Fülöp Kálmán: Létezés
Azért sietve, némán
néha magamba nézek-
eső utáni latyak,sár,
lutykos,vad idő,
harangoznak agyamban
a gyermekarcú fények-
keménydió az élet
s olykor fejemre nő.
Az ajtók már kinyiltak
s egy mozdulat felém nyúl-
kiált a tört üresség,
visszhangja átszakít,
s bele sikít az első
lemorzsolt,törpe éjbe-
félni tanít s remélni,
hogy küld még Valakit
szétzúzni nagy titokban
a látszatok határát-
létezni tűzben,bajban
ma élni így tanít.