Bartalis János: Ima

Uram, segíts!
E kísértet-időben hozzád imádkozom.
Hajótörött vagyok – segíts!
Untalan járok emberbozótban.
Éjszaka van.
Kietlen sötétség borult a földekre.
Ne hagyj el, Uram.

Én az emberiség zarándoka. Úgy járok
a földön, mint garabonciás.
Sírok és kacagok.
Egyik kezemben virág, másikban halál.
Fekete koporsón táncolok.
Nótám gyermek gügyögés és gíjotin dal.
Rózsát lobogtatok a szélben és temetőbe dobom.
Fekete vagyok, mint a föld és rémes, mint egy
kirabolt istálló.

Légy velem, Uram!
Te utolsó és egyetlen összetevője minden emberin felülinek.
Te örök áradó tengerek malma, ki mindent leőrölsz.

Nap és hold keresnek.
Bús csillagom bolyong az árva mindenségben.
Üdvözöllek és áldlak!
E kísértet-időben a soha el nem érhető végtelenben
feléd repesek, mint egy nagy,
fekete, szomorú madár.