Prohászka Ottokár: Halálra készen lenni
«Azt pedig tudjátok meg, hogyha tudná a családatya, mely órában fog jönni a tolvaj, bizonyára vigyázna és nem engedné házát megásatni. Ti is legyetek készen, mert amely órában nem vélitek, eljön az ember Fia.» (Luk. 12 , 39.)
a) Az Úr eljön, de senki sem tudja, mikor. A tapasztalat ezt fényesen bizonyítja; mert nemcsak azokat, kiket villám sújt vagy guta üt, lep meg a halál, de azokat is, kik ágyban halnak meg. Ki tudja azt? Mások tán igen, de a beteg nem. a szentek sem. Xavéri szent Ferenc még halála napján is készült Chinába. Azért kell lelkünknek rendben lennie; nem a véletlen halál, de a halálos bűnben való haláleset a rémítő. Azért minden halálesetnél ez legyen első gondolatunk: hol van a lelke? üdvözült-e? s mi lenne velem, ha meghaltam volna?
b) «Rövid» életnek végén vár ránk a halál. Isten kimérte a «napok számát» s örök célokra adta. Ítéletemkor fölhívja velem szemben az időt, szembesít vele. Üres forma, tartály az idő; de ki kell azt töltenem belső élettel s külső tevékenységgel. Telíteni kell színültig megszentelő malaszttal; csak ez isten, mély vizekben teremnek a gyöngyök s rejlenek a kincsek; a tiszta, szent, nemes gondolatok, érzések, indulatok, cselekvések. – «Dies mali», a rossz napok, melyekben nincs napsugár, istenszeretet. – Míg egészségesek vagyunk, örvendjünk s dolgozzunk; halál után «nem lesz idő»; fizikai lesz, de üdvözülésre nem lesz.
c) Halálunkkor van sok kegyelmünk a megtérésre, de az idő ugyancsak nem alkalmas rá; mert mily gyönge, hangtalan a bágyadt a beteg kedély! Még kitűnő gyóntató sem segít mindig. Bellarmin sem segíthetett, mikro azt mondta neki a beteg: nem értek, mit beszélsz? a tíz szűzről szóló példabeszédben megsértik a jegyest az oktalan szüzek, hogy nem gondoskodtak olajról; «nem ismerlek» – volt a válasz. Rémséges szó, mely az örök éjfélt jelzi. Jól meghalni annyit tesz, mint a) bűn nélkül, b) rossz hajlamainkat levetkőzve, c) Isten akaratán megnyugodva, d) a halált, mint Isten büntetését fogadva meghalni. «Magnum opus.»
