Wimberger Anna: Mária
Mária, én nem járok hozzád a templomokba,
hol glóriában, koronásan állsz.
Én nem nevezlek égi királynőnek
és nem akarom, hogy a kincset lásd,
melyet neked visznek.
Régen a régi legendát anyám mondá emígyen:
…és mentek az éjszakán, a pusztán, mentek a szélben
és sehol a messzeségben lakóház, enyhe, meleg.
Úgy elcsüggedt már, mire meglelték mégis a fedelet,
hol langyos meleg volt és szelíd tehenek állták körül.
Aztán jászolba fekteté a kisdedet…
Mária, én akkor sírtam. És Mária, én most sem tartom vissza a könnyeket.
Nékem Te vagy a csendes, mély erő,
mely az asszonyok szívében nő,
míg hordoznak egy új kis életet.
Te vagy a szent, az áldó szeretet,
Te vagy a szivárvány a könnytenger felett,
Te vagy a hang, mely az éjben beszél
és minden picinyke élet a Te öledbe tér.
1934