Rajka Teréz: Karácson napján

Kicsiny lakban szegény özvegyasszony,
Őrzi a gond, hogy vele virrasszon;
Fejen nagy gond, lelken nagyobb bánat,
Elhordozni erő miből támad?
Nagy ünnep van, nem mehet templomba,
Beteg gyermek otthon marasztotta;
Beteg gyermek: borús élte fénye,
Aggodalma, öröme, reménye.
S mily sanyarú, elalélt ez élet :
Tan csak halni jár bele a lelek ,
A hit kapcsa, mi meg összetartja,
Ezt hirdeti átszellemült arcza.
„Kedves anyám, mit hozott az angyal?“
Kérd a gyermek eszmélkedő hanggal.
„Te mondád, hogy szent karácson van ma,
Jézusunknak születése napja.“,
Várj, gyermekem, majd hozzánk is eljön,
Amott repül egy aranyos felhőn,
Gyorsan repül, sietős az útja,
Ajándékért küldi kis Jézuska/
„Ajándékért? Oh, repüljön, menjen!
Kerlek, addig adj valamit ennem,
8 takarj be, hisz kezem, lábam fázik . . .
De szemed sir, arczod könnytől ázik!
Haragszol ram, kedves anyám, lelkem?
Semmi sem kell, csak te szeress engem.“ . .
S anya, gyermek egymásra borulnak,
Néma az ajk, míg könnyeik szólnak;
Szólanak egy szelíd édes múltról,
Fölébred az alvó emlék újból;
Megjelen meg el nem avult kepe.
Alig múlt egy fájdalomtelt éve,
Kis család ült meleg kályha mellett,
Boldog férj, nő, orvendező gyermek,
Rakott asztal, karácsonfa dúsan,
Erre gondol szegény asszony búsan.
,Aludj’, aludj’, jó gyermekem, szépen !
Angyalunk meg ott repül az égen ;
Nagyon messze van az ég a földtől,
Majd en addig dalolok e könyvből.'
S kézbe veszi a jó régi könyvet,
Arcza vidul, eltűnnek a könnyek;
Zsoltárt zengő méla énekére
Alom szállt a kis beteg szemére.
Alom szallt a kis beteg szemére,
Enyhülés a bús anya szívére,
Mintha bűvös kéz illette volna,
Leszakadt a bánat láncza róla.
Szent buzgalom éltető malasztja,
A jó reményt lelkében marasztja.
Karacson a szegényes szobába
Üresen, de mégsem jött hiába!