
Figyeltem őt,
Egész tavaszon át lestem,
- fészket,
fészket épít-e már.
De csak várt:
Ült türelmesen a huzalon,
Mint a bűnös,
Ki ítéletre vár.
Aztán
Egy vércse árnyéka suhant
Az udvar fölé,
S a gubbasztó lénybe élet költözött:
Mint a nyíl… nem,
Mint a villám, cikázott át
Az udvar fölött,
És láttam,
Amint menekül előle az orvul támadó…
Magányos leszek, tudom, én is,
De fészket rakni
Utódaimnak,
Teremteni… Istenem,
Az volna jó!

Szervác József: Most nyár van

Ebben az éjben sose jártam,
csak réges-rég magamra zártam.

Szelíden rám sötétül minden,
és nem emlékszem, szerepeltem

én, vagy csak megtörtént köröttem
akármi is, vagy meg se történt?

Most nyár van, szívtelen eső
strázsálja gyártmányát: a reggelt.
Kukorékolnak kakasok delet,
szüretet rügyeznek a fák.
Kéretlen üzenetei a nyárnak:
vetkőznek háthaszerelmek,
nem kellenek.
Élek, magammal megrakottan,
vasalt hittel, vasalt szavakban,
ablakom előtt parádézhat
akármi nyár, szegetlen ifjúságom
elédobom, zabálja -

cinkos poharam int utána.

A.Turi Zsuzsa: Semmi(tológia)

Csúszós éj :
pikkelyes
cseppfolyós
bodzaköd
egybeköt
félrelök
szédülök
szédülök
semmit a
semmi-
be mos-
na, ha
mostoha
foltokat
oldana
toldana
mintha a
minta a
sebszínű
foltfolyam
volna még
párhuzam
régi vég
kisajtolt
toldalék
titkok meg
rejtjelek
aszfaltrajz-
rengeteg
nyílt örvényt
rejtenek
hangzuhany
szellemek
füstszínű
életek
savas-sós
fellegek
lyukas
tért
metszenek
lámpafény
kell ide
sehonnan
semmibe
ellened
ellenem
nélküled
nélkülem
üres kert
sóhajok
fulladunk
fulladok
fákkal halt
holnapok
pupillák
semmibe
tágulnak
semmire.