Nyirő Józseffel erről-arról. [XLV. rész]

    - Virtusból lettem író, virtusból voltam éveken át falusi molnár (mondta Nyirő József a Színházi Élet szerkesztőségében), mert székely vagyok, s a székely ember életében mindennél fontosabb a virtus. Egyik kidei cimborámmal fogadtam le jókora pénzbe, hogy írónak is vagyok olyan legény, mint molnárnak, s megírtam életem első novelláját, aminek ez volt a címe: a Jézusfaragó ember*. Elküldtem a Keleti Ujsághoz, és három hét múlva már magam is a szerkesztőség tagja voltam. Ott azután alaposan megtréfáltak a nagy virtuskodásom miatt. Szigorú tél volt az idő tájt, s mi kabátban dideregtünk a redakcióban. A hatalmas kályha hidegen fagyoskodott a sarokban. Egyszer csak hallom, hogy a kollégák vitatkoznak: „Olyan ember nem született, aki ebbe a rongy kályhába tüzet tud gyújtani. Egy ember volt, aki elbírt vele, a szolga. De az meg visszament a falujába.” Csak hallgatom a vitát, s ágaskodni kezd bennem a vér. Olyan pedig nincsen, hogy én ne tudjak valamit megtenni, amit más emberfia megcselekedett! Nekigyürkőztem, kimentem az udvar végén lévő fáskamarába, jól megpakolva visszatértem, s tíz perc múlva lobogott már a tűz. Gőgösen körülnéztem, és egész télen át fűtöttem. Csak kitavaszodván tudtam meg, hogy álnokul összebeszéltem ellenem a kollégák, virtuskodó természetemet fordították hasznukra.

    - Az ilyen virtuskodás végigkísért eddigi életemben, s most már kísérni fog eztán is. Egyszer jó származik belőle, máskor meg reáfizetek, de ez már hozzátartozik az élethez. Szóval, hogy folytassam, újságíró lettem, s az is maradtam vagy hat esztendeig, míg aztán reájöttem, hogy egyszerre nem lehet két úrnak szolgálni. Vagy újságot csinálok, vagy regényt, meg novellát írok. A regényt választottam. Kis családommal, feleségemmel, Csaba fiammal, meg Ildikó lányommal elköltöztem Székelyudvarhelyre. Ott építettem meg az otthonomat, tiszta székely stílusú villát, szép nagy kerttel, s ott élek, dolgozom boldogan.

    - A színházzal nem sok közöm volt eddig. Még a mozihoz több, mivel vagy három évig művészi vezetője voltam egyik kolozsvári mozinak, s ha kedvem volt, ha nem, egész napon át filmeket néztem. Nem volt ám hiábavaló fáradság, mert sokat tanultam a filmből.

    - A műkedvelősdit kedveltem, s részem is volt benne. Talán négy esztendő előtt megírtam a Júlia szép leány című balladajátékomat, prózaíró létemre csupa versben, s ezt a balladát műkedvelőkkel eljátszottuk egész Erdélyben. Magam tanítottam be minden szereplőt, előjátszottam a szerepeket, s még a díszleteket is magunk csináltuk Haáz F. Rezső festőművész tervei szerint. De csodálatosan szépek is voltak ám. Sose felejtem el, milyen nagyon buzgólkodtunk a díszleteken. Nyolcan-tízen összejöttünk, dolgoztunk, s mire felfáradtunk, műhelyzsúrt tartottunk. Volt azokon minden. Sütemény, meg hús, meg bor, még szalonnasütés is, mert az a dísze-virága minden ételeknek: a sült szalonna.

    - Mikor mindennel készen lettünk, odahaza hatszor egymás után eljátszottuk, aztán nekivágtunk vele Erdélynek. Több mint hatvanezer lélek nézte meg a Júlia szép leányt. Nagyon szerették, és magam is kedveltem ezt az első színpadi munkámat. Most majd talán még többet látni fogják, mert opera lett belőle, Ottó Ferenc zenéjével s nemsokára be is mutatja a pesti Operaház.

    - Egyszerre játszottunk színpadon én meg a kislányom, a tündérkém. Ildikó lányom, aki most tizenhárom éves, és Vásárhelyt jár a francia iskolába. Kilencéves volt akkor, amidőn az iskolában eljátszották a János vitézt, és az én Ildikóm volt az Iluska.

    - Ami a Jézusfaragó embert illeti, az furcsán született. Megírtam az első felvonást, és elrejtettem a fiókomban, mert az a szokásom, hogy szeretem, ha kihűl a szó, mielőtt megválok tőle. Valahogy eljutott Pestig a híre, s egy szép napon lejött Patkós György, a Nemzeti Színház titkára, s kéri a darabot. A darab pedig még sehol se volt. Bizony, ha az idei nyár nem lett volna olyan esős-csúf, mint volt, nemigen tarthattunk volna kora őszi premiert. De mert hogy Patkós György kétheti vendégsége idején állandóan esett, nem lehetett kaszálni, hát befejeztem a darabot.

    - Felküldtem Pestre, s három nap múlva jött már a válasz meg a szerződés. Úgy ment minden, mint a tündérmesékben… Aztán a próbák… Micsoda csodálatos hetek voltak azok! Németh Antal igazgató úr, meg a színészek étlen-szomjan dolgoztak késő délutánig. De még a műszakiak is. Volt köztük egyik, Kis Dénesnek hívják, ő is udvarhelyi székely, hát ő olyan izgatott volt, hogy én se különben.

    - Ismeretlen világ volt előttem a színház, de nagyon jó volt megismerkedni véle. Aztán jött a bemutató, a siker, s bevallom, még most is kábult vagyok a nagy mozgalmasságtól.

    - Hanem egy dolog nagyon fájt nekem. Az, hogy az én kis Ildikóm nem látta. Egész előadás alatt, ahogy figyeltem a darabot, mindig csak Ildikómon járt az eszem. El is határoztam, hogy kárpótlásul írok neki egy szerepet. Már bontakozik is bennem a téma…

    - Az is eszembe jutott, hogy ennek a darabnak minden szerepét magam is el tudnám játszani. Úgy bennem él, úgy belőlem való minden szava.

    - Sok mulatság volt ám a bemutató körül. Még plágiummal is megvádolt egy levél. Azt írta valaki benne, hogy ő már negyvenöt esztendő előtt látta ezt a darabot. Mérges lettem, s utána kutattam a levélírónak. Hát aztán kiderült, hogy húszéves gyerekember írta, s hibbant is az istenadta.

    - Aztán a premieren találkoztam egy jó székely írócimborával. Faggatom, hogy s mint tetszett? Azt mondja a cimbora, jó volt az egész, de neki igen nagyon tetszett az a mondat, hogy: „Ha édesanyám ilyen jó fenyőízzel szoptatott volna, ma sem tudott volna elválasztani.” Azt mondta a cimbora, hogy ez volt a legjobb…

    - Azt is meg kell mondanom, hogy én nem tudom magamra venni a frakkot. Nem jól vagyok benne. Hát aztán miattam a színház urai se vették fel a frakkot, hogy ne legyek egyedül szmokingban a premieren.

    - Most Dunaföldvárra utazom rokonlátogatásra. Szászi Ádámnéhoz, aztán megyek haza, a házamba, még Vásárhelyre, az én édes ki boszorkányomat viszontlátni. Mert szép volt Pesten, jó volt Pesten, minden mennyei gyönyörű volt, de már nagyon vágyom a békességre.

    Ezeket mondta a Jézusfaragó ember írója, aki minden siker, minden ünneplés közben kis boszorkányára gondol, a marosvásárhelyi francia iskola növendékére, Ildikóra. Hát ilyen ember Nyirő József…

     

    Színházi Élet, 1937. október 17-től 23-ig (XXVII. évf. 43. szám), 20–22. oldal  

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf