Sinka István: Bűnre vágyó angyal

Hűvös, vén, őszi falumba
betérnék, boldogtalan angyal.
Ember szeretnék lenni,
bozsogni, inni bort,
meleg kemence előtt táncba menni
csapzott nagy szárnyaimat unva.
Lovas szeretnék lenni, szőrin ülve,
lovas, ki villámok között tovanyargal.

Szolgája, én, égi Uramnak
letenném már fényes szerszámaim,
álmot szeretnék látni,
jósolni, játszani furulyán,
népet, sokat sírót akarnék megváltani
a mennyei hősnek, az Urnak, Amannak,
ki ecetnek ízével száján
meghalt egy violaszín estén, mint az én álmaim.

Hűvös, vén, őszi falumba’
lennék bárkinek asszonyszülte fia,
olyan nem magányos,
pengő cimbalmot kerülő,
hanem dús ember, pezsgő szívű, ki álmos,
nagy asszony-szemekbe merülne, mielőtt este elalunna.
De lompos vagyok csak, bűnös, elélt virága az égnek,
Én számomra nem szült irgalmat Mária.