Tarnavölgyi [Fiák] András: Hősök ünnepén

Legyen ma minden, minden a Tiétek,
Ami e földön kedves, drága, szép,
Kis síró búnkban, könnyeinkben éltek,
Míg itt vállunkra nehezül a lét.
Nektek ragyogjon csak a nap sugára,
S az égbolt tiszta kéklő tengere,
Dalos madár az erdők vadonába
A neveteket daloljabele.

Minden virág csak Nektek illatozzon,
Nektek tapsoljon rezgő lomb a fán,
Patak, folyó csak rólatok csobogjon,
Ahány csak átfut a magyar hazán.
Legyen Tiétek erdő, völgy, hegy, róna,
Szegényes kunyhó, büszke palota.
Vonuljatok fel közénk ma dalolva,
Sok elesett hős, sápadt katona!

Foglaljatok el minden helyet itten,
Mint zúgó erdő, csillagrengeteg,
Minden bánatot mosolyra derítsen
Bizakodó és fénylő szemetek,
Szakítsátok szét bús lelkünk palástját,
Mit ránk akasztott gyászul Trianon,
Hintsétek tele a sok gondbarázdát
Reménymagvakkal itt az arcokon.

Ne engedjetek szóhoz jutni máma
Gyáva nyöszörgést, tétlen, bús panaszt,
Beszéljen itt lelketeknek lángja,
És sápadt lelkünk mohón igya azt!
E vértelen, e tunya, lomha földön
Teremtsetek lázt, égő akarást –
Az elfáradt szárny újra égre törjön
Az igazságért – vigasztalva gyászt.

Legyen ma minden, minden a Tiétek,
Ami e földön kedves, drága, szép,
Kik a sírokból közibénk kiléptek,
E bús, rabföldön fényt hinteni szét.
Telítsétek meg ezt a bús világot
A lelketekkel, égi csillagok!
Sápadt fiúk és hős apák: Titánok,
Utat tettekre Ti mutassatok!