Sajó Sándor: Örök bánat

Siralomvölgyben keserült a szám,
Ajkamra buggyan két szó: nincs hazám,
És belesírom a nagy semmibe;
Ez égi törvény, – így kell lennie…
Siralomvölgyben hangos nép tolong,
Száz új reménység csordul, mint a méz,
Rám, bús kobzosra, szánakozva néz:
Hát nem halt meg ez a vén bolond?

Még nem haltam meg, – meg se halhatok:
Én magyar fájdalom vagyok;
És ez a bú már föl se lobban,
Csak önmagában elmerengve
Homályzik rá a síri csendre,
Mint örökmécs a kriptaboltban;
Az én szívemben emlékek jajongnak,
S a bús tegnapnál még búsabb a holnap;
Én láttam Koppányt, – vére rámkiált,
Láttam Mátyást, mint bús öreg királyt,
Jártam Mohácsot bűnbánó-kesergőn,
Sirattam Zrínyi eldőltét az erdőn;
Mely itt vajúdott ezer éve,
Rajtam betelt a végzet átka,
Én láttam bukni nemzetet:
Hős fegyverét hogy eldobálta,
Az Isten ezzel írta égre
A rettentő szót: elvégeztetett…
Én zuhantam a zuhanással
Fuldokló, fájó zokogással,
S mikor a föld is megcsonkult alattam,
Az őrületben, oh jaj, hogy kacagtam!
Én magyar fájdalom vagyok:
Én meg nem halhatok…

Most ormon állok és csodára várok…
Valaki jöjjön s mondjon valamit…
Zárt kriptamélyből gyúlj föl, csodahit:
Hogy terem még új Csaba-írja
A Tisza táján, Duna mentén
És van még jobb sors is megírva
A magyar égbolt gyűrött pergamentjén,
És van madár, mely lendítgetve szárnyát
Csak szállton-száll és addig nem pihen,
Míg bánatunknak nagymély tengerárját
Csöppenként el nem hordja csőriben…

Én romon állok s várom a csodát:
Megbúsult lelkünk elszánt mámorát;
Vezér, vagy jós, – tán költő kellene:
Egy nép lelkéből fölviharzó
Szilajon zengő szép magyar szó,
Szentharsogású induló-zene!

Zengő vezér, vagy parittyás apostol,
Ki népeféltő döbbentés legyen,
S végigsuhogjon, mint a tüzes ostor,
A megmohácsolt magyar lelkeken!
Mert fölfordult itt a világ, az élet,
Itt csak a búsak és a holtak élnek,
Itt a remény is sírok közt bolyong,
Mint megdúlt égen sápadt holdkorong,
És nagy csaló itt minden magyar álom,
Szivárványszín a rothadó mocsáron…

Én ormon állok s várom a csodát,
Mely forró árként hömpölyögjön
És földetrázón mennydörögjön
E megbilincselt szűk határon át;
S lelkembe sír a rabbilincs,
Hogy senki sincs, jaj, senki sincs
Az elhányt fegyvert újra kézbe venni,
És nem zeng szó: még egyszer azt üzenni,
S nem akar senki új Döblingbe menni…
Jaj, minket már az ég se szánhat:
Van bűn, amelyre nincs bocsánat,
S én ilyen bűnből fogant bú vagyok,
Én el nem múlhatok!

Majd egyszer… majd ha csodamadár
A nagymély tengert mind kiitta már
Nem, nem, – akkor se hal meg ez a bánat,
Ha itt új élet napja támad
És új nép kél ez ősi ég alatt,
Csak, mintha bús szél csendesülne,
A mindenségbe semmisülve,
A végtelenbe oszlik hallgatag…
De ott is, kint a végtelenben,
Míg csillagokról csillagokra lebben,
Mint örök árnyék leng tova…

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf