Borka Géza: Bús regős ének

Haj regő rejtem –
szép régi regéim,
haj hogy elfelejtem!
Szép régi virágim
bús szívemből kiszedem;
új napok bajával,
új napok dalával
állok itt a küszöbön!

Haj regő rejtem –
öreg éccakába
bús könnyemet ejtem!
Most magyar regösnek
széjjelnézni se lehet!
Mért is ad az Isten
ilyen igen-esten
halottlátni szemeket?

Haj regő rejtem –
terebélyes tölgyet
láttam öszvetörten!
Régi csuda bástyák
porba bizony omlanak;
világszép remények,
minden szemefények,
mostan igen bomlanak!

Haj regő rejtem –
nagy fekete tóba
szívemet merejtem!
Sötét van, sötét van,
igen ránkfakult a nap;
hullanak a holtak,
hangosak kik voltak,
mostra meghalkultak,ó!

Haj regő rejtem –
ezt is megengedte,
az a nagy Úristen!
Sírva veszékölnek
most maradék magyarok;
Tisza-Duna táján,
földjüknek határán
megtanyáztak a bajok!

Haj regő rejtem –
halálhollók gyűlnek
föllegbe felettem!
– Van-e, aki vallja,
hogy minekünk derül még?
Higgyen, aki tud még!
Én is hej, ha tudnék,
örömestebb örülnék!