Rudnyánszky Gyula: Egy perc
Egy percet adj, kegyetlen zsarnok élet,
Hiszen tudom, hogy rabszolgád vagyok;
Szabadulást nem várok, nem remélek,
Egy percnyi békét esd csupán e lélek,
S ha bár a mély seb mind tovább sajog:
Megszűnnek az erőtlen sóhajok!
Korbácsod egy percig csak ne suhogjon!
Nem gyáva pihenőül kérem ezt.
Ha könyörülsz a jámbor méla foglyon,
Azért hatalmad kockán ne forogjon;
Láncom csöröghet, nyomhat a kereszt,
Csupán a szellemem szárnyát ereszd.
Nem, hogy megizzadt homlokom törüljem,
Nem, hogy heverjek árnyas lomb alatt, –
Oh csak legyen egy percnyi csend körültem,
Hogy önmagamba titkon elmerültem,
Nyugodt derű ringatta álmomat,
S röpítsen ég felé nagy gondolat.
Oh add meg élőt, az ihlet nyugalmát!
Egy pillanat csak, a mit esdek én,
Görnyedve, érzem ostorod hatalmát:
Egy percemen csak hunyt szemmel suhanj át,
Aztán, ha már a dalt elzenghetném,
Megnyugszik e szív földi végzetén.