Nagy Emma: Testvérem, mondd...!

Láttál-e habzó galagonyatengert
kint a berekben?
Hallgattál-e füledre-tett tenyérből
vérmuzsikát, szomszéd erekben?
Lombon-beszegült napfényhúrra
csapott-e kezed égi vággyal?
Utánoztál-e víg madarakat
csattogással?
Adtál-e másnak önbizalmat
tiszta szavaddal?
Tévesztetted-e magadat össze már a
tavasszal?!...
Feszengtél-e levegőmódra szerte-széjjel,
táncoltál-e könnyű lábadon már a széllel?!...
Hajdon fejeddel futottál-e
csapó esőben?
Nevettek-e reád az emberek
arra menőben?
S érezted-e, hogy csupa testvér
mind, aki rádnéz, szemmel szeret -
hogy jószavadra lelkűk viasza
mézet pereg?
S nyittál-e ajtót csengve-bongva,
begurítva elől kedvedet?!...
Törtél-e össze hirtelenül
bánat-felleget!
Ölelted-e már a világot
félve, szeretve,
gondoltad-e azt, hogy mindenki
boldog lehetne?...