Bobory Zoltán: Damaszkuszi úton

boboryzoltándamaszkusziútonSokat mondó a cím Bobory Zoltán új verseskötetének a borítóján. Sokszor emlegetett út ez, Pál apostolétól napjainkig. A biblikus eredetben az üldözőből lett üldözött és Krisztus hű követője. Az elmúlt évtizedekben ezt az utat másképpen szokták értelmezni. Emlékszünk pl. Esterházy Péter találó mondatára, mi szerint csúcsforgalom van a damaszkuszi úton. Van, aki körforgalomról beszél. Mindkettőben sok az igazság. Bár gyanítom, hogy az újabb kori „utasok” nem azért tülekednek, hogy üldözöttekké váljanak…

   S a költő nyíltan szembenéz ezzel a jelenséggel. Helyenként igen indulatosan. „A damaszkuszi úton le legyen / számotokra visszafordulás. / Ti tettétek, hogy tudjuk: / nincs bennetek Isten / intő szava s megbánás.” - írja a Nyomorultak! c. versben. Ezek a nyers szavak egyértelműen jelzik ama fent hangoztatott jelentős különbséget a kétféle út között. Idézhetjük erdélyi kortársának és barátjának, a kötet előszavát író Ambrus Lajosnak a szavait is arról, hogy Bobory a nemzet sorsáért felelősséget érző dalnok. S tegyük hozzá: nála valóban megvalósult az „Isten, haza, család” hármassága. A sorskérdések versbe emelése mellett meghitt vallomásokat találunk kötetében, akadnak köztük imádságok vagy éppen a társ és az unokák ihlette költemények. Ugyanakkor a játékosság és a humor sem idegen tőle, mint ahogy a végső tömörítés sem, lásd haikujait!

   Mint korábban is, most is emlékezetes műveket találunk hitvallásról, a Teremtőhöz fűződő meghitt viszonyáról. Ezek legjobbika a Megtestesítés. Bevallom, hogy az első olvasáskor nem tudtam mit kezdeni a befejező sorral („…Legyen meg a mi akaratunk!”), de rá kellett jönnöm, hogy ez a „mi” az Úrral való teljes közösségvállalás vallomása. Ez a fajta azonosulás emlékeztet József Attila istenes verseire, vagy éppen a mai időből Petőcz András írásaira, amelyekben itt él és mozog közöttünk az Isten. A mindent átitató megtestesülés. Az sem véletlen, hogy rögtön ez után következik az Óh, Ember, jelezvén, hogy a megszólított Isten mellett igencsak fontos az Ember megszólítása is. Hiszen Bobory Zoltán líráját igencsak átlengi az emberi sors, az emberi lehetőségek számbavétele. Ám itt is a két irány egybevetése történik meg eképpen: „…És mielőtt elhagynátok, / nézzétek meg: átütötte-e /szög arra érdemes / tenyeremet.” Itt meg Szegedi Kovács György kiváló versének, a Vérnek szellemi rokonára ismerhetünk rá. Újabb bizonyítékaként annak, hogy tovább él a magyar költészetben a szakrális vonulat. Az isteni és az emberi minőség uralja az Át belső világát is, az ölelés és az átváltozás csodájáról, az emberré nemesedés himnuszáról. Egészséges pátosz és ünnepélyesség költözik itt a verssorokba, kapcsolódván az örökkévalósághoz és az öröknek tartott értékekhez.

   És itt essék szó a szépségről – másképpen is. A könyv külsejének szépségéről, Tóth Adrien míves grafikáról és könyvtervéről. A vizualitás és a szöveg egymást erősítő voltáról. Fontos ezt hangsúlyoznunk abban a világban, amelyben számos fércmű lát napvilágot a természetesen meglevő, színvonalas kiadványok mellett. A grafikák ebben az esetben nem véletlenül állnak ott egy-egy vers mellett. Azért is fontos ezt hangsúlyoznunk, mert Bobory verseiben is sok képi elemet találunk, miközben a hagyományos értelemben vett szépségkultusz ugyancsak fontos a számára. Ez akkor is érződik, amikor az unokák nyújtotta élményt örökíti meg, akár egy balul sikerült pelenkázás vagy éppen egy nyelvteremtő pillanatban, amikor „potyog a hó”… Hiszen az unokák jelenléte nem csupán a pillanatnyi örömszerzést és a szeretetet erősíti, hanem a lét folytonosságát, azt, amikor a nagypapa már valahol egy másik dimenzióból tekint vissza rájuk.

Sokszor hangoztatott fontos érték ebben a világban a tisztelettel párosult barátság is. Jól láthatjuk ezt a Román Károly Toldy-díjának átadására írott alkalmi versben (Lettünk – fák) épp úgy, mint a Bella István hajdani iszkaszentgyörgyi estjét megörökítő Véghetetlen versben, melynek szövege az idők folyamán bővült tovább, egészen addig, hogy: „…Felrebbennek a galambok / a cisztertemplom ablakából, / orgonaszó száll oda föl; / halálod napján / üzenet égi otthonodba, / örök Bella István…” Szellemileg ide köthető A „hetekre” emlékezem tömör játékossága is, melynek élén egy Egysoros áll: „A kertben két összeragadt bodobácsban láttam meg álmaimat.” E mondat többletjelentése emlékeztet egy Takács Imre-egysorosra. („Elnémult énekes ballag át a réten.”)

   És szólhatunk egy olyan versről is, amely akár kivételesnek is tekinthető ebben a lírai világban. Az Abélard hajnali imája, Héloise-re gondolva egyrészt megidézi a jeles középkori költő, a többek között a Szombat esti himnusz c. halhatatlan alkotás szerzőjének tragikus szerelmét, illetve annak csonkolással végződő borzalmát. Másrészt egyértelmű, hogy ez a hajnali ima (vagy álom) tele van erotikával, a testiség szenvedélyes ábrázolásával, szinkronban azzal a felfogással, hogy az embert éppen ezek a minőségek viszik legközelebb a nembeliséghez, a transzcendens távlatokig. Arra is példa ez a szöveg, hogy vulgaritás nélkül, a nyelv finom eszközeivel is lehet szólni minderről.

   Így, ezzel a teljességre törekvéssel igazolja Bobory Zoltán, hogy napjainkban sem törvényszerű, hogy a költő lemondjon az öröknek tartott értékek hordozásáról. Ily módon ellenállhat a kordivatnak, és így is lehet keresni a líra új lehetőségeit. Az ilyen költő egy olyan letisztult világról álmodik, amelyben van értelme az emberi-költői szónak, szép kötetzáró soraival: „..Ha emlékező madár téved arra, fellobbanó / szerelmek emlékeinek örök énekére szárnyal…”

Bakonyi István

Vörösmarty Társaság és Firtos Művelődési Egylet, 2016.

szozattv


szozat a tiszta hang Művészeti kapocs plakát szürke TérszínházTrianoni2018 trianoni szemle meghivo20180531 BGA meghivo 20180604 KJI éljszívbőlfesztivál lourdes trianon 768x432 magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf