Finta Zoltán: Megírom, amiket látok

Elhalkult a hangom, magam alig hallom,
hát hogy hallanátok, túl ezer határon.
Megérted-e mostan, amit ím: kimondok,
másfélmilliárdnyi jó felebarátom?

Én vidéken érlek, messze, künn, vidéken,
ahol merenghetek szép bukólikákon
és két ablakomat, házamnak két szemét,
az időhöz képest becsukom s kitárom.

Én vidékem élek s ide újság sem jár
s nem zúg el a világ nagy hullámverése –
szántásnak örömén, aratás gondján túl
semmi az embernek nem jut más eszébe.

Első napsugárral itt bizony, kelni kell
s mélyen aludni, ha csillag jött fel égre.
Ó, a mindennapi betevő falatért
szükség van a testnek minden erejére.

Én vidéken élek… Sárban… Porban… Csendben…
Párizs, Berlin s London csak messze-messze fény.
Meghalt a szomszéd, vagy lett egy új kis csikó? –
itt ez szenzáció és ez itt esemény.

Én vidéken élek… És szürke éveim,
tudom, hogy gyümölcsként csendesen beérnek –
és ha senkim sincs is, itt van még az Isten s
szántástól cséplésig vélem elbeszélget.

Én vidéken élek és lehalkult hangom
ökörre csálézni s kutyákat szidni jó –
s szerte, e sártekén, így él még, vidéken
pár felebarátom, pár száz millió.

Szeretném tudni, hogy ők is érzik-e már,
én amit megérzek házamtája csendjén:
minden úgy van, mint volt még jó időben
és mégis, valami nincsen máma rendjén.

Én vidéken élek s itt mindig az a rend:
édes tejként altat a csendes éjszaka.
S álmomban érzem, hogy kertemben az illat
sós és sűrű lesz, mint az embervér szaga.

Én vidéken élek s látom, amit látok:
fiatal szívek itt könnyen szívesednek
s ha csóktól kigyúlva, felnéznek az égre,
ott fenn a csillagok összedideregnek.

Szózat szól álmomban s ez János apostolként
kínjával itat az Apokalipszisnek –
s tengernyi dolgomhoz olyan árva lettem,
aki csak azt tudom: vagyok, aki nincs meg.

Házamtája körül nem megy minden rendjén,
szúnak a nesze bánt s a csend nem pihentet
s üres perceimben ismeretlen félsznek
hétöles dárdája mered a szívemnek.

Különös az is, hogy – szellő sem motoszkál
s zúgni, zúgni kezdenek szép erdők lombjai –
s bennem – ki érti ezt? – a halálfélelem
csúf denevérszárnyát tárja s bontja ki.

Boldogan henyélnék réteknek szőnyegén,
nézni: hogy a méhek vadvirágra szállnak
s már hallom a hangot s attól megriasztva,
futni, futni kell a messze láthatárnak.

Szózat hív és szólít s én, szavát sem értem.
Értelmét érzem, mely ezt jövendölte meg:
hogy meg ne érjed azt, ami írva áll már,
csak öld meg önmagad, hogy meg ne öljenek.

*

Én vidéken élek – sárban, porban, csendben, –
tejben-vajban fürdöm s fulladok meg zsírban.
Másfélmilliárdnyi felebarátomnak,
én, amiket látok, íme most – megírtam…

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf