Angyal Emil: Könyörgés

Pusztában eltévedt, tikkadt vándoroknak,
Forrásra szomjazó, csüggedt Magyaroknak
Meddig kell gyötrődve, bilincsben várnia
Asszonyunk Mária?

Sűrű, sötét felhő viharzik fölöttünk,
Még csak egy mécses sem pislákol előttünk.
Mutasd meg Népednek: merre kell járnia
Asszonyunk Mária!

Eleget szenvedtünk. Legyen most már vége!
Bús szava népednek hasson fel az égbe!
Ne kelljen csüggeteg, útfélen állnia
Asszonyunk Mária!

Ne gyilkolja testvért testvér a szavával.
Anya holt gyermekét ne hívja sírással.
Hét sebét ne kelljen világgá tárnia
Asszonyunk Mária!

Ezer éven által Te voltál Vigaszunk!
Kemény, hideg télben megváltó Tavaszunk,
I la lelkünknek nem volt már mit sem várnia
Asszonyunk Mária!

Asszonyunk Mária! Égi Fényességünk!
Régi nagy Pátronánk! Te vagy Reménységünk!
Ily komor kétségben soh'sem volt még lelkünk . .
őrködj hát felettünk!