Dutka Ákos: Magyar szavunk siratója

Szerelmes szó, Te, szárnyaló szavunk:
népünk lelkének büszke hordozója,
a szél, a víz s az ó falu Tihany
véled zokogott és kacagott vígan
egy zord emlékű, hosszú ezred óta.

Téged hallgat a hallgató Duna,
egy ezredéve visszhangoz a róna,
ha zengsz, ha szárnyalsz szabad szilajon,
véled felesel a fodros Balaton.
Magyar lelkünk hímes, drága szója.

Apánk szerelme téged dadogott,
véled becézte fiatal anyánkat,
a lelkünk sánta, szárnytalan, balog,
ha nélküled, ha más nyelvén dadog,
ha szolgaságra adjuk néha szánkat.

Vérünkben rejtett muzsika dalol
napos keletnek szent, idegen kincse
s amíg egy cseppig él az ősi vér
napos kelet szent ritmusa zenél;
nincs oly erő, mely szavunk elveszítse.