Szíki Károly: Szajna-parti összeomlás képe

Szentgyörgyi László- Király Béla legújabb könyvéről –

 A szerző is vallja, a tapasztalat és időrabló elmélkedés is igazolja: aki markában tartja a múltat, az befolyásolja a jövőt, aki markában tartja a jelent, azé a múlt értelmezése. (Orwell eredetiben: Aki, uralja a múltat (...), az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.) Francia kristály ez vagy bármi, de amennyire nem igazságos, annyira igaz. Erről a postarabló Rotschild és családja többet tudna mondani. De érdekel is ez valakit, hiszen a tény hitelesíti - bár aligha szentesíti az eszközt…
Ideológiai alkalom a történelem tanítása, a történelemszemlélet csiszolása, a nézetek ütköztetése. De ki él ezzel a lehetőséggel? A nagyképű európai vagy éppen a felfuvalkodott mieink itt, a magyar sztyeppén? Ez az európai dili-egyeztetés a lehetőségekről, mely a szellemi leépülés kifutóján mutogatja Európát.
A kontinens egyik fele még mindig azzal van elfoglalva, hogy a rálöttyintett fasiszta-piszkot valahogy lekaparja ruhájáról, de ez sehogy sem akar neki sikerülni, mert valaki mindig nyom egyet a fúvókán.
Rossz közérzettel fertőzték meg Európát az abból politikai és anyagi hasznot húzó érdekeltek. Kína, Amerika eközben röhögés lufit ereget a megszentségtelenített ég felé.

Király Béla próbálja valós mondatokkal, hosszú elemzésekkel megértetni olvasóival, hogy milyen a mostani bal- és jobboldal, noha a globális nagy baloldali hegemóniát korábbi munkájában már elénk tárta. Ezúttal - kötetének első felében - többek között Roger Scruton könyvének Szajna-parti gondolatait elemzi, és közben jobbra-balra figyelmez, hogy meggyőződjön, vajon használható anyagot hoz-e nekünk, gyanútlanoknak a francia társadalom szétmállásának bemutatására.
A szerző jó ideje jelen van a hazai gondolkodásnak abban a szegmensében, amely messzebbre tekint a bel-létnél, összefüggéseket keres a hazai és világjelenségek között, és így távlatba helyezi a jelen rögös döccenőit. Ő csak nagy jelenségeket, kiemelt személyiségeket elemez, és a hozzájuk kötődő eredményeket veszi górcső alá. Megbízható értékelésnek fogadható el minden mélyre hatoló munkája.

Korábbi kötetéről, a Harangzúgás vagy laikus humanizmus címűről már írtam: fölényes helyismerettel hatol át a befulladt liberális és neoliberális eszmetanon. Csak megismételni tudom: jól kiképzett neoliberális oroszlánszájúakra és a populista újbaloldalra vetíti a reflektor fényét és dobja a könnygáz palackot. Bár mindez csak képletes, ez a kötet is elérheti az olvasók ingerküszöbét.
Király nem ok nélkül vesztegel a francia újbalos problémánál, hiszen ezekből itthon is van bőven. A Szajna-partiakról ezt írja: „nagy változások történtek a francia baloldalon belül is hat év alatt. A szemünk előtt fordult az ellenkező végletébe a legtöbb klasszikusan baloldalinak vélt érték, amelyben az idősebb korosztály még felismerte magát. Az irigylésre méltó elődökre visszatekintő francia újbaloldal az USA védjegyű génbank egyik béranyája lett Mitterand elnök 1983-as neoliberális fordulata óta”… Továbbtekintve így összegez a szerző: Jacques Julliard, a klasszikus baloldal egyik utolsó mohikánja nem tartja baloldalinak a mai francia „baloldalt” (19.old).
Kemény szavak ezek, de akkor milyennek láttatja az eddig csak igazodó jobboldalt? Olyannak, akik egy mentőövre, egy vérbeli vezéregyéniségre várnak: „a franciák feladata egy, a brit konzervativizmushoz hasonló jobboldalt létrehozni a civakodó áramlatok helyett.” Macron, az egykori szocialista párt prominens, most független, de nem a Rothschild-kaszttól, hiszen milliárdosok támogatásával kapta kézhez elnökségét, majd sikerrel vitte padlóra a „hivatalos” jobboldalt. Ezt a tapasztalatot vetíti rá Magyarországra is a liberalizmus-illiberalizmus témakörében a 36 és 37. oldalon. Egyáltalán: van-e még időnk, hogy újragomboljuk a félregombolt kabátunkat? Imádkozhatunk, mert a franciáknál szövetséget kötöttek a baloldal trockista aktivistái a radikális muszlim csoportokkal. Alkalmi szörny-szövetség készül errefelé is. Itt is van már eszem-ISZOMM dínom-dánom, jó lesz vigyázó szemünket Párizsra vetni! Alkalmi szörny-szövetség épül vagy hasznos idiotivizmus lépett működésbe a műkörmösnél?
Egy dolog biztos: súlyos árat fizet Európa az illúzióiért. Mi pedig még mindig az illiberális illúzióban zöldülünk vagy már megértünk? Marcell Gauchet filozófus azt nyilatkozta: ha nem találunk kompromisszumot, nem tudjuk elkerülni a legnagyobb bajt, az illiberális demokráciát. Mi erre a megoldásjavaslat: „nem változtatni kell a világon mindenáron, hanem megőrizni belőle, ami jó volt” (58.old). De kikkel megőrizni? A zöldekkel, „akik a színe váltó baloldal technikai vörösei”? Vagy a dominánsokkal, akik képesek ráerőltetni a saját kulturális és politikai termékeiket a társadalom egészére?

Mi a jobboldal feladata ma Európában? A válasz gyors: „Leépíteni a leépítőket”, azaz a család, a nemzet, a közösségelvű gondolkodás, a nemiség dekonstruktőreinek szándékos tanításait, média panelljeit (17. old.). Emlékeim szerint: a francia kommunisták csak 1941 nyarától, a Szovjetunió megtámadásától kapaszkodhattak fel a színpadra, addig együttműködtek a megszálló németekkel, közvetve Hitlerrel is. Király Béla néha rövidre fogja: „a baloldal cserbenhagyta a népet, a jobboldal pedig a nemzetet. A jobboldal izomrendszere mögött a konzervativizmus csontváza tapintható.”

(Érzünk-e némi áthallást a csipkézett szegélyű hazánkon belüli arculatokra gondolva? Mert erre a szerző épp elegendő lőszert kínál. Amit látunk a francia folyamatban, az nálunk a kezdet vagy a vég kezdete? Látható, hogy egyes politikai csoportok miként élik meg vallásosságukat. Akár a Szentírásban, sok előírás, parancsolat akad az ember egészséges életvitelével kapcsolatosan – gondoljunk csak az oltásfolyamat kiteljesedése miatti fokozatos szabadságkorlátozásra, mely kezdetben intelem volt, majd pedig paranccsá lépett elő. Folytathatjuk a táplálkozással, gyógyulással, erkölcsi szabályokkal kapcsolatos ószövetségi előírásokkal, nem feledkezve meg az újszövetségi jézusi kettős parancsolatról, az Isten, felebarátaink és önmagunk iránti szeretet parancsának megkövült mivoltáról, ami kötelezettséggé vált. Így parancsszegők és parancsmegtartók társadalma alakult ki: ha nem vagy felebarát és fenyegeted embertársad meg a globális gyógyulás esélyét, akkor ellenség vagy, „élő akadály” az atlanti elithaladás-elvű mozgalmárainak útjában. Ez a francia modell működésének egyik alapja. Mintha francia szabadkőművesek működését tanulmányoznánk.)

Térjünk vissza Scrutonra, hiszen e könyv gerincét ő jelenti. Az ő olvasottsága évről évre nő a franciák táborában. Három év alatt 3 könyvét fordították le, folyamatosan jelen van a legjelentősebb folyóiratok hasábjain, számos politikus hivatkozik munkáira, tehát jelentős szereplője a francia közéletnek. Király láthatóan tiszteli a filozófust, meg is fogalmazza: őt olvasva megerősítést kapunk, hogy az igazi konzervatív szereti a világot, és olyannak írja le, amilyen, ahelyett, hogy folyton a hátára döntené és erőszakot követne el rajta. Scruton egyébként a Le Figaronak adott interjújában (23-28.oldalon) lesújtó kritikával szól a baloldali ízlésről: „nem tetszik nekik a magántulajdon, tehát meg kell szüntetni. Ez vezetett a Gulághoz… olyan alternatívát kínál a kapitalizmus ellen, amely utópia megvalósíthatatlan”.
Hasonló idézetekkel, lefegyverző részletekkel van tele Király Béla esszégyűjteménye, mely 13 részből áll, és főleg a francia politika lejtmenetét elemzi. A nemzetállamok végállapotba sodrásának szemtanújaként hazugság ideológiákra hívja fel a figyelmet, amelyek célja, hogy demokratikusnak feltüntetett műfogásokkal számolják fel az államok szuverenitását. Az író a demokratikus ténykedések, és a megmaradásra való törekvés helyett szinte csak tragikus dimenziókat lát, miközben a kommunikációs tréningeket, a látványcselekvések sokaságát elemzi. Valóban így áll ma Franciaország, amely a korábbi bűvészmutatvány után az összecsuklásával egyben üzenet is az Unió kerettagjainak? Az újgyarmatosítók átveszik ezt a csodálatos országot és hol ez, hol az borul lángba és annak újjáépítése már nem az eredeti szekuláris nyomvonalon halad, hanem a kiizzadt, kihazudott újstílust erőlteti a toronyőrökre? Mi több: visszaharap mindenért Trianon? Isten késlekedhet, de nem felejt, ahogyan mi, nemzeti magyarok sem.
Ma nincs biztos helye senkinek, mert a Jelenések könyve még üzenetet tartogat számunkra. Bárki bárhonnan kipenderülhet – még a vírusgyártó maffia is -, mert semmi sem örök. Erről is olvashatunk a Sárgamellényben című könyvben. És mond-e még valamit a populizmusnak gúnyolt ellenállás térhódításának a jobb-bal törésvonal? Erre is keresi a választ Király Béla. Őt is izgatja az, ami e sorok íróját: mi a magyarázat arra, hogy az értelmiség a világ minden táján, de hazánkban is többségében baloldali? Hiszen annyiszor becsapta magát és pártolóit ez a közösség és mégis ragaszkodnak hozzá… hiszen végtére ez is egy vallás, a maga evangéliumával és talentumos hirdetőivel. És később – sajnos - a „borzalmak tévedésekké szelídülnek” (25.old.).
A tordai országgyűlés határozata 2018-ban hungarikummá vált, és a határozatban a vallási türelmet, a hit és lelkiismereti szabadság elismerését tisztelhetjük. Ma viszont a földkerekség több - nem keresztény - részén már nem a világosságot adó mécsesek örök lángja világít. Nem a hit és jog drága ajándékának lobogó oltári fényében állunk, hanem a halálfélelem kapujában tolongunk. A vallásos ember határozataiban ott van egyfelől a lelkiismereti mérlegeléssel történő döntéshozatal, másfelől pedig a döntéseit meghatározó vallásos életvitel (beleértve a vallássá kövült politikai alakulatokat is). A hiteles határozatok és döntések a lélek békéjének, reménységének zálogai, megalapozva az értékekhez viszonyuló türelmet is.
Király Béla több írásában a mai média-horda mérhetetlen romláskiterjedéséről ír, mely beágyazta a migrációt és ezzel beárazta a franciák jövőjét. Ezek olvastán felmerülnek a kérdések: mennyiben kell alkalmazkodnunk az uralkodó tendenciákhoz? Az íróra visszavetítve: mennyiben szolgálja csipkézett kontúr-hazánkat (majdnem kultúr-hazánkat írtam) ez a kötet is? Hányan botlanak bele kötetébe, mielőtt végleg elbotlanának a parttalan pártos hőzöngésben? A szerző feltesz egy kérdést, amit a hazai erőfitogtatóknak hallaniuk kellene, mert a Szajna-part is valami oknál fogva lett a vízsodrás martaléka: „Hogyan és miért tudta egy maréknyi szélsőbalos értelmiségi, az emberjogi mozgalmával tabutémává tenni az iszlámot a francia politikai térben…ma az a cél, hogy a kisebbséget megkülönböztessék a többségi társadalomtól, amely nemsokára nem is lesz többségi.” Vészesen hasonló a szerző röntgenkép-felvétele a csipketerítős haza eseményeihez hazai eseményekről: „ha kritikát mondanak, a szélsőbal mindjárt tolvajt kiált, vagy intoleráns reakciósnak bélyegez. És jóval hangosabban, mint a muszlimok, akik tőlük tanulnak intoleranciát.”

 

Így lépnek színre a bal és jobb oldal elemzése után a sárgamellényesek, akik a könyv címét adták a szerzőnek. Kik is tulajdonképpen ők? Hogyan vélekednek róluk a balos és muszlim franciák? Ők azok, akiket a trockista baloldal, az alkalmazkodó hivatalos jobboldal és a muszlim franciák „mucsaiaknak”, „borzasztó választóknak” neveznek, ők – Hollande elnök szavaival - a „fogatlanok”. Az iszlám pedig a szegények vallása!? Gondolja ezt valaki így? Akkor gondolja hozzá Szaúd-Arábiát, az olaj monarchiákat, akiknek a pénze az úr Nyugaton. Királlyal érvelve: az újbaloldal szemet huny az erőszakon, mert maga is az erőszak bűvöletében él.

(Az erkölcs, mint legmagasabb emberi érték most hány százalékon áll a mélyhibernált skálán? Villogtatott fanatizmuson túl van csendes hazaszeretet, létezik, lappang vagy működik? Mennyire vagyunk alkalmazkodó képesek, mikor még nem esik le a gyűrű a kezünkről? Hol tartunk, ha ezeket a kérdéseket megválaszoljuk? Araszolgatunk előre vagy csúszunk hátra? A gonoszságot felismeri egyáltalán a hatalom, ha nem is publikálja? Mert apró jelét sem adja, hogy a bűneseteket felismerte és tesz ellene! És ha ezt tudjuk, kielemeztük, milyen korlátokba ütközünk, hogy ellépjünk tőle?
Az emberben szervesült a gonoszság, hogy ennyi a lélekháborús ütközet? Ki, mi gerjeszti? Valóban csak a baloldal? Van ebben valami objektív-tudatműködéskezdet? Csírázik vagy csak felpuffadt maghelyzet, mely berothad?)

Továbbra is kérdés, hogy a kezdeti jobbító jószándék hogyan ment át önmaga ellentétébe? Talán azért, mert iránymutatást fabrikáltak belőle, kötelezővé tették, s így lett belőle egy diktatórikus vallás. A szlogen-esőben elázik minden, ami ép és száraz volt valaha. Létezik olyan iránytű, amely mutatója sosem fordul el, s a berozsdásodás miatt mindig egy irányba mutat?
Király hidegpengés gondolati építkezései a keletről nyugatra haladó úton összegyűlt bölcseletből erednek. A Sóváradtól Párizsig, majd vissza Budapestre tartó úton érlelődnek meg a filozófiai, történelmi és politológusi ismeretei. Így született meg a kiváló esszéket tartalmazó ötödik kötete. Leírásai mindig egy új esemény törzsei lesznek, új történetet írnak - az olvasójában is. Általában a pozitív szövegkörnyezetben kicsiny gazemberek tűnnek fel politikusként, médiasztárként, „eseményforradalmárként”. Sok realitásérzékét elvesztő közismert figurák ismeretlen oldalát világítja meg.

(Mindenkori külső-belső, leírt-kivetített kérdései: a diktatúra gyengül, stagnál, erősödik? Esetleg haldoklik? Elkezdődik az árulók, gyilkosok, bűnözők rehabilitációja, mert nem volt igazságszolgáltatás, mint ahogy csipketerítős hazánkban sem?)

Király lényéből fakad a könnyen ömlő kritika, a bátor szószedet. Írásainak némely szereplőjével személyes kapcsolatban áll, bensőséges viszonyt ápol. Hogy mi vár Európára? Talán e kérdés miatt ír, fordít (ordít) Király Béla. Éhség? Járványok, dogmacsuszamlás? Polgárháború? A győztesek buta békéje, fegyencek társadalma lesz Európa, hol a béke szigete elsüllyedt, mint Jókai Senki szigete. Minden és mindenki veszélyes, megfigyelt, mert meg kell figyelni?)
A 65 éves szerző annak idején, 1993-ban erdélyi karrierjét megszakítva költözött át a magyar fővárosba, ahol ismét egyetemre járt, lapokat szerkeszt, gimnáziumban tanít, emellett ír és fordít. A csipkés határú anyaországban jár-kel, ahol a fogyasztás és fagyasztás az emberi létezés célja. Abban az országban, ahol a marxisták után maxisták vezetik a listákat, s innen a kérdés: ki fogja olvasni őt? Tényleg hiszi, hogy csiszolt elme-ország lenne e hon? Igaz, hogy a politika néha rászorul a kulturális identitáskeresésre, az önazonosság-tanulmányokra, mert iránytű neki is kell. Ezért gondolom, hogy feladatból ki van adva valakiknek a könyv tanulmányozása. Akinek szólna, a kishon polgára eközben a fogyasztás-fagyasztás kettős blöffjén pörgeti-pergeli a szalonnát.

Valamiféle szoborromboló szerep az övé. A saját csatornáján közvetít és leplez le egy-egy felkent alakot, akiket lehet, hogy rendőrök védenek, médiaasszonyok, médialovagok, de Király kijátssza őket s - hopp! - már ott is az asztalon a friss nyomdaszagot árasztó 210 oldalas esszé-interjú kötet. Olyan e kavalkád-hangulat, mit a könyv kavar, mintha gyűrött irkáikkal hónuk alatt idióta agitátorok rohangálnának kelettől nyugatig. Nyüzsögnek, dadognak, köpködnek, rá-ráharapnak a tökmagra és továbbhúznak. Csak málladozó falrészek maradnak a nyomukban. Ilyen gigantikus globáluralomszolgák forgatják ki valójából Európát. Próbát hirdettek, de ez már az előadás, tessék leülni! Azaz inkább felállni, mert a vakolók világhimnusza következik csasztuskára írva!
Az efféle könyveknek iránytű szerepük kellene legyen. A szerző is ezt reméli, különben minek vágott volna bele ebbe a heroikus munkába. Olvasni sem lehet szokványos módon: kell egy kis háttérzene, főzögetés-kavargatás közben a konyhában bele-belenézni, vagy gyerekjátékot félbeszakítani egy bekezdése kedvéért. Esszéi és interjúi teljes figyelmet igényelnek. Nem kísérletező esszékötet ez, kevés benne az olvasó-élmény, ezért kell kikötni a figyelmet, ha kézbe veszi az olvasó.

Molnár Tamás és Alain de Benoist a visszatérő szereplői Király Béla könyveinek. A korábbi művében Alain de Benoist napjaink totalitárius tendenciáról címmel olvashattunk egy mély elemzést, illetve Molnár Tamás munkásságáról írt tanulmánya is arról tanúskodik, hogy balos-arcfelismerő radarjait elhelyezte, és a totalitárius atlanti régió beteges nyomulására figyel. Molnár Tamás francia arcéle című esszéjében 17 oldalt szentelt Molnár munkásságának egy izgalmas portréban. Molnár is ingerlő balos-arcfelismerő, aki szemtől szemben áll a ballal! Kihagyhatatlan olvasmány, ha közelebb akarunk kerülni a balnak nevezett, de minden káros eszmét magába ölelő, annyi embert leölő eszmetanhoz, korunk kóros ébredőjéhez, mely az Új Világrendnek ágyaz meg, mint egy tömegsírt a mészárlások idején.
Pierre Cassen kortárs francia szerzőnek ismételten nagy jelentőséget tulajdonítva (29.oldalon), hivatkozik az általa lefordított Hogyan lett a baloldal az iszlám szajhája című könyvére, amiben Cassen intelligens és pontos elemzéssel rukkol elő és olyan finomságokat tár az olvasó elé, amelyeket módszertanból oktatni kellene. A szerző Méregzöld félhold…” című esszéje a bevándorlás okát és tényét világítja meg. Mernek-e szembenézni Európa politikusai azzal a ténnyel, ami leamortizálta Franciaországot? Például ezzel: „az Elbától nyugatra nem lehetett sokáig néven nevezni a rendszeressé váló iszlamista erőszakot. Franciaországban a régi és újbalos karrieristák nyomására, a jobboldal statisztálásával a multinacionális óriások, a pénztőke, a banki világ elvárásaihoz alkalmazkodva bíróság elé állítják azt, aki az arabok rabszolgatartásáról szól… vagy felemlegetik, hogy azt a fehérek szüntették meg” (29. oldalon). Király ironikus jelzőt szór a vétkesekre, akiket ártalmiság-értelmiségnek, vagy éttermiség-értelmiségnek gúnyol. Gyakran „másod- és harmadrendű baloldali jómadarak” kerülnek megörökítésre a könyv lapjain.

Olyan író Király Béla, aki néhány ecsetvonással képes bárkiről, illetve annak munkásságáról átfogó képet festeni. És közben figyelmeztet a liberális korrupcióra, az alapvető szabadságjogok elvonására az emberi jogok nevében, az elhallgatás cenzúrájára, a lélekgyarmatosításra, a közelgő lélekglobalizációra. Miért folyamodik totalitárius eszközökhöz a politikai hatalom, a médiára támaszkodva? Ismerős kérdések ezek a Duna-Tisza közben is.

E sorok írójának lenne egy ötlete egy újabb Király által készített Tar Pál interjúhoz. Abban a volt amerikai konzul elmondhatná élményeit arról, hogy miként bábáskodott annak idején Wass Albert magyar állampolgársága megszerzése mellett, ami sajnos kudarcba fulladt. Ezeken a megbeszéléseken magam is részt vettem Bánkuty Gézával, akivel Tar Pál kiváló baráti kapcsolatban állt. Így terítékre kerülhetne Antall József diplomáciai bravúrja (116.oldalon) kérdés megválaszolása után Antall József diplomáciai kudarca (1991. december 6., amikor azzal a Mikulás ajándékkal tért haza miniszterelnökünk Jeszenszky Gézával Kijevből, hogy lemondtunk Kárpátaljáról! Az ukránoké lett!!!

A hosszúra nyúlt könyvismertető ellenére nem tudom elhallgatni a szerző értékes esszéinek címeit, mint például: Túl az Óperencián, A francia elit magatartása…, az Amerikai Sebesült Államok, térdeplő európaiak, Merkel 15 éve kancellár, Montesquieu forog a sírjában és az Inognak az eurorendszer alapjai… Hallatlanul igen izgalmas írásokat tartalmaz a Sárgamellényben. Az esszék után 70 oldalon keresztül 12 interjúban – amit nem szabad kihagyni –Király nem csak a zsenijét mutatja meg, hanem a lelki rezdülésének apró részleteit, amely egy valódi írónak, aki nem megrendelésre, hanem saját rezgéshullámainak kérésére dolgozik, példázatosan nagyszerű, emberformáló művész-személyiség felmutatása. Egy tehetséges író adottságaival találkozhatunk, aki nem megrendelésre, hanem önmaga parancsolatára dolgozik. Tanulságos élményben lesz része annak, aki Tar Pál, Szijártó István, André Farkas, Barna Teréz, Gyárfás András, Szappanos Gábor Máté, Bíró Béla, Tüskés Anna, Pánczél Hegedűs János válaszait olvassa. Szíki Károlyt Farkas Árpádról, Garda Dezső történész-politikust pedig a székely autonómia megszerzésének elmulasztásáról faggatja. Az interjúk átfogó értékgerince az erdélyiek túlélésért, megmaradásért folytatott dacos küzdelme.
A szerzőtől már megszoktuk, hogy nem adja mértéken alul könyveinek külalakját. Beszédes ennek a kötetnek is a borítója. A címlap látványa meghökkentő: egy közelgő tragédia szele suhintja meg az olvasót. A cím szinte ráomlik a Le Figaro napilap szerkesztőségének épületére. Mozdulatlanság, ember nélküli csend, kietlen utca. A sárgamellényes tüntetés előtti feszült pillanatot rögzíti a fénykép. Ez a robbanás előtti hangulat rányomja bélyegét az egész kötetre. Kiváló koncepció-kulissza.
Érdemes belelapozni!

 

(Király Béla: Sárgamellényben, 2021. Magyar Szemle Könyvek)

 

szozattv


szozat a tiszta hang
 meghivo2Gyóni kötetképSZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf