Balassi Bálint: Bocsásd meg Úristen…*

Bocsásd meg Úristen, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét;
Töröld el rútságát,
Minden álnokságát,
Könnyebbítsd lelkem terhét.

Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Tétova bujdosik, mint madár a szélvészben;
Tőled elijedett,
Tudván, hogy vétkezett,
Akar esni kétsígben.

Látja magán való számtalan sok jódat,
Kiért tudja, téged mint tisztelt, jól-tött urat;
Háládatlanságát
Látván hamis voltát,
Ugyan szégyenli magát.

Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni,
De bűnei miatt nem mer elődbe menni,
Tőled oly igen fél,
Reád nézni sem mér,
Színed igen rettegi.

Semmije nincs pedig, mivel elődbe menjen,
Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen,
Nagy alázatosan
Méltó haragodban
Tégedet engeszteljen.

Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti,
Veled ijesztgeti, kétségre sietteti,
Ki miatt majd elvész,
Ha véle jól nem téssz;
Magát pokolra ejti.

Jajgatván nagy sokszor említi szent nevedet,
Mondván: vajha az Úr hozzá venne engemet,
Bizony kedvét lelném,
Mert őtet követném,
Mint édes Istenemet.

Bátorítsad, Uram, azért bíztató szóddal!
Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával?
Hadd inkább dicsérjen
Ez földön éltében
Szép magasztalásokkal.

A te szódat, tudom, mihelyen meghallhatja,
Ottan szent nevedet, mint atyját, úgy kiáltja;
Kiterjesztett kézzel
Sűrű könnyes szemmel
Magát reád bocsátja.

Legörögvén könnye orcáján, úgy megkövet,
Magad is megszánnád, látván, mely keseredett;
Mert zokogásokban,
Siralmas szép szókban,
Kér fejének kegyelmet.

Irgalmasságod is annál inkább kitetszik,
Amennél több vétkünk nékünk megengedtetik,
Inkább kegyelmedben,
Mint büntetésedben
Te irgalmad tündöklik.

No, nem tartod, tudom, tovább haragod rajta,
Mert a békességre te jobb kezed kinyújtva:
De csak olyanoknak,
Kik utánad járnak,
Mert vagy mindennek ura.

Térj azért én lelkem kegyelmes Istenedhez,
Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez,
Mert lám hozzá fogad,
Csak reá hadd magad;
Igen irgalmas Úr ez.

Higgyük mindörökké egyedül csak őbenne,
Bűntől őrizkedjünk, ne távozzunk őtőle.
Áldott az ő neve
Örökké mennyégbe’,
Ki már megkegyelmeze.

Éneklém ezeket elkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével;
Tétova bujdosván,
Bűnömön bánkódván,
Tusakodván ördöggel.

* A vers ismert címe: Kiben bűne bocsánatáért könyörgött akkor, hogy házasodni szándékozott