Szentimrei Jenő: Minden kuszább

Eddig még úgy-ahogy figyelemmel kísértem,
Mit mond a rádió, mit írnak a lapok,
Próbáltam eltöprengni sok oktalan miérten,
Kerestem összefüggést, célt vagy sugallatot.
De minden összefolyt, fekete feketébe,
Mint amikor ólmos felleg egymás fölé tolul,
Hiába tapogat tíz ujjam sűrűjébe,
Csak a híg, tintás semmit markolja botorul.

Minden kuszább. Őrült agy álma logikus képlet
E zűrzavarhoz képest, mely zúg körös-körül;
Mi nyílt és egyszerű volt, otromba és sötét lett.
Ki mondja meg, miért sír s vajon minek örül?
A szél viharlámpánkat kezünkből kicsavarta,
Vígan kering vele távoli dombokon,
Hátunk mögött csahol egy láthatatlan falka,
Barátból ellenség lett, jóból gonosz rokon.

Legjobb lenne találnom okos farkast az erdőn,
Azzal tán sikerülne megértetni magam,
Vagy megtudhatnám tőle, mi most az én teendőm,
Mi most a bizonyos, mi a bizonytalan?
Ugorjak én neki embertársam tokának,
Vagy várjam be, míg ő mar halálosan belém?
Elég bevágnom körmöm húsába, mikor támad,
Vagy orvul rontsak rá, mikor alszik szegény?

 Való csak egy dereng fel kegyetlen biztonsággal:
Ártatlannak lakolni, jónak pusztulni kell.
Gyöngét agyon kell verni a legelső husánggal,
Aki bírja, marja s valahogy kitelel;
Világ négy sarkain lidérctüzek lobognak,
Gépszárnyak felhőznek be kék eget, szép napot,
Hajszolt embercsoportok szanaszét kóborognak,
Koplalót tépáz s mellyeszt a dús, a jóllakott.

Tagadjam hát meg én is, amit jónak tanultam?
Áruljam el a Mestert s minden jó mesterem?
Hirdessem dicsekedve, hogy farkassá vadultam,
Csordájukhoz szegődjek, üvöltve szüntelen?
Nincs cél, nincs út, nincs szándék, csak préda, préda, préda!
S nincs hang, mely föld porából vergődve törne föl?
Nincs láb, mely kúszva-csúszva és szív, mely félalélva
Az égi Trónt keresné, mely ott fenn tündököl?

Jobb ma lenni gyöngének, együgyűnek, botornak,
Jobb eszelősnek tán, ki hegynek nyargalva fut.
Jobb eltiport féregnek, mint hősének e kornak,
Mely mindent megtagad, mi Élet, Igazság, Út!
Imádkozom, Uram, hagyj meg gonosznak engem,
Ha ők az igazak. Szívesen kárhozom.
Maradjak én alul ebben a förtelemben,
Ha meg nem változtatsz Te, én meg nem változom.