Madár János: AZ IDŐ CÉLKERESZTJE ELŐTT

Elveszíti múltját,
történelmét a lábnyom is.
Megromlanak lassan talpam alatt
a fényhez feszülő, forrásokban rejtező erek.
 
Állok az idő célkeresztje előtt,
mint akinek senkije sincsen.
Elárvult szívemen örvénylik
a Nap áldott sugara és a hulló levelek.
 
A nyár és az ősz labirintusa
immár kitavaszodik a téli lombokig.
Mindenek évszakában a csönd
végtelen csillagot a fák lobogóihoz enged.
 
Évek hosszú éjszakáin át
anyám arca már alig látható.
Amióta eltávolodtam önmagamtól,
gyermekkorom messzi zászlókat lenget.