Mindszenty József: Úrnapi szentbeszéd
1973. június 21. Bécs[Ausztria], Pázmáneum
Kedves Híveim!
Az Oltáriszentségben testével, vérével, lelkével, istenségével, emberségével jelenlévő Úr Jézust ünnepeljük ma. Az Oltáriszentségnek neve az is, hogy Oltáriszentség. A többi szentség nem oltáron van. Ez a szentség oltáron van. Az Oltáriszentség neve hálaadás is, mert az Úr Jézus hálaadásnak szánta az Oltáriszentség alapítását. Hálaadásnak és emléknek is gondolta. Mi emberek egy-egy képet adunk magukról. Az Úr Jézus nem képet adott – önmagát adta minekünk. Az Oltáriszentség mind a hét szentségnek az alapítóját és szerzőjét foglalja magában, úgyhogy nem egy szentség van itt, hanem a másik hat szentségnek a koszorúja övezi az alapítót, az Úr Jézust.
Az Oltáriszentség áldozat. Az Ószövetség állatokat áldozott, visszaélésekkel is. Ismerjük Héli papnak a fiait, akik szintén papok voltak, hogy milyen visszaélést követtek el a maguk asztala, az Úr asztalának a kárára. Az Úr Jézus önmagát áldozta fel. Ezért olyan fontos a vasárnapi szentmise, a vasárnap kötelezettsége: az áldozaton veszünk részt. Egyesülés is az Oltáriszentség a szentáldozásban. Megrendítő gondolat, hogy én egyesülhetek az Úr Jézussal és ez a kettő egységben van. Persze van ehhez kötelezettség is. Azután a neve az Oltáriszentségnek: útieledel, „viaticum”, útravaló a földi élet végén.
A mai napon az Egyház – ahol teheti – viszi ki az utcákra az Oltáriszentséget. Tüntet az Oltáriszentséggel az Egyház. Büszke az Oltáriszentségre és nemcsak a kerteknek, de az erdőknek, mezőknek is minden virágát összehordja és a hívő lelkek ujjongása között meghordozza az ő földi és örök életének a központját, az Oltáriszentségben jelen lévő édes Jézust. Négy sátrat állítanak fel négy kiválasztott család körében, ott állomásoz az Oltáriszentség diadalmenete.
Úgy hat éves voltam, amikor a négy kitüntetett család egyikében a háziasszony elköltözött és akkor küld valakit az édesanyámhoz – aki akkor egészen fiatal asszony volt – üzenettel az öreg címzetes kanonok-plébános, hogy vállalja-e ezentúl évente az oltár elkészítését a saját háza bejárata előtt? Az édesanyám fölsikoltott. Attól kezdve éjjel-nappal dolgozott a sátor-ruhákon és egy nappal az Úrnap előtt fölkészített bennünket húgommal, hogy elmegyünk a távoli erdőre és olyan ékességet hozunk a házi oltárra, amit a közelben megtalálni nem lehet.
Népiesen boncsnak nevezték ezt az élő zöldet. Mindegyikünknek betett egy zacskóba egy tojást az aznapi életre, aztán egy kis karéj kenyeret tett hozzá és mi elindultunk. Az út két és fél órás volt. Az erdőnek a neve Farkas-erdő. Valamikor farkasok jártak azon az erdőn. Gyerek képzeletben még nem tűntek el egészen a farkasok, de mi mentünk, mert láttuk, hogy az édesanyánk mennyire akarja ezt a díszt és hoztuk haza. Édesanyánk megcsókolt bennünket estefelé és azt mondta: mégis csak értek valamit! Aztán megtörtént a szentségi körmenet és az édesanyám boldog volt, hogy ő a családi háznál egy rövid pillanatra otthont adott az édes Jézusnak. Az volt valószínűleg a jutalma, hogy édesapám, édesanyám és a két húgom mindegyike szépen elkészülhetett a halálra és vehették az Útravalót, bár hárman már ebben a mostani világban költöztek át.
Itt Bécsben is lesz ma szentségi körmenet, 9 órakor kezdődik a Dómban. Jó, hogyha részt veszünk a szentségi körmeneten, hogy Krisztusnak nagy legyen a tábora, mi pedig egész adósságunkat ebben a diadalmenetben való részvétellel próbáljuk leróni. Mi az Oltáriszentség népe vagyunk, mi Jézushoz tartozunk és életünk minden pillanatában ezt kell valóra váltanunk. Ámen.
