Reviczky Gyula: Magyar virtus
Lármázz magyar! Ellenfeled’
Kongó szavakkal kardlapozzad;
És öltsd azokra nyelvedet,
Kik megcsúfolni nem haboznak.
Óh, mert nyelved merész, csodát mível,
De az utolsó vagy, ha tenni kell.
Aludj’, magyar nép! Bármi jő:
Mindegy, te sült verébrül álmodj’,
Változván ember és idő,
Őrizd meg ősi lomhaságod’.
Míg más egész nap fárad, izzad:
Te szempilládat föl se nyissad.
Hallgass magyar! Ha rád morog
A külföld, némulj el szavára.
Mert bár mindenbe’ majmolod,
S mint árnyék támolyogsz nyomába:
Nem hallgatsz, csak dicséretére;
Hibád’ ha látja, esz a méreg.
Vakulj magyar! Türelmedet
Nem józanság okozza, hidd el.
Szidd inkább gyönge merszedet
S keleti röstséged veszítsd el.
Nagylelkű, higgadt nép nem vagy te, nem!
Csak léha vagy, csak rest vagy, nemzetem!