Ják Sándor: Hangulat a Verhovinán

Kéken borul az égbolt,
szerte árad a napsugár,
a patak, mint ezüst szalag
fut le a hegyoldalon;
rajta üresen áll a malom.

Az erdő szédítően illatos,
a levegő mámorosan balzsamos,
muzsikásan fűrészelik a fát,
kevés érte a bér, és
ízetlen a kukoricakenyér.

S pásztor furulyázik,
két pillangó játszik,
a madarak csiripelnek,
valahol énekelnek, és
elsorvad a sok gyermek.