Herczeg Ferenc: Vörös veszedelem
A Szlovák Tanács, mely Genfben működik, újabban emlékiratot terjesztett a Nemzetek Szövetsége elé, „a bolsevizmus és a tót kérdés tárgyában”. A tizenöt nyomtatott lapra terjedő francia memorandum, melyet a Tanács nevében három kiváló szlovák hazafi: dr. Jehlicska Ferenc, Dvortsák Győző és Unger Ferenc írt alá, felhívja Európa figyelmét arra a megdöbbentő körülményre, hogy a prágai kormány a tót és rutén Felvidéken nagyszabású repülő-bázisokat létesít a szovjetorosz légi haderők számára.
Orosz tisztek és technikusok ellenőrzése mellett folynak a munkálatok Ungváron, Munkácson, Rahón, Szlatinán, Pozsonyszőllősön, Trencsénben és Pöstyénben. Repülőtereket, földalatti hangárokat, üzemanyagtartályokat építenek és alkatrészeket raktároznak. Az ungvári légi kikötő, mely szokatlan nagy terjedelmével hatalmas légiflotta bázisául szolgálhat, jóformán már el is készült.
Ez annyit jelent, hogy a szovjet haderő legközelebb megveti lábát a Duna völgyében, Európa szívében, néhány repülő-percnyire a magyar határtól. Az orosz bombavetők közvetlenül fenyegetik Berlint, Varsót, Bécset, Budapestet, de Damoklesz kardjaként függnek egész Európa nyugalma és biztonsága fölött.
Ezt a lépést, melyről nem tudjuk hamarjában, hogy vakmerőnek vagy kétségbeesettnek nevezzük-e, a szlovák emlékirat szerint Prága azért tette meg, mert ma már tudatában van annak, hogy a csehszlovák hadsereg harci értéke egyenlő a nullával, hiszen a cseh-morvák csak 40 százaléknyit teszik a katonai létszámnak, ez pedig mozgósítás esetén arra is kevés, hogy fékentartsa a 60%-ot kitevő németeket, szlovákokat, magyarokat és ruténeket.
Az öreg Masarykot azért küldték nyugdíjba, mert nem volt hajlandó felelősséget vállalni ezért a kalandor politikáért. Benes elnök azonban vállalta a felelősséget, hogy a cseh-szlovák köztársaságot szőröstül-bőröstül kiszolgáltassa a bolsevistáknak.
A Felvidék orosz megszállása az emlékirat szerint komoly veszedelme a békének, mivel a szomszéd nagyhatalmak nem tűrhetik meg a vörös veszedelem támadó előretörését és első alkalommal meg fogják kísérelni, hogy kiégessék Európa testéből a fekélyt.
A szlovák nép a Tanács útján tiltakozik az ellen, hogy a bolsevizmus ugródeszkául használja a hazáját. Otthon, Szlovenszkóban, nem kiálthatnak segítségért, mivel a sajtójukat gúzsbaköti a cseh cenzúra, a lapjaikat eltiltják, a cseh börtönök pedig máris zsúfolva vannak tót hazafiakkal.
A memorandum végül előterjesztést tesz a szlovák probléma megoldása tárgyában. A bolsevista veszedelem úgy szorítható csak vissza, ha elrekesztik a cseh-orosz légi korridort és a tót-rutén Felvidék visszacsatolásával megteremtik a közös lengyel-magyar határt. A Felvidék ezer év óta történelmileg, gazdaságilag, földrajzilag és érzelmileg Magyarországhoz tartozik, honnan a lakosság megkérdezése nélkül és akarata ellenére azért szakították el, hogy „megjutalmazzák az árulást, melyet a csehek a világháború folyamán elkövettek”. Trianon a tótokkal kegyetlenebbül bánt el, mint a magyarokkal, mert ezeket megcsonkította, de a szlovákokat fölfalatta a csehekkel.
A prágai uralom szomorú tapasztalatai meggyőzték a tótokat, hogy: extra Hungariam non est vita. Mikor a szlovákok a saját egzisztenciájukat akarják biztosítani, egyúttal szolgálatot kívánnak tenni Európának és a keresztény civilizációnak, melyet a vörös pánszlávizmus veszélyeztet.
Körülbelül ennyit mond a Tót Rada riasztó és megrázó emlékirata. Hozzátehetjük még a következőket:
Arra az önkéntes megalázkodásra, hogy egy független állam béke idején megnyissa határait más nép fölényes hadereje előtt, nem tudunk példát a történelemből. Kétségtelen, hogy az erkölcsi bátorságot ehhez a kalandhoz a prágai államférfiak a francia-orosz paktum példájából merítették. Franciaország azonban csak bizonyos háborús eshetőségre biztosította magának az orosz katonai közreműködést, miként a világháborúban is felhasználta afrikai és ázsiai csapatait. Prága pedig behódolt Oroszországnak, amely, ha egyszer befészkelte magát a Felvidéken, feltétlen ura és parancsolója lesz a köztársaságnak.
Jellemző, hogy az orosz légi haderőnek nem cseh, hanem tót földön adnak szállást. Kétségkívül azért, mert úgy vélekednek, hogy a Felvidék az az országrész, mely leglazábban függ össze az egésszel. És mert tudják, hogy esetleges háborús bonyodalmak alkalmával az ellenség elsősorban majd az orosz repülőbázisokat iparkodik elpusztítani, ezért a csehek, akik egyébként is szeretik a veszedelmet másokra áthárítani, a bombazáporral és gáztámadással járó légi háború borzalmainak színhelyévé szívesebben teszik a tót földet, mint a saját otthonukat.
Genfi tudósításokból értesültünk, hogy a Szlovák Tanács irata nagy feltűnést keltett és azóta állandóan foglalkoztatja a nemzetközi diplomáciát. Nem tudjuk azonban, hogy a mostani zavaros viszonyok közt Európa megtalálja-e önmagában azt az erőt, hogy levonja a tényekből az egyetlen természetes következtetést.
Az a tanulság mindenesetre leszűrődik a legkeményebb fejűek számára is, hogy végzetes balfogás volt a trianoni békediktátoroktól, midőn ősi kultúrterületeket kiszolgáltattak olyan államalakulatnak, melynek sem erkölcsi alapja, sem fizikai ereje ahhoz, hogy megvédje magát, de megvan benne a herostratesi bátorság, hogy akár lángba borítsa az egész európai kultúrát, csak hogy meghosszabbítsa a saját életét.
Nem bizonyos még, hogy a cseh politika nyerni fog-e ezen a hazárd játékon. Ha az volt a szándéka, hogy a két szomszéd nagyhatalmat, Németországot és Lengyelországot, meggyőzze arról, mennyire összeférhetetlen a csehszlovák állam fennállása az ő nyugalmukkal és biztonságukkal, akkor alkalmasint elérte a célját.
*
Jegyzet. Körülbelül egy esztendővel a Szlovák Tanács emlékiratának megjelenése után az új cseh külügyminiszter azt a kijelentést tette, hogy „a szlovenszkói orosz repülőbázisokra vonatkozó vádaskodások csúfosan összeomlottak”. Ez természetesen úgy értendő, hogy a prágai politika egyszerűen letagad egy tényt, amely kínos módon a nyakára nőtt.
1936. február
