Nyirő Józseffel erről-arról. XL. rész

Budapest, [1942.] július 18.
A villanyos a Múzeum körút sarkánál áll meg, innen vissza kell menni néhány lépést a Pannóniáig, bőröndöt cipelve, mert manapság taxi és hordás ismeretlen fogalommá kezd válni Pesten. A Pannónia teraszán erélyi társaság hűsöl: Vásárhelyi János püspök, aki a héten kisebb operációnak veti alá magát a Rókusban, Mester István tanácsos. Zágoni István szerkesztő. de az ilyen késő esti, sőt éjféli étkezésnél az ember örül, ha szobát és ágyat kap, örül, ha erőt gyűjt a holnapi napra.

Gyallay Domokos hazatér

Másnap délután ismét a Pannóniában. Ez most az erdélyiek divatos megszállóhelye és délutáni feketézője. Összeülünk Mesterrel, S. Nagy Lászlóval és Gyallay Domokossal, és meghányjuk-vetjük a világ és a kis magyar glóbus dolgait. Gyallaynak immár harmadik hazája Budapest. A Nyárádmente az igazi, ott született, onnan került Tordára tanárnak, egy kis világháborús körút után Kolozsváron kötött ki, előbb az unitárius kollégiumban, aztán a Magyar Népnél, ezt fejlesztette húszezer példányos nagy néplappá, a felszabadulás után pedig felhozták a levente újság, a Szebb Jövőt! főszerkesztőjének. Nem is tudom, hány ezer példányban jelenik ma meg ez a pompás, talpraesett kis képeslap. Annyi bizonyos, hogy Gyallay kifogástalanul tett eleget a reá kirótt nemzeti feladatnak, s misszióját befutotta, most nincs más vágya, minthogy „visszaerdélyiesedjék”. Immár mehet, most lapja meg tud állni a maga lábán, ha Kolozsvárról irányítja majd a Szebb Jövőt! irodalmi és erdélyi közleményeit.

Nyírő Jóska is betoppan

Új vendég érkezik a márványasztalhoz. (A Pannóniában még igazi márvány a márványasztal, bár a feketéről már nem merném azt állítani, hogy sok babkávét látott.) Az új vendég Nyírő Jóska, a Keleti Ujság volt szerkesztője. Mindjárt megrendezzük a Keleti Ujság volt szerkesztőinek találkozóját. (Csak Zágoni Pista hiányzik, hogy a társaság teljes legyen, mert hárman egymást váltogattuk a szerkesztésben.) Nyírő Jóskával végre „kibeszélhetjük” magunkat. Egymást vallatjuk, hogyan vált meg ő a laptól s miért nem tértem én vissza a régi redakciós asztalhoz. Én elmondom, hogy a Székely Szót, ha már megcsináltam, nem hagyhattam faképnél, a Nyírő Jóska szavaiból pedig az derül ki, hogy  kicsi már neki a kolozsvári Macedónia, s képviselősége is Pesthez köti.

Vacsora borvízzel

Fél 9 felé valamelyikünk indítványozza, hogy menjünk vacsorázni, ott majd folytatjuk a diskurzust. Hétfő, hústalan nap, nem nagy a választék. Tárgyalunk és megegyezünk az éthordóval, érkezik a borfiú. Én, mint régi, javíthatatlan antialkoholista, borvizet kérek, Nyírő Jóska követi a példámat.
- Mi az, Jóska – kötődöm –, mi lesz a spriccerrel?
- Annak már befellegzett – hangzik a szomorú válasz. Egy hete sincs, hogy kellemetlen intést kaptam, márpedig én midig hallgattam az okos szóra. A múlt hét szerdáján történt, a képviselőház üléstermében. De már előbb is éreztem, hogy nincs teljesen rendben a szénám. A torkomtól lefelé valami szorongató érzés kínozott, napjában többször is. Azt hittem meghűltem. Hát amint ülök a Házban, érzem, hogy valami mellbe lök, a torkom összeszorul, ájulás környékez. Nagyon elsápadhattam, mert odaugrik hozzám Mester Miklós és kitámogat a folyosóra. Egy kissé fátyolos szemmel néztem Miklóst, bele is kapaszkodtam, de, gondoltam magamban, Jóska, csak nem csinálsz botrányt, összeszedtem magam, az eszméletemet nem veszítettem el, szépen leültem a bársonypamlagra, jött az orvos, megvizsgált, injekciót kaptam, s nem volt semmi baj. Megtudtam azonban, hogy nem a torkomban van a hiba, hanem a szívemben.
- Oláh Gyurka rávett, hogy menjek ki vele Görömbölytapolcára, Miskolc mellé, ott van Magyarország egyik legkiválóbb szívspecialistája. Onnan érkeztem ma haza. De már szerdától nem cigarettázom, s persze,. borhoz sem nyúlok, mert ismerem magam, ha megiszom két fröccsöt, utána úgyis csak cigaretta következik. Ezért iszom, amint látod, borvizet.

A pesti szerkesztő

Megdicsértem a Nyírő Jóska fegyelemérzését, önmérsékletét s egy kicsit irigylem is, hogy egyik napról a másikra abba tudta hagyni a dohányzást. Elmondom, hogy a minap megismerkedtem Vásárhelyen egy 76 éves nyugalmazott ezredessel, ő mesélte el, hogy hasonló okok miatt 66 éves korában dobta sutba azt az ostoba cigarettát, mire én azt válaszoltam, hogy ráérek várni addig, amíg 66 éves leszek.
- No, Jóska, te alapjába véve szerencsés ember vagy, egy-két évvel, ha elhagytad az ötvenet, te még meg fogod érni nikotintalanságod harmincéves jubileumát.
Nyírő József, hogy helybenhagyja jóslásokat s fiatalos kedvvel, székelyes dicsekvéssel meséli, miért olyan fontos, hogy egészséges legyen.
- Régóta folyik a szó egy nagy nemzeti irányú képes lapról. Megkérdezték, vállalom-e a szerkesztést? Miért ne vállalnám? – mondtam. Gyorsan nyélbe ütöttem a KFT-t, megállapodtunk az Athenaeummal, s augusztusban indul is a Magyar Erő. Ha lakást kapok, felköltözöm Budapestre, én a képviselőséget sem úgy értem, hogy felveszem a fizetést, ennyiből áll a haza szolgálata. Ha Kolozsvárt maradok, képviselői hivatásokat se tölthetem be egész emberként, a lapot se szerkeszthetném.
- Voltam falusi pap, molnár, voltam laptudósító Udvarhelyen, szerkesztő Kolozsváron, miért ne próbálkoznék meg Pesttel is.
Csak egyről feledkezel meg Jóska – zárom le a beszélgetést csendesen, mert közben fizetünk és indulunk hazafelé! – te akármilyen foglalkozást vallottál be az adóhivatalnak, elsősorban és mindenekelőtt író voltál. Nehogy ettől a te legnagyobb rangodtól fosszon meg a nagyváros.

Szász Endre

Székely Szó, Marosvásárhely, 1942. július 19; II. évf. 162. szám, 3. oldal