Sükei Károly: A fecske

Hazatért a vándor fecske,
Visszahozta könnyű szárnya;
Arra járt ő, hol a fénynek –
Hol a fénynek nincsen árnya…

Elmondja tündérmeséit,
Egy öröktavasz helyének:
Hol a természet nem érzi
Láncait a fagyos télnek.

Mint virul a büszke pálma:
Elmondja az ákácfának;
S beszél a lotoszvirágról
A tó fehér liljonának.

És a napsugárban élő
Kis kolibrit meg leírja:
A pillangó, szégyenében,
Tarka szárnyát összevonja.

Édes vágytól részegülten
Ők csodálva kérdik tőle:
A vihartól szabad édent
Mért hagyá el s jött a földre;

Örökös rabjává lenni
Zápor és szélvész dühének,
Hol csak romjait találja
Töredékeny sárfészkének?

Mi az, a mért visszahozta –
Visszahozta könnyű szárnya.
A vidékről, hol a fénynek –
Hol a fénynek nincsen árnya?

És a fecske fölsóhajtott,
Elröpülve kis fészkéhez:
Fényt, örömet, boldogságot,
A hazátlan szív nem érez!