Lisznyai Kálmán: Magyar vendégszeretet

Eltört a kerekem! no de sebaj, itt van
Egy ismerős háznép, ebben a faluban.
S volna bár idegen, mindegy, az se patvar,
Otthonnak tekintem, mihelyt magyar udvar,
Hát ebbe a gólyás házba hogy ne mennék,
Hol a tűzterepen örökké parázs ég.
Vendégszeretetről híres, nevezetes,
Hol még a kutya is vendéget vár és les.
Rád csóválja farkát, nyalja térded, inad,
A küszöbig kísér s örömében ugat.

Bizodalmas e ház, mint a fecske-fészek,
Mely az eszterhéjon függ, s bent a kicsinyek,
Még a kürtőjén is vendég van, a gazda
Még a vén gólyát is oly szívesen látja!
Galamb az udvaron, galamb a szobában:
Pártás leány, fejkötős asszony. S ősszokásban:
Őszinte barátság, szemben, szívben, vérben,
Szóban, tettben, borban és puha kenyérben.
Nyílt templom, nyílt kapu, nyílt szív, nyílt akarat.
Teszi ki a magyar házi asszonyt s urat.

Ide meg én, ide, e nyílt fehér házba,
Hol lelkem csordultig fördhet az áldásba.
Hol oly kerek a szó, gömbölyű a beszéd,
S egészen meglátni a szívnek fenekét.
Nagy itt a vidámság, teljes a szeretet,
Mint a virágos kert éppen a ház mellett.
Fürj pitypalattyol a pitvarablak felett,
S eléd a folyosón a gerlice nevet.

S – alig üzenek be hozzá, immáron a
Kapu előtt vár a szíves házi gazda.
Hívólag függ arcán mindenik szőrszála,
Mint a csárdák előtt szent Péter szakálla.
Karján vezet be, s hogy szomjas vagy, rád fogja
S a pincéből legjobb borait felhozza.
»Van oly gyilkos borom – mond – s lassan hörpöli,
Mely a búbánatot örökre megöli.
Melytől két orcáján a víg hörpentőnek
Azonnal ragyogó piros rózsák nőnek.«

Hej a hol ily öröm rózsái tenyésznek,
Teremtuccse ide megyek én kertésznek.
Hol a háziasszony szívének hív engem,
S még az idegenhöz is így szól: éd’s lelkem
S míg a fogadás közt áldását rád vítja;
Lelkét, mint egy fátyolt, majd reád borítja.
Úgy szórja a jó szót, mint a virágmagot,
A ki hallja, szívén bimbóba megy legott.
Lejső, ha vidám vagy, oly nagy az öröme,
Hogy kézszorítás közt virágot hajt körme.
S első szava is ez: »kalácsot hozz, lányom,
Tessék, mit parancsol, szívemből ajánlom.«
S egy kis idő múlva kész, ezzel vigasztal,
Az ebéd, melytől majd leszakad az asztal.
Itt a puha kenyér, van benne kakastej,
Mit egy láthatatlan házi tündérke fej.
Mely itt velünk lakik tudist mi szikszögben,
A házi oltáron, vagy egy kis babszemben.
Hajszálon lovagol, babonás csínt mível,
Itt-ott perceg, gyertyát fúj’, vagy könyvet ível,
A kis szentóc csak a bibliát nem bántja,
Csak néhány mesélős vonallal beszántja;
S onnan imádkozik a család legtöbbet,
A vonalos lapon hiszi a legszebbet.

S a csengettyűajkú szíves házi leány,
Sür-for, penderedik, s kínál egymás után:
Oly édestejszóval, oly parázstűzszemmel,
Mintha csordul volna szíve szerelemmel.
Szemében együvé olvadt színméz s napfény,
Édes ragyogással forrón tündökölvén,
És oly nyílt a szíve, mint a virágtőcsér,
S benne tiszta forró piros harmat a vér.
Szintúgy szivárványlik arcán a szívesség, –
Lejső, ha fiatal, tűzbe jön a vendég.
Elandalodásból szemében mennyet lát,
S felköszönti mint a hazának angyalát;
S e hozzá illesztett ékes szíviszóra
Épp olyan lesz, mint a teljes piros rózsa.
S a kedves vendégnek, akár kell, akár nem,
Bokrétául tépi virágit a kertben.

S a mint szemét nyitja, a mintlen csak ébred,
Egy pohár virágot lát az ágya mellett;
Friss tarka virágot, mint álma lehetett,
A lágy hattyúpelyhű szép fehér ágy felett.
Fodros fejjel hét rét van egymásra tűzve,
S piros pántlikával kilenc bogba fűzve.
Írott tündérmese van dugva aljába,
S az ágyszögletekbe levendula, zsálya.
S a vánkos tetején, babonás szokásból,
Aranyszín mézhímpor kis méhe lábáról.
S ágybontáskor reá egy csókot is ad még:
Hogy így majd gyönyörűt álmodik a vendég.

Így folynak a vendégórák, míglen végre,
Ím a fogyó idő rágyűl a vendégre.
S oly tartós a búcsú, ha már akar menni,
Még nem kész a kerék, mond, meg is kell kenni.
S hogyha fogatkozol, s elkészülsz bizonnyal;
Szintúgy veszekedni kell a háziasszonnyal.
Ejnye már e még is, szól, nagy idegenség!
Kell az ijorónak ily siető vendég.

No csak még egy napot, ha többet nem lehet
S ha máskülönben nem, legalább egy felet.
Maradjon, ez lesz a ráadás-mulatás,
Apjuk, hozz abból az egriből áldomást.
Kontyalávalót, a legeslegjavából,
Most még én is iszom a piros kristályból,
Most sül a friss kalács, jó forró herőce,
Mézes-mázos patkó, lisztlángból lepőce.
S fő oly dicsőséges dús töltött káposzta,
Melynek leveleit e két kéz fordozta.
Friss süldő kolbásszal, – s ott mosolyg mellette
A vérbefúlt gömböc, tormával felette.
Hát a sok szárnyas sült, mint az égi bíbor
Hát az a tömérdek tartóztató jó bor.
Hát csak olyan hitvány kiütő hús e szív,
E száj, e kéz midőn kedves vendéget hív?!
Hát e kézszorítás széna-e vagy szalma?!
Lelkemre! innen egy tapodtat sem megy ma!
– De, hogy erre sem hajt, de hogy ez sem használ,
A kis gyerkőce a vendég elébe áll:
Elereszt egy csak az imént fogott pókot,
Mutató-ujjával vetvén felé csókot:
Kis pókocskám! szőjj egy nagy hálót a végett,
Hogy még itt-foghassuk ezt a jó vendéget.
S – hogy semmi sem használ, hát kifelé menet
A házi lány fére szökken mint az evet,
sebten, mintha állott vőn égő üszökre:
S marasztó bojtorjánt szórat a küszöbre,
Mely megfogja sarkát, hogy kissé késtesse,
S a távozást ő is szemére vethesse:
»Maradjon! no lám, még a fű is itt-fogja,
Tudom, még a szellő is aztat susogja.
Az ebek előtte játszva tartóztatják,
Az udvaron meg se látja a kapufát,
A por eleibe füstől, kanyarodik,
S a borzas kanpulyka meg rárivalkodik.
Hát a szörnyű felhők, mik odakint gyűlnek,
Honnan a mennykövek már is csakúgy dűlnek
(Pedig közbe legyen mondva, kívül az ég,
Tiszta, mint a tükör, s verőfényes a lég)
Csak visszariasztják ily kegetlen úttól,
Kérem, meneküljön a bizonyos bútól!«
– De ő csakugyan megy, mindnyájan kísérik
A sok szép, jó szónak végit alig érik.
Meghívják, hogy jöjjön mi hamarább arra,
Ünnepekre, de legkivált Egyháznapra:
Midőn egész vidék itt lesz egy csomóba,
Muzsikaszó mellett folyó dáridóba.
Nagy temetése lesz itt a búbánatnak,
Hol a harangok nem kongnak, – de kacagnak,
Mint sarkantyúnk, sűrűn peng össze a pohár,
Mindnyájunk lelke egy szebb jövendőben jár.
Szívünkre barátság koronáját teszünk,
S mindnyájan a jó kedv királyai leszünk.
…Így hívják meg, ilyen szép gyöngyszembeszéddel,
A jó Isten is ott lesz, mond, segítséggel,
Meghívjuk őtet is szép szent imádsággal,
Teljes szeretettel, vidám barátsággal…
Végre a folyosón búcsúkezet fognak,
S utána oly szépen, áldón mosolyognak,
Szökik, mint a csillag, a nyájas pillantás,
S zengő madárként száll utána az áldás!!

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf