Czipott György: VILÁGTÚLTULIPÁN

Nem irigylem Czipott Györgyöt. Aki ilyen mondatokat ír: „fogj hozzá tehát jobban/ magad szeretni”, „ha fölébredne valahol/nem is lehetne már sehol”, vagy „csonthéjú magvakat törnek / tíz hasznos kőtáblával”, azt a költőt ne irigyeljük. Annak a költőnek ablakok a szavai, s bár minden olvasó mást lát, ha kinyitja ezeket az ablakokat, s bár ezek az ablakok beengedik a fényt, láthatóvá teszik a világot, ezeket az ablakokat szinte lehetetlen elkészíteni. Hol az üveg törik össze, hol a keret nem illeszkedik, hol megreped a fa, a világvégi szél meg csak fúj, mégsem hajtja el a világvégi ködöt.
Irigylem Czipott Györgyöt. Aki ilyen mondatokat ír: „lásd mi ilyenképp árvulunk”, „jóuram, ne add pokolra / munkaszolgálatos angyalod”, „s nyissanak végül bakhátutat / zárlatos csillagok”, azt a költőt én irigylem. Az a költő tudja, mit csinál. Az a költő élete minden pillanatának tudatos megélésével nem csak az ablakokat nyitja ki nekünk, de évek hosszú munkájával fölépítette palotáját. Hogy ennek a palotának nincs helyrajzi száma? Annál jobb. Hogy ez a palota nem lefoglalható? Csak annál inkább örülök neki. Hogy hogyan épül föl szavakból egy ilyen palota?
A VILÁGTÚLTULIPÁNBÓL megtudható.

Deák Mór

Szózat Könyvkiadó, 2020