Lampérth Géza: Fergeteg volt

Fergeteg volt… tűz-véres fergeteg.
Lelkünk felsírt, szívünk megreszketett…
De már letörlők égő könnyeinket,
Már felemeltük szívünk’ és fejünk’.
S minden viharvert vérző véreinket
Testvérkarral keblünkre ölelünk.

Erdélyország tündéres vég-öve,
Szent koronánk tündöklő ék-köve,
Móc-martalócok vadul rád zúdultak
Könnyű prédául hogy letépjenek.
Mi nyílt szívünkhöz orvkezekkel nyúltak
S tort ültenek ártatlan vér felett…

A vadvirágos Hargita alatt
Székely szívekből folyt a vérpatak.
Nők, gyermekek és aggastyánok vére…
Csoda-é, hogy égre sikolt jajunk?
– De csendesen!… Tán szükség volt e vérre,
Hogy teli teljék üröm-poharunk…

Vesszük hát a keserű poharat,
Mint jézusunk az olajfák alatt…
S visszük keresztünk’ Golgota ormára
És megharcoljuk a végső tusát.
S hisszük: zendülni halljuk nemsokára
Feltámadás húsvéti himnuszát!

Földön-futtodban, testvér, íme halld,
Szívünk, kardunk már zengeti e dalt.
Tűznek, vérnek és könnynek özönébül
Orgyilkos kézből mi most rád szakadt:
Szebb jövendőd boldog tűzhelye épül
A vadvirágos Hargita alatt!