Emőd Tamás: Magyar legenda

Együtt ültek fenn az égben,
Csillagból font karosszékben
Vak Bottyán és Bem apó.
Pirult már az esti felleg,
Vörösbor és kártya mellett
Térült-fordult benn a szó.

Mennyországi csárda bora –
Nyakalt a két vén cimbora,
Telt a kedvök magyarán;
Bem a taktust koppintgatta,
Fejét Bottyán ráingatta,
Pipa búsult agyarán.

Szólt Bottyán bá’ nagy-kesergőn:
– „Héjj, mikor mink kit az erdőn
Pörgettük a csutorát!
Táncra billent mind a nép ott,
Zürrögtek az klárinétok,
Tárogatók, citorák!”

Alig is szólt Bottyán, máris
Rápisszent Bem generális:
– „Hallga bátyám!… hallga hó!
Lenn a kelő-nap tájékon
Tánc-zene zeng!… Adta-fékom,
Lagzi-tánc vagy hallgató!?…”

Figyelmeztek jobbra-balra,
Mék ösmérszik rá a dalra?
Honnét pöng a muzsika?
Bottyán bátya szólt elébben:
– Rodostón pöng. Bálba mégyen
Bercsényiné Zsuzsika!…”

Bem tábornok másra gondolt:
– „Nem lehet tánc, úgy dorombolt,
Hallja, csak kend: ging-galang!…
Gubernátor kondíttatja,
Álmaiban most ringatja
Turinban az estharang.”

Bottyán bá’ se hagyta jussát,
Szétsodorta sas-bajuszát,
Fölényesen, kényesen –
Bem apót se varrták kócbul,
Nem hagyott a negyvennyócbul:
– „Megnézzük személyesen.”

És a csendes, fényes égben
Elindultak, – kéz a kézben, –
Le meg fel, a hang után…  
Fent a lengyel dombok ormán
Csillagporos lett a dolmány
Valamennyi regrután.