Kapui Ágota: A másik oldal

kapuiagotaamasikoldal

 

Sepsiszentgyörgyön születtem, ott jártam iskolába, 1974-ben érettségiztem a Székely Mikó Kollégiumban, akkori nevén az 1. sz. Líceumban. A kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem Bölcsészkarán szereztem magyar-francia szakos tanári diplomát 1979-ben. Egyetemi éveim alatt több versem is megjelent az akkori irodalmi lapokban, antológiában. Az államvizsga után a sepsiszentgyörgyi gépgyárban kaptam fordítói állást voltam. 1988 áprilisában családommal áttelepültünk Magyarországra és egy Budapest melletti kisvárosban, Dabason telepedtünk le és kezdtünk új életet. Kezdetben a helyi gimnáziumban tanítottam, majd 2002-től az önkormányzat kabinetiroda-vezetőjeként kulturális feladatokkal, rendezvényszervezéssel, kiadvány- és újságszerkesztéssel foglalkozom.
Mintegy húsz éven keresztül nem írtam verset, mintha kiapadt volna az amúgy sem bő hozamú költői vénám. Pár évvel ezelőtt azonban újra felfedeztem az alkotás örömét, mert ahogy a kötet méltatója, Farkas Árpád mondja: "a Vers elől megszökni nem lehet."

Kapui Ágota

 

 

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf