Mindszenty József: Magyarország Nagyasszonya

Kedves Hallgatóim!

Épp fél százada, a millennium verőfényében vonult be a Magyarok Nagyasszonya ünnepeink sorába, a misekönyvbe és papi zsolozsmába – de fél évszázad híján – ezer éven át legjellegzetesebb, legerőteljesebb, szinte közjogi fonala a magyar történelemnek, amely nélküle hullámhegyek és hullámvölgyek sűrű változatánál nem lenne egyéb.

Ha valakiből a természetfelettiség maradék nélkül kiveszett volna és a magyar történelmet csak a visszavetített történelmi materializmus szemüvegével nézné, akkor is fel kellene figyelnie történelmünk hatalmas fenékhullámára, amely egyidős történelmünk kezdeteivel, végigkíséri napjainkig fényben, derűben, bús, összetört időkben. Hazánk ezeréves fennállása a legnagyobb talány. Nem omlott össze annyi történelmi pörölycsapás alatt. Kiépült irtózatos sebeiből, pedig elfolyt a vére. Ám betegágyánál életmentő édesanya őrködött: a Magyarok Nagyasszonya. És ha 1946 magyarját valami fenntartani és vigasztalni tudja, csak ez a történelmi gondolat lehet.

A rövid foglalata ennek a tannak az, hogy Isten Anyja az ország Pátrónája, Védőasszonya. Az ország az ő ajándéka, de Szent István végrendeletével öröksége, családja és birtoka is. Megszámlálhatatlan jótéteménye után a testvértelen, árva népnek önkéntelen feléjefordulása.

Meggyökeresedett tiszteletét hirdetik az ország alkotmányjogi kincsei: a szentkorona, a koronázó palást, a koronázási eskü, eskükereszt, az országzászló is. Ezen a Mária-kép jóval idősebb, mint lobogónk hármas színe.

Pecsétjeink, bélyegeink, okleveleink, Máriás pénzünk, hónapjaink, szombatjaink, 11 püspökség, 62 apátság, csataképeink, kardpengéink, szablyáink és mellvértjeink, harckiáltásaink és vezényszavaink és munkakezdő fohászaink róla beszélnek. Egyetemünk – Pázmány szerint – az ő csarnoka.

Tisztelői, vallói:

Királyaink: Szent István, Szent László, IV. Béla, III. Endre, Róbert Károly, Nagy Lajos, II. és III. Ferdinánd, I. Lipót, III. Károly, Mária Terézia.

Nagyjaink: Szent Gellért, Hunyadi, Báthory István, Draskovics János, Esterházy Miklós és Pál, Pálffy Pál, Koháry István országbíró, Zrínyi Miklós, II. Rákóczi Ferenc, Károlyi Sándor és a Buda várfokára Szűz Máriás lobogóval elsőként felkúszó magyar kongreganisták.

Hivatalos országfelajánlások történtek a Nagyasszonynak: 1038, 1317, 1693, 1896. években.

A magyar törvénykönyv tud róla ismételten.

Olyan útmutatóink, mint Szent Gellért, Temesvári Perbált, Pázmány, Prohászka, Tóth Tihamér, P. Bangha szentbeszédei, Pázmány és Zrínyi irodalmi súlya, a magyar költészet, ima- és énekvilág, rengeteg kegyhelyünk és történelmi zarándoklatunk róla beszélnek. És a nép áhítata.

A nemzet legnagyobb kérdése a kérdések rengetegében: a lenni és nem lenni. Ez örvénylett fel előtte, amikor a pogányság feladása és a kereszténység felvétele közt kellett választania. Nemzetünk két legnagyobb térítője Szent Adalbert és Gellért püspököt és vértanút a Boldogságos Szűz könyörögte ki az Égtől a magyar nép számára. Szent Adalbertet ő mentette meg a haláltól, hogy térítőnk lehessen, megkeresztelje Szent Istvánt, aki összekapcsolta a Nagyasszonyt és népét. Szent Gellért pedig, aki magasra emelte nálunk Szent István és népe Mária-tiszteletét, a Szűzanya közbenjárására születik nemzetünknek. Amikor a Szentföldre akar menni, Razin apát azzal érvel a Mária-tisztelő Szent Gellért előtt, hogy ott majd fülehallatára szidalmazzák a zsidók Isten Anyját. Eljött hozzánk és itt gyönyörű Mária-tisztelet alakult ki a keze nyomán.

Amikor elbukott Mohácsnál a nemzet és 150 évig vitték a magyar férfit, leányt, csecsemőt az eszéki hídon át, a maradék magyar elhagyta a főútvonalakat, templomait, házát, temetőjét, és bevette magát nádasokba, zsombékosokba, rengetegek mélyére, földi likakba. Elfogyott ruhája, bocskora, állatja, kenyere, élt fagyökéren és erdei vadgyümölcsökön; papjai kivesztek, imádságai elvékonyodtak; ha imádkozott is, az ösvényt, falevelek rebbenését figyelte; a múlt fényéből, a jelen nyomorúságába, a jelen szenvedéséből a jobb jövő reménységéből a lelke szövőszékén és húrjain kezdte szövögetni a nemzedékek és századok énekét, amely nem halkul el többé.

Zokogva felcsattan régi és új egyetemi polgárok és ólombányatörők ajkain:

Boldogasszony Anyánk,
Régi nagy Pátrónánk,
Nagy ínségben lévén,
Így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!(1)

Ez mind szép, mondhatná valaki, de hátha feszítővas ez a gondolat az annyira kívánatos nemzeti egységben. Hát az édesanya a családban, az Isten Szeplőtelen Anyja a nép életében nem feszítővas, hanem a szeretet összefogó, áldott abroncsa és köteléke. A mindent bölcsen kiegyenlítő szerető Baksay Sándor nem a mi hitünkön élt, a maga vallása terén jelentős szerepet vitt, és ismerem egyik, immár félszázados, elgondolkodtató írását. Felkelti kétszázados sírjából Bársony váradi püspököt, aki a Regnum Marianumot hirdette, ravatala felett párbeszédbe kezd öreg Matkó István prédikátorral ennek a tárgynak alapjáról, Mária anyaságáról, nagyságáról, jóságáról.

„Te, öreg Matkó – úgymond –, prédikáltál félszázadig mindenről, amit két szemed meglátott a Bibliában: tagadó Péterről, hitetlen Tamásról, kétszer bűnös Magdolnáról, sőt prédikáltál Bálaám szamaráról, az áruló Júdásról, pénznek szerelméről, gonosztevő latorról; csak egyetlen név nem jött soha ajkadra. Az az egyetlen, akiről megörökíti az Írás: „Találák a gyermeket az ő anyjával. Aki Magnificatot énekelt, aki vele futott Egyiptomba, aki felkeresi a jeruzsálemi templomban, aztán kíséri a kánai menyegzőre és ott áll a kereszt alatt…”

És ezt tovább most már mi mondjuk: ha egyszer Máriát észrevesszük a kinyilatkoztatás fényében Betlehemben, Egyiptomban, Názáretben, Kánaában és a Golgota ormán, akkor már nem eshetik nehezünkre a képe a hol verőfényes, hol meg szomorú magyar föld felett sem, sőt minden azt ajánlja, hogy a Fájdalmas Anyát a vér és könny országába meghívjuk. A Nagyasszony tiszteletében, mint Betlehemben, „találjuk az Anyát a Gyermekkel”. Nem is találjuk, hanem a történelem komoly lapjai mutatják meg.

Az ország pénze a Máriás 1848-ig. Protestáns erdélyi fejedelmeink, Bocskai, Bethlen és a két Rákóczi György csakúgy verettek Máriásokat, mint a katolikus II. Rákóczi Ferenc. Amikor ő megindult hadaival Kárpátalján pro Deo et libertate, Máriás zászló alatt vonul, pedig kurucai többsége – Márki Sándor szerint kilenctizede – nem katolikus. Kiáltványa, a Recrudescunt 100 sérelme közt ott szerepel az is, hogy Bécs elvitette a pócsi könnyező Mária-kegyképet és így nem imádkozhatik előtte a szegény magyar nép. Ezt a 100 sérelmet a nem-katolikus Ráday Pál szövegezi. A magyar középkor, a daliás idők lovagját a nem-katolikus Arany János Máriára esketi és bízza. Gyulai Pálnál alig írt bárki is melegebb méltatást a török és kuruc idők Mária-költészetéről. A sokszor elsodort Szabó Dezső, aki mint mondja, „akaratán túl is protestáns”, felhördül a Mária-ellenes, útszéli kiszólásra- Szabolcska Mihály a Golgotát Mária című versében énekli meg:

Te ott állsz mellette fénylő glóriáddal
Ó, Krisztus édesanyja, Mária!

1905-ben, a nagy nemzeti küzdelem előestéjén az egyesült ellenzék, épp Kossuth Ferenc vezetésével a Bazilikában esdekel Magyarország Pátrónája, ama Mária-kép előtt, amelyet épp Benczúr Gyula festett. Nem jelentéktelen körülmény, hogy a XIX. század három protestáns nagy klasszikus festője, Benczúr, Lotz és Székely Bertalan a Magyarok Nagyasszonyát és udvarát, a magyar szenteket festi meg.

1941-ben keletről zászlókat kaptunk vissza, az 1848–49-es szabadságharc Szűz Máriás harci lobogóit.

Ó, én nem örülök annak, hogy valaha fegyveres küzdelmek folytak protestánsok és katolikusok közt, mert a magyarság vékony véredényét csapolták és a végzetes idegen megszállást ez is segítette el a kerek 150 esztendeig. Inkább kívánom, hogy békében keljenek versenyre a haza szeretetében.

A Nagyasszony-tiszteletben a komoly hívő, ha nem is katolikus, nem lát botránykőt, hanem hatalmas vallási, erkölcsi és nemzeti erőt.

Ahogy a nem-katolikus Vak Bottyán és Damjanich János kardpengéjén a Nagyasszony képét villogtatta, a nemzet körén kívül állókra is bűvös, lenyűgöző hatással van a Nagyasszony-gondolat. Nagy Lajos nádora, Ulászló herceg a pálosokkal együtt telepíti magyar földről lengyel földre a Patrona Poloniae-tiszteletét, amely a Patrona Hungariae gondolatából fakadt. A lengyel Sobieski, a francia Lotharingiai Károly, Savoyai Eugen, az olasz Avianói Márk XI. Incétől küldve, a Nagyasszony küzdelmét vívják Magyarország területéért. A kora önkényére hajló I. Lipót királyban a Nagyasszony-gondolatkör ébreszti fel a külön magyar királyi méltóság tudatát és mint ennek birtokosa végzi el a helyreállítást Magyarország hivatalos felajánlását a Nagyasszony előtt.

Nem más népek Mária-tiszteletének szolgai lemásolása ez. Egészen más az olasz Madonna, a francia Notre Dame, a német Schutzfrau kultusza, mint a Magyarok Nagyasszonya-tisztelet. Ebben a tiszteletben benne van a magyar nép géniusza is.

Ha tehát valaki mindössze erőtlen, jámbor szólamot és a mai nyomorúság mélységében kicsorbult, túlhaladott értéktelen gondolatot látna benne, nagyot tévedne. A Nagyhatalmú Szűz lehajló irgalma, megbocsátása és a gyenge, bűnbeesett nép szüntelen esdeklése, önmegtagadása, visszatérése, bizalma van benne: Élet, édesség, reménység.

Ahogy kibékíthetetlen törökellenesség volt benne, amely nem tudott belenyugodni az ország feldarabolásába és a török uralomba (Szekfű IV. 123.), lobogó nemzeti érzés jelentkezik benne mindenkor.

Ez a gondolatkör nem uszított, gyűlölködött soha, ezért is tudott asszimilálni; de a nemzeti érzés ama fokát, amely megvan csehben, románban, szerbben, nemesebb eszközökkel engedi és megkívánja a magyarnak is.

Az újjáépítés lobogója és erőműve volt 1241-ben, 1686 után és az 1945 után is.

És fennmaradásunk fűződik hozzá, mint erkölcsi életeszményhez.

Nem úgy kell felállítani a kérsést: Krisztus vagy Mária, hanem Paulsennel így: Venus vagy Mária. Nemcsak hídjaink, házaink omlottak össze, javaink fogytak el, erkölcsi fertőben is fuldoklunk. Egy közép-európai leányiskolában, amely nevelőket nevel rövid idő alatt négy növendék irtatta el magában a bűnnel szerzett magzatot, egyet pedig öngyilkossággal vittek ki a temetőbe. A leányaink, fiaink lelkének hamvát vagy a Szeplőtelen őrzi meg, vagy Venus féktelenségében elvész. A komoly szabadságnak tág teret engedünk a közéletben, de az erkölcsi élet ott kell, hogy haladjon 30 nemzedék eszményképe, a Nagyasszony lábanyomában.

Bossuet azt olvassa ki az emberiség történetéből, hogy csak egy-egy igaz ember is fordíthat imádságos közbelépésével családok és nemzetek történetében. Mit ért a múltban és mit érhet a jövőben Boldogasszony Anyánk közbelépése!

A beteg rosarioi bíborost meglátogattam Rómában a kórházban. Szóba került Magyarország háborús letörtsége. A nagy Mária-tisztelő bíboros azt felelte: „Mily jó, hogy Magyarország az Istenanya oltalma alatt áll közel egy évezrede. Ez erőt, bizalmat és vigaszt adhat a magyar népnek”.

Amit a rosarioi bíboros mondott és amire ezer év történelme és a Nagyasszony megszámlálhatatlan jótéteménye utal, az legyen útravalónk, egyéneknek, családoknak és népnek a tövises keresztúton.