Köpeczi Boóz-Deák Albert: Én édes kis hazám…
Én édes kis hazám, lombtól koszorúzott,
Oh édes kis hazám, rögös, hegyes, völgyes,
Eddig is oly szép volt, eddig is oly jó volt,
Most kimondhatatlan drága anyaföld ez.
Oh én édes földem, patakodnak partján
Eddig is álmodám elmúló életről
Suttogó fenyőknek fekete árnyékán
El-eltűnődtem te nagy dicsőségedről.
Mindegyik hegyorom valamit elmonda
Valami szép regét tündér leányokról,
Pásztor tilinkója, völgyeknek visszhangja
Nekem csak dalt zengtek szebb aranykorokról.
Déván Kelemennek kalapácsa koppan
Barcsai bánata búgatja az erdőt,
Kádár Kata könnye fürdik a habokban,
Zetelaki Lászlót siratják a felhők.
És minden vadrózsa hűlt szívekből hajtott,
És hervadt szerelmek termették a kertet,
És mindenik nóta sóhajtott sóhaj volt,
Mit haldokló hattyúk ajkai leheltek.
És minden arany-ér hegyeknek kebelén
Szép szőke asszonyok halvány hajaszála,
És az alkonyi fény az ormok tetején
Forró szenvedélyek már kihűlt sugára.
És minden kis rögöd kedves volt énnekem,
És miden fűszálod nekem virágozék,
Minden madárdalod volt zsoltárénekem,
Bércoszlopid között a templombolt az ég…
Büszke fiad valék s ha jártam bérctetőd
S tekintetem pihent dús völgyeid felett,
Gyönyörrel a szívem csordultig betölt…
Oh akkor is nagyon, nagyon szerettelek.
De most, hogy vérzőm, szenvedve láttalak,
– Sírtak a virágok, jajgattak az ágak,
S keserű dühökben égtek a bércfalak…
Mostan porodat is csókolván, imádlak.