Huzella Ödön: Krisztust prédikálom

Még nem vagyok fáradt, hogy berekedjek,
és lelkemben is izzik a zsarátnok,
s a jobb jövőért velem verekednek
az elnyomottak s a koldus-barátok,
bár jól tudom, hogy kész van már a bomba,
mely vártatlanul lecsap rám egy este:
még se maradok tétlen nyugalomba,
mint annyian, a rút halálra lesve!

Nem vagyok pap, se szerzetes, se fráter,
mégis az Istent s békét prédikálom,
nyílhat előttem gránáttölcsér, kráter,
hittel vallom: a szeretet nem álom!
S bár nem úgy halad a huszadik század,
mintha valóban kultúrkorszak volna,
(mert elnémít sok kényszer és gyalázat
minden szép célt s csak puska zakatol ma,)

vallom s hiszem: a proletársors végét
nem bunkó hozza, gépfegyver, vagy bomba,
s habár a világ négy sarkán is ég még,
győz a lélek tiszta forradalomja.
Ezért hirdetem: nincsen jobb s bal lélek,
csak lélek van, az emberé a földön,
s a Krisztus-lélek tiltja minden népnek,
hogy gyújtson, üssön, dúljon, öldököljön.

A Krisztus-lélek levegő a háznál,
amely nélkül nincs semmi, semmi, semmi,
– lehetsz diktátor, forradalmi császár,
de ember mégse tudsz nélküle lenni!
A Krisztus-lélek vér az ereidben,
fény a szemedben, a füledben hangok,
nélküle rom vagy… üres benned minden,
szíved se szól, mint elnémult harangok.

A Krisztus-lélek gyermekek kacaja,
szem a venyigén, búza a kalászban,
nélküle nincs, csak pokol zivatarja,
s bő aratás a fekete halálban.
Ember! Embertárs! Keresd meg a lelket,
amit valahol elraboltak tőled!
Örök békében Krisztusig emelkedj,
s ne rombolj, – dolgozz s építs a jövőnek!