L. Ady Mariska: Ó, legyen áldott… legyen áldott…

Reám nem adott csillogó palástot,
s ó, legyen mégis milliószor áldott.

Elém nem öntötte búzáját, kincsét,
s ha úgy fordulna: csak itt élnék ismét.

Tavaszos kertje mindig másnak nyitott,
nekem maradt csak: hétpecsétes titok.

Mást pirított vidám-barnára napja,
nekem jutott csak: egének haragja.

Az országútján mikor összeestem,
az emberei elmentek mellettem.

Tenyerem vérzett, lábam alig húztam
s üdítő vízért – hej! – hiába nyúltam.

Reám nem adott csak koldus-palástot,
de mégis – hazám… Erdély… legyen áldott!

Életemnek nem volt gyöngéd szeretője,
de Ő vet ágyat örök pihenőre!