Botz Domonkos: Hazátlanul

Részlet a kötet előszavából:
"A világirodalomnak bizonyosan a legriasztóbb szava a hazátlanul. És a legtragikusabb… Különösen igaz ez a közép-kelet-európai végekre, népekre, írásbeliségre. A hazátlanul a legsúlyosabb emberi értékvesztés, emberi hiány tárgyiasítása.

    Botz Domonkos bebarangolta a nagyvilág tájait, Délkelet-Ázsiától Észak-Afrikán keresztül az Egyesült Államokig és a lappok földjéig. Utazásai során – bizonyosan nem véletlenül – számos magyar személlyel, emberpárral és közösséggel találkozott: nyelvtanárral és szakáccsal, gazdag nyugdíjassal, reklámügynökség tulajdonosával. A paletta széles, de a világban szétszóródott magyarok, mintha mind megtalálták volna helyüket. Gondjuk nincs a pénzre, talán csak a „még több pénzre”, amelyet kergetnek, meg-megtalálnak, habzsolnak. Kergetnek, hogy igazolják maguk számára: jó döntés volt eljönni, kivándorolni, disszidálni Magyarországról, otthagyni a szegénység földjét, a diktatúra országát. Csak éppen… Amit máshol semmiképp meg nem találhatnak: az országot, az otthont, a nyelvet. Nevezzük akárhogy: a hazát, a kibocsátó fészket. És dolgozhat bennük duzzogás, menekülés, felejtés, a siker és a jómód kábítószere, a haza minden gondolat mélyén ott lapul, ott ágaskodik, ott szólal meg elnémíthatatlanul.

    Sokaknak sok minden sikerült: a fogyasztásnak, a szabadságnak az a fokozata és fajtája, amit „Amerika” teremtett meg és sulykol a bevándorlókba, hogy ámuljanak és felejtsenek. Nem rossz az ámulás és a felejtés, de aligha lehet a lelkiismeretet ezekkel elaltatni, megbékíteni."

- Lukáts János -

Hetedhéthatár, 2019