Makkai Sándor: Leszámolás

Kiérünk már az éjszakából,
Titokzatos, nagy messze távol
Keblén a fátyol felszakad,
És szórja, szórja a fejemre
A hajnali szent sugarat.

A nehéz álmok kába gőze
Most elmarad már mindörökre:
Hozzám a szent hajnal beszél,
S győzelmi himnuszt harsonázik
Tavaszi szél, tavaszi szél.

Te szólsz a hajnalhasadásban,
Örök, nagy Isten, akit vártam.
Zeng, zúg beléje a szívem.
– Hitvány por, lángba kell borulnod!
Én, aki élek, rendelem!

Én, aki élek, most szívedbe
Belé kiáltom mennydörögve,
Hogy jöjj utánam, akarom!
Nem engedem, hogy elszakítson
Semmi pokoli hatalom.

„Oh, én Uram, mit akarsz tőlem?
Nem lesz próféta énbelőlem.
Nézd a szívem: kihűlt, sötét.
Hogy fogom én tűzbeborítni
Mások szívét? Mások szívét?

A gondolattal föl nem érlek,
Szájammal én ki nem beszéllek,
Hagyj engem el. Nem bírom én.
Mit is keresne koldusok már?”
– Megmondom én! Megmondom én!

Nagy, néma diadalmenet
Vonul át a mezők felett,
Fehérruhás, királyi had.
Mikor meglátod a királyt,
Vesd lábai elé magad.

Fehér király. Megismered.
Országa nincs. Vállán kereszt.
Tövisből van a koronája.
Durva vászon a hermelinje,
Szomorú mosolygás a vádja.

S amerre megy, elnémul ott
Kacagó had, akár halott:
Itt is, ott is kiválik egy
Lehajtott fejű ember és
A király táborába megy.

Az égi vándorok fején
Csillagot gyújt a szent remény,
Szívük sugárzó szeretet.
A mély sötétben égi fénybe
Borítják lenn a földeket.

A részük örök küzdelem,
Szívfájás, láz és félelem.
Ide hívlak. Így akarom.
Nevüket nem zengi a dal,
De én felírta, én tudom. –

…Kél a királyi Nap. Imádkozom.
Hallgass meg égi hatalom!
Engedd hinnem, hogy élsz, nagy Isten,
És minden, ami meggyötört:
Csupán rossz álom volt az itt lenn…