Szabó Lőrinc: Örök ösztönzőm, áldott Anyaföld!

Nincsen erő, mely elrabolja tőlem,
mert ketten Egy vagyunk, Én és a Föld;
napos csirái bomlanak belőlem,
én vagyok a fű, a föld.

Testvér? Barát? – Nincs testvére a hegynek:
minden hegy Egy, mert teste-lelke föld.
Testvér? Barát? – Én megmaradtam Egynek,
mert mindenkivel Egy a Föld.

Halottak élnek, élők elromolnak,
kopik az ember és hallgat a föld;
évezredek múltjából lesz a holnap:
tegnap, holnap: minden a Föld.

És mintha ma teremtett volna Isten:
új vagyok s mégis régi, mint a föld, –
mert a te véred dalol ereimben,
örök ösztönzőm, áldott Anyaföld!