Vargha Gyula: Beatus ille*

Boldog, ki elvonulva él
A békés ősi tűzhelyen,
S bort, búzát s mindent, ami kell,
Apái földje megterem.

Mellette nyájas házi nő,
Mosolygó, kedves kis család,
És néha-néha ajtaját
Megnyitja egy-két jóbarát.

Ki dőre ifjú álmait
Felejti könnyen és korán,
S keserűség nélkül nevet
A nagyravágyás mámorán.

S tavasza múltán boldogan
Köszönti a termő nyarat,
S feje, mint a gyümölcsös ág,
Meghajlik az áldás alatt.

* Horatius: boldog, aki távol él a közügyektől

1880 körül