L. Dr. Kiss Ibolya: Az én uram

Nem rokonom, se faja, se népe,
más nyelven tanították beszédre
és más zsolozsma hangjai mellett
rakta rá pap jelét a keresztnek.

… A havasokban érzi jól magát,
hol fenyő ontja gyantás illatát
a csöndben, hova nem jut földi hang.
Temploma az, – bár nem szól ott harang…

Ágy és szó, óh, hányszor ásott árkot
miközénk, – bár a lelkünkbe nem látott.
De szárnya nőtt a társba vetett hitnek
s a szívünk mégis egymáshoz repített.

S most, esténként, ha csend üli a tájat
s robotoló teste már elfáradt
azt kérdezi – »Hol vagy?« – s megfogja kezem.
Feledve bú s gond… ő az én életem…