Deák Mór: Támad a szél

támad a szél
fut utána a levegő
huzatot csinál
először csak a függönyöket libbenti ez a huzat
aztán becsapja az ajtókat
kitöri az ablakok üvegét
gitározni kezd a telefonvezetékeken
üzen az ingyenesen hívható számoknak
velem nem bírtok
dolgotok lesz
figyelmeztetlek benneteket
ahogyan annyiszor megtettem
de soha nem hallgattatok rám
ez csak sóhajtás
de az én sóhajtásom áthajt egy vitorlást az óceánon
fölötte albatroszok vigyáznak rá, el ne vesszen
ha megnyugszom, észre sem veszitek, hogy megúsztátok a legnagyobb vihart, amiről még
álmodni sem mertetek
mert ez az én viharom
és most nem érdemeltétek meg
majd legközelebb
de az nem szép vihar lesz
nem olyan, mint aminek ezt szántam
mint amilyen ez lett volna
hogy a tengerészek táncra perdülnek a megferdült fedélzeten
s ezzel állítják vissza az elferdült világot
vízszintesre
mert van vízszintes de már csak azoknak, akik a helyére tudják táncolni a fedélzetet
ez a szél a szelek szele
de ez az a szél, ami nincs
egy tavaszi falevél első, soha nem próbált rezdülése ez a szél
annak a szűz zöldnek a rezdülése ez a szél
fuvallat?
még nincs
még a fűz leeresztett haja sem lebben
még az árvalányhaj sem mozdul
még moccanatlan mozdulatlan mozdíthatatlan minden
és alig várja
hogy moccanjon mozduljon mozdítson mindent
de mindent
hogy a fűz elmosolyodjon a víz fölött a saját állandósulásán egy változóban

aki ezzel a széllel találkozik
nem tehet róla
bátornak hívják
rettenthetetlennek
hősnek
pedig nem bátor
nem hős
nem rettenthetetlen
egyszerűen ő került bele ebbe a gyönyörű viharba
és nem futott el
nem feküdt le
nem takarta el a fejét
belefeledkezett abba, ami elpusztíthatta volna
és megtanulta szeretni
tisztelni
repülni vele

ez a szélvihar 17 évente és 100 évente kerekedik
és akkor, amikor kedve támad megszegni a 17-es és a 100-as szabályt

egy versben már megjelent, táncra perdítette a szavakat
és szénnel megjelölte az akkori hajóst
de az még nem tudta járhatóvá táncolni a fedélzetet így otthagyta
cunamit okozott
elpusztította a fél világot
s eközben befelé mosolygott mert tudta
hányan szerettek volna akár elpusztulni is
hogy találkozhassanak vele

járja furcsa táncát járja a világ
láthatod a könnyét vagy a mosolyát
így lehetsz okos és lehetsz ostoba
visszul a tükör és néz a pocsolya

ez a szél a szelek szele
de ez az a szél, ami nincs
egy tavaszi falevél első, soha nem próbált rezdülése ez a szél
annak a szűz zöldnek a rezdülése ez a szél
fuvallat?
még nincs
még a fűz leeresztett haja sem lebben
még az árvalányhaj sem mozdul
még moccanatlan mozdulatlan mozdíthatatlan minden
és alig várja
hogy moccanjon mozduljon mozdítson mindent
de mindent
hogy a fűz elmosolyodjon a víz fölött
a saját állandósulásán egy változóban