Majtényi Flóra: Kereszt a vadonban
Sűrű lomb közt, csak teteje látszik,
Amelyen a zöld futóka játszik –
Áll a kereszt nehéz kőből vágva
S néz le a sok erdei virágra.
Ezek, mint kis gyermekek, sorjában
Térdepelnek ünnepi ruhában,
Levelkéiket imára zárják,
Harmatos szemmel az áldást várják.
S a nagyobbik a növények közül
Fonja a keresztet esdve körül,
Ragyogó piros bársony virága
Odaborul a Krisztus lábára.
Egy madárka röppen a csalitból,
Dala olyan vidám örömmel szól;
Oda ül a keresztnél a gallyra,
Fényes szemével néz jobbra-balra.
De amint a keresztre leszállna,
Lassabban szól s bú vegyül dalába;
És amint a madárka azt hallja,
Szintén ezt a szép himnuszt dalolja.
Fut a patak, zúg a szirten habja,
A törött gallyt magával ragadja,
De ott a kereszt alján, a réten,
Olyan csendesen foly, olyan szépen.
S amint a kereszt ránéz mentében,
Meglátszik ott képe friss tükrében,
Mintha keresztet vetne magára
A gyors vándor, a patak, futtába.
Lemegy a nap, minden lét jelképe,
És azt mondja: mindennek lesz vége;
De lemenő, elhaló sugára
A kereszten ragyog utoljára.