Czipott György: KIFORDULT HÚSÚ CSILLAGOK
Előre szólok, sajnálom, ha csalódást okozok az Értő Olvasónak. Beismerem, nem tudok recenziót írni.
Miért írok, ha nem tudok? Kérdezheti bárki. A válaszom: azért, hogy rögzítsem személyes elragadtatásomat Czipott György új könyvének a Kifordult húsú csillagok-nak kapcsán.
Most ez
nincs jó választás
most ez az élet
ha volt volna más
nem jött el érted
halasztás sem lett
megvekkeredni
olcsó kis hőstett
neked csak ennyi
most lop meg minden
elpereg béred
vasvérted nincsen
homoklik véred …
Látják, amit én? Hogy igen, igen, de mégse.
Rögtön azzal kezdeném, az előző könyve, a Jobbantemperált lánfűrészzenekar jobb volt. Jobb volt, mint ahogyan a tavalyi év, a tavalyi dinnyetermés, a tavalyi karácsony, a tavalyi szilveszteri kabaré is. Az előző könyvben Czipott mintha magasabb eget kanyarított volna saját világa fölé. De az is lehet, hogy az én készülékemben van a hiba. Lehet, hogy ezt csak azért erőltetem, hogy én is mondjak valami okosat.
Folytathatnám azzal, hogy briliáns képzavarral, Czipott György költészete nincs a helyén a magyar irodalom színes szélesvásznú vásznán. De ez baromság. Czipott György ott van, ahol lennie kell. Az ő tudományának nem lehet tanszéket teremteni, azt nem lehet tanulni és tanítani. Tudása a kiválasztottak, a titkos tudást felfogni képes létezők kiváltsága. Tudás, melynek tanítása átadhatatlan. Egy élet minden rezdülésének összpontosított megfoghatatlansága az maga a czipotti világváltozat.
Rosszindulatomat bizonyítja állításom, hogy sok ilyen-olyan díjas „megcsinált” költőcske a fél karját odaadná, ha ezredannyi minőséget tudna produkálni, mint a kutya által sem ismert Czipott. Számomra mindenesetre pillanatnyilag még mindig ez a mindenségről való lamentáció az úgynevezett költészet (bár valójában nem tudom mi is az) csúcsa.
El kell mondjam, Czipott számomra olyan, mint a tesztpilóta. A berepülő. Ő próbálja ki azt a szószerkezetszókombináció módszert, amellyel talán túl lehet repülni nem csak a sztratoszférán, hanem akár még dimenziót is lehet váltani. Tudom, megpróbálták azt már mások is, de lepattantak a megismerés határának páncélvédőpajzsáról. Mások meg elégtek. Szétégtek tokkal, vonóval, úgy, ahogyan voltak.
Ím, la!
Kifordult húsú csillagok
élő kegyelem ha lenne
gyónnék tán billegve térden
orditnám siket fülekbe
rámsavult leltárnyi érdem
hona sincs már ki költözött
nincs gyökös bűn s nincs ki oldoz
nincs kés két kondulas között
hozzáarculni azokhoz …
Na végre!
Pedig ha van értelme az úgynevezett költészetnek az nem más, mint feszegetni a nem létező határokat. Mert mire másra jó a költészet, hogy megkísérelje a lehetetlent, megkísértse a valódi, sosem hivatalos világmagyarázatot. A költészet az egyetlen médium, mit nem kötnek spekulatív, tudatmanipuláló pszeudo szabályok abban, hogy pusztán szavak megfoghatatlanságával mint eszközzel megkíséreljenek behatolni az ismeretlenbe.
Chanson d'automne
(Őszdünnyögő)
Ta dam ta dam dam
Ta dam ta dam ta dam dam
Ta dam ta dam dam
Ta dam ta dam ta dam
Ta dam ta dam dam
Ta dam ta dam ta dam dam
Ta dam ta dam dam
Ta dam ta dam ta dam
Szemünk lezárják
ráfércelt varjúszárnyak.
Nincsentovábbig
hányszor juthatni el?
Az ember végül
köhint, okosan hallgat.
Aztán soha már,
magának sem felel ...
Itt az egyik csúcs, pedig első ránézésre semmi az egész.
Meg sem próbálok nyöszörögni azon, ami megváltoztathatatlan. Hát inkább azt mondom, minden úgy jó, ahogy van. Az agyonhallgatott Czipott Györgyöt pedig úgy gondolom, egyáltalán nem érdekli, hogy ki mit röfög róla.
Olvasom Czipott György új könyvét.
Nézzük csak, milyen világon túli kalandra hív ez a költő? A versek jók, jóni jók, de nem jobbak, mint a láncfűrész gyilkos sorai, bla-bla-bla ...
Na akkor kezdjük az elején. Kezdjük ott, hogy Czipott Györgyöt nem érdekli semmi köztes állapot. Nem érdekli a kezdet és a vég sem.
Hát akkor? Hát ez az.
Gyengébbek kedvéért: Czipott Györgyöt nem érdekli a szilvafa gyökere, törzse, ága, boga, lombozata, még a termése sem, még akkor sem, amikor az földre hull és cefre lesz belőle, meg az sem, amikor cukorral felöntik és alálobbantják a lángot, hogy rotyogjon az üstben, de még az sem, amikor már a csövön folyik kifelé a jófajta pájinka. Czipott tudja, gondolatokat nem olyan könnyű generálni, mint mondjuk ízeket. Tudja, a szavak mechanikus rögzítése még nem jár közléssel, az még nem gondolatátvitel. Czipott olyan szókombinációkat alkot, melyeket nem is lehet és nem is kell megfejteni, mert azok úgyis csak félreértésre adnának okot.
Magát Czipott Györgyöt egy, csak egy érdekli, a pára, a szublimáció, amikor sem nem szilárd, sem nem folyékony az anyag – ami tulajdonképpen nem is anyag, csupán illúziója –, hanem csak amikor úgy van, hogy nincs.
Oréa Maria
szívemben élő szén.
fiúkkal játssz körtáncot,
kacagjatok: ánikszi-ánikszi,
nyomotokban kicsi nyártölcsérek
göndörödnek majd időmig és
húnyt szemmel hallak talán ...
Lúdbőrös lett a hátam, pedig én egy kötélidegzetű mokány legény vagyok.
Hej, dináré! Haj, dináré!
Mórnak
Mikor hal halál,
toron pőrén virít a
rozsdás vaskanál.
Fölbomlik égi minta.
Hinta. Palinta.
Költő mind Holdat pisál.
Akkorát villan, akár egy hidrogénbomba.
Megadatott nekem, hogy megismerjem a szerző korábbi könyveit, a Hispán anzX-et, a Siklórepülés az éjben-t. Engem ért a megtiszteltetés, hogy írhattam is azokról.
Kitartok véleményem mellett: definiálhatatlan költészeti teljesítmény Czipott munkássága. Próbálom megragadni, hát egyszerűsítek. Czipottot nem érdekli a test és a szellem, csakis csak a lélek. A lélek, de annak is kizárólag olyan kifejezhetetlen változata, amely nem spirituális értelemben, nem is pszichológiai, pszichiátriai értelemben, hanem egy, mindentől és mindenkitől függetlenül létező síkon értelmezhető (vagy nem). Ott, ahol ő otthon van.
Na akkor nézzük miből élünk!
Epistola varjakhoz
Aki ért varjúul,
mondja meg nekik,
hogy napom itt a dokkban
(szinte minden sarokban),
meglehetős szórakoztatón telik.
Üzenem, hogy borulna
kaotikus rakásra rend,
mit pragmatizmus teremt,
ha nem rezerválnám sorra
testem sok nyűtt, lomha szerveit
trendi performansz műsorra;
mások nyugvásom bírnak aképp,
mintha volnék ócska gép –
vihetne belőlem ezt-azt cserére,
kinek ezért jár a bére.
Negligálom mindnek terveit,
bár bizonnyal sok volna más,
alkatrészraktárnak nézne.
De Krisztus szerelmére!
aztán alig, de míg itt kell lennem,
halhatlan magam lakom e testben,
nekem most, itt, végállomás!
Üzenem, primátusuk tartom
ezen emberpecéres parton,
hogy választott csőrük lecsap.
Hacsak…
mégsem kapják hollók a húsom…,
talán mégis megpróbálom,
itt, e bármiérdem sóvárogta tájon,
milyen egy szóróparcellás´ολοκαυστον.
Felszisszenek. Lúdbőrös lett a hátam. Nem tudok külföldiül, nem tudom mit jelent az utolsó szó. És ez így a jó.
Czipott György első könyve a másanyagúság feltérképezésének előszobája, a czipotti világváltozat első lépcsője. De onnan még számtalan foknak kell elvezetnie a czipotti létértelmezésig. Czipott olyan tág asszociációs mezőben dolgozik, ahol már nem érvényes az Ádám-Éva féle génképződéstől az ember történetét végighálózó bálványimádás. Az már csak azért sem lehetséges, mert Czipott költészetében a tárgyiasulás majdhogynem imposszíbilis. Továbbá költészete független a politikától, minden emberlelket nyomorító ideológiától, vallásnak nevezett sátánizmustól, bóvli divatoktól, földi kacatoktól. Függetleníti magát minden szabály, minden kötöttség, ambíció és tetszeni vágyó, riszáló manír elől. Titkos tudatunk leggyönyörűségesebb, legszörnyűségesebb villanásait vetíti elénk, azt, amit szavakkal kifejezni nem lehet. Szavakkal nem lehet kifejezni Czipott szósugallatait, ha interakcióba tudunk lépni, ha fenntartások nélkül rájuk bízzuk magunkat, akkor, amiket akár mi is a magasabb egység részeseivé válhatunk. De az is lehet, hogy tévedek. Páratlan a maga nemében.
Czipottnak elődje nincs. Utódja remélhetőleg lesz, ha a jövő generációkból valamelyik tapsifülű okostojás rá tud hangolódni az ő világváltozatára.
Czipott nem bukdácsol, nem hempereg a földi mocsokban. Nem vonszolja végig előttünk lehetséges emberi kudarcait másokra mutogatva, jajgatva. Tudja, minden bajunkért kizárólag csak magunkat hibáztathatjuk. Ő olyan aspektusból szemléli a világot, olyan magasságból, ahol golyó már nem éri el. Onnan, a magasságokon túlnanról, a multiverzumból, az észlelésen túlról nézi sárgolyónkon az össztársadalmi összeomlást. Kognitíve tudja, amit mi csak zsigeri sejtelemből, hogy mi készül itt ellenünk, örök vesztesek ellen.
Költői programja az ismeretlen feltérképezése. Úgy üzen, hogy nem üzen. Akinek van rá füle, így is hallhatja. Pillanatnyilag övé az egyetlen valódi költőhöz méltó magatartás.
Csinálja utána aki tudja!
Rosszindulatomat bizonyítja állításom, hogy sok ilyen-olyan díjas „megcsinált” költőcske a fél karját odaadná, ha ezredannyi minőséget tudna produkálni, mint a kutya által sem ismert Czipott. Számomra mindenesetre pillanatnyilag még mindig ez a mindenségről való lamentáció az úgynevezett költészet (bár valójában nem tudom mi is az) csúcsa.
A sok kitüntetett macskajancsi mind elmegy a Petőfi Csarnokba.
Szenvedjenek!
De azért csók a csalóknak is. A nagy egészben rájuk is szükség van. Üzenem nekik: nehogy jók legyenek!
Varga Rudolf
Megjelent a SzegediLap-ban
